Sokan összegyűltünk. Alföld-számok a székeken és a pogácsa mellett az asztalon, a nyomdából, még befóliázva. Szinte üzente: ez a délután…
Bővebben
Sokan összegyűltünk. Alföld-számok a székeken és a pogácsa mellett az asztalon, a nyomdából, még befóliázva. Szinte üzente: ez a délután…
BővebbenNyugodt szívvel vállaltam el a 2018-as verseskötetküldetést, hiszen úgy éreztem, egész évben versekkel, kötetekkel jöttem-mentem, olvastam, írtam. Ám a válogatás…
BővebbenA Bakelit Music Caféban gyűlt össze a nagyérdemű a Debreceni Irodalmi Napok második estéjén. Ahogy közeledett a kezdés időpontja, úgy…
BővebbenA délutáni – világirodalommal foglalkozó – szakmai tanácskozás után remek hangulatban telt a 2014-es Debreceni Irodalmi Napok csütörtöki záróprogramja. Az…
BővebbenLassan gyűlik a közönség az egykori Angol Királynő Szálloda épületébe, ahol az Alföld-estre ellátogató irodalomkedvelőket igazi békebeli kávéházi hangulat fogadja:…
BővebbenA debreceni Modemben a magyar kultúra napja előestéjén mutatták be az Alföld Stúdió 2012 végén megjelent Otthonos idegenség című antológiáját. A…
BővebbenSzokás szerint ironikus címmel indítunk, ám ennek semmi köze a Monty Python-féle angol humorhoz. Sőt. Esetünkben a galoppozó költő „gyalogos”…
BővebbenEgy író, egy esztéta és egy irodalomtörténész. Két dolog mindenképpen összeköti őket: a magyar literatúra feltétlen szeretete, és az, hogy…
Bővebben