Hogyan érjük el, hogy a várva várt „ló” ne darabokban sétáljon be a szerkesztőségbe? Mi vezethet odáig, hogy a szerző saját kötetét harmadolja? Ha sok beszédnek sok az alja és nagy fának nagy az árnyéka, akkor a Tiszatájnak mije van? Ezekre éppenséggel nem, viszont sok egyéb kérdésre választ kaphatott az, akit november 10-én a Nagyerdei Víztorony H2O Galériájába sodort az ár.
A galéria hátulról telt meg, mint zárthelyikor a termek, vagy mint a borospoharam, bár igazából nem is volt borospoharam, se borom (fő a józanság), egy golyóstollat szorongattam a kezemben, hogy leírjam az est fontosabb momentumait, és azokat a szóvicceket, amiket most sajátjaimként adok el. Közben már megérkeztek az este főszereplői, a Tiszatáj folyóirat szerkesztői: Hász Róbert (főszerk.), Annus Gábor, Orcsik Roland és Tóth Ákos, hogy a közösen dédelgetett gyermekükről, a nagy hagyományra visszatekintő, Tiszatájról, valamint Orcsik Roland Harmadolás című új verseskötetéről beszéljenek.
Bihary Gábor, a beszélgetés első felének moderátora főként a szerkesztés mibenlétéről, a szerkesztői elvekről és szelektálási módszerekről, a folyóirat mellékletéről és a lap online felületéről faggatta a szerkesztőket. A kérdések nyomán megtudhattuk, hogy az ötéves szerkesztői gárda az olykor fel-feltűnő kritikus hangokra fittyet hányva az újításra, nyitásra, fiatalításra helyezte a hangsúlyt. Ezt jelzi az is, hogy az előző évekhez képest sokkal több fiatal szerzőnek ajánlják fel a publikálási lehetőséget, és a diákmelléklet, valamint a folyóirat online felületének működtetésével megpróbálnak ifjabb olvasóközönséget is verbuválni a lap köré. Mindezek mellett az újításé, a tematizálásé, a blokkosításé a szerep, hiszen nemcsak magyarországi és magyar, de határon túli irodalomról, világirodalomról, képzőművészetről, színházról és zenéről is olvashatunk a folyóiratban, az egyes lapszámok pedig, akár a Tisza, az irányított véletlen módszerének segítségével egy irányba, egy témakör felé csordogálnak.
Az est második felében a Tiszatáj egyik szerkesztője, Orcsik Roland Harmadolás című, frissen megjelent kötetéről beszélt, Papp Sándor kérdéseire válaszolva. Kiderült, hogy a mű kötetkompozíciójában nagyon is tükrözi írójának személyiségét, de árulkodik a szerkesztőségben kifejtett munkájának lényegéről is: spontán. A könyv koncepciójának az a nagyszerűsége ugyanis, hogy nincs neki, legalábbis nem igazán. Egyedül a nyitó és zárómű pozícióját határozta meg, de a többi vers véletlenszerűen van elhelyezve a kötetben, ahogyan a cím is mutatja: harmadolva, három ciklusra bontva.
Ez a kötetkompozíciós eljárás nemcsak megkönnyítette a szerkesztői munkát, de felszabadítóan hatott a szerzőre is. Gyerek volt építőkockákkal: eljutott a költészettel oda, ahová csak tudott, majd ezt könyörtelenül lerombolta. Elmondása szerint viszont élvezte a koncepció ellentmondásosságában rejlő dinamizmust is, olyannyira, hogy a paradoxon több szinten is végigkövethető a kötetben, már-már egyfajta motívummá vált, ahogyan a Tisza is.
A beszélgetés utáni felolvasás során ugyanis kiderült, hogy legalább olyan nehéz navigálni a kötetben, mint a Tiszán. És ha még nem lenne elég a paradoxonokból, az est legvégére Orcsik egy újabbal rukkolt elő. Aki érzékelte a komolykodó szavalat mögött megbúvó humoros versek ellentmondásosságát, annak nem is kell mindezt ecsetelni, aki pedig nem, az kiáltson hangoskönyvért!
KULTerdő: #Tiszatáj, #Harmadolás, Nagyerdei Víztorony, H2O Galéria, Debrecen, 2015. november 10.
A fotókat Áfra János készítette.
