Julia Lajta-Novak osztrák költővel a Re:Verse műfordítói workshopon való részvétele kapcsán beszélgettünk még a József Attila Kör szigligeti nyári irodalmi táborában.
Julia Lajta-Novak 1979-ben született Bécsben. Angol irodalmat és zenetudományt tanult Bécsben és Edinburghban, művészetszervezést Londonban. A Podium és az Arbeitsgemeinschaft Autorinnen irodalmi körök tagja. Íróként, költőként és irodalomtudósként dolgozik, Bécsben és Salzburgban él. Kötete: Federwach das Vorwärts, Verlagshaus Hernals, 2015.
KULTer.hu: A 2015-ben megjelent első kötete, a Federwach das Vorwärts a Leichtathlyrik (Versatlétika) alcímet kapta. Mit keres az atlétika egy verseskötetben?
A kötetben szereplő versek a sportról, sportolókról szólnak. Engem személy szerint erősen foglalkoztat ez a téma, és úgy érzem, komoly lírai lehetőségek rejlenek benne, hiszen a központjában a test, az esztétika áll, és képes hatalmas érzelmeket felszabadítani. Eddig német nyelven igen kevés sportvers létezik, ezért megpróbáltam lírai eszközökkel felfedni a sportágak különböző aspektusait. A sportverseim női perspektívából íródtak és minden verset egy kép kíséri, melyen egy sportoló nő látható.
KULTer.hu: Miért fontos a női perspektíva?
Feminista vagyok, és ez a lírámban is kifejeződik. A Federwach das Vorwärts egy feminista kötet, a sportolás közben felmerülő testi problémáktól kezdve az edzők szexista beszólásaiig sok speciálisan női témát magában foglal.
KULTer.hu: Ha jól tudom, a személyes érintettség is megjelenik ezekben a verseiben?
Magam is atléta vagyok, három éve hagytam abba a rúdugrást. Saját bőrömön tapasztaltam meg a női sportolók problémáit, nehézségeit. A sportról mindenki a férfiakra asszociál, a nőket nem igazán veszik komolyan, ezért is fontos politikai döntés, hogy nőket állítok a sportverseim középpontjába.
KULTer.hu: A prózáiban is megjelenik a politika?
A novelláim nem eszmékből, sokkal inkább egyszerű, hétköznapi megfigyelésekből indulnak ki. Viszonylag ritkán írok prózát. A költészetben sokkal otthonosabban érzem magam, a prózában turistaként kóválygok, kísérletezem. Szeretnék többet foglalkozni vele, de egyelőre meglehetősen bizonytalan vagyok.
KULTer.hu: Mennyire hangsúlyos Ausztriában a politikai líra?
Volt egy erősebb hullám a hetvenes években, de ma nem érzem különösebben hangsúlyosnak. Van egyfajta tartózkodás, mintha a politikai líra propaganda lenne, nem tiszta művészet. És való igaz, hogy az explicit politikai kötetek ritkán jók. Bár vannak kivételek, mint például Monika Vasik Nah.Auf.Stellung című kiváló, 2011-ben megjelent könyve.
KULTer.hu: Angolul is jelentek meg versei. Ezeket eleve angolul írta, vagy német eredetiből fordította?
Verseket angolul kezdtem írni, ez magától így alakult, mert nagyon otthonosan érzem magam abban a nyelvben. Azonban még alig fél tucat versem jelent meg, mikor úgy döntöttem, hogy ezen a téren is szétválasztom az irodalmi és a tudományos tevékenységemet. Azóta irodalmi szövegeket csak az anyanyelvemen, míg az esszéket és kritikákat továbbra is angolul írom.
KULTer.hu: Milyen hatással volt ez a váltás a költészetére?
Régebben szinte kizárólag angolul gondolkoztam. 18 éves korom után gyakorlatilag nem olvastam németül, angol irodalmat tanultam az egyetemen, később angolul dolgoztam. Aztán jöttek a versek, de egy idő után teljesen abszurdnak éreztem, hogy ne legyen kapcsolatom a saját anyanyelvemmel. Nagyon jó, hogy meghoztam ezt a döntést, mert a német nyelvvel egészen klassz dolgokat lehet csinálni az irodalomban. Bizonyos szempontból rugalmasabb, mint az angol, és komplexebb a morfológiája. A német enged játszani a szavakkal, új, erős kifejezéseket építhetünk a meglévőkből. Angolul nem sűrítettem a szövegeket annyira, mint németül. Ez leginkább a nyelvek sajátosságából fakad, valamint abból, hogy az angol kortárs líra – és itt főleg a brit kortársakra gondolok – sokkal több prózai elemmel dolgozik, mint a német. A brit líra formálkonzervatív, kevéssé kísérleti, a mondatok épek, önmagukban értelmezhetőek. Minthogy ebbe a hagyományba nőttem bele, én is így írtam az elején.
KULTer.hu: Tudományos kutatómunkája során a társadalmi nemeket tanulmányozza. Összefügg ez a téma az irodalmi munkásságával?
Egyelőre nem, de szeretném összekötni a kettőt. Az egyik fontos tudományos projektemben feminista szemszögből elemzem a történelemből, művészettörténetből ismert nőkről szóló modern életrajzi regényeket. Ezzel párhuzamosan írok életrajzi verseket is, a verseskötetemben például van 12 vers, melyek ismert sportolónők életéről szólnak. Gondolkozom azon, hogy sportolónők élettörténetírását is elemezzem, valamint azon is, hogy azon női művészekről írjak verseket, akiknek az életrajzait kutatom.
KULTer.hu: Úgy tűnik, nagyon tudatosan építi fel a líráját és választja meg a témáit.
Igen is, meg nem is. Egyes versek egy erős képpel születnek, mely megkeresi magának a témát. Máskor, mit például a sportverseknél, a témakör foglalkoztat. Ilyenkor valóban van egy programom, kutatok, olvasok, ezáltal olyan aspektusait ismerem meg a problémának, melyekre azelőtt nem is gondoltam. Engem boldoggá tesz a kutatás, inspirálnak az új ismeretek, az új szavak, játszom velük, egymás mellé helyezem őket, mint egy kirakós darabjait. A romantikus zsenikultuszhoz semmi köze ennek a fajta inspirációnak, a nyelvi kreativitáshoz viszont annál több.
KULTer.hu: Milyennek találta a Re:Verse workshopot?
Bartók Imre prózáin dolgozom, és nagyon érdekesnek tartom őket, de Maria Seisenbacher elküldte Mezei Gábor verseinek fordítását is, és azok is roppant izgalmasak. Fontos, hogy zajlik egy ilyen párbeszéd a nyelvek és a kultúrák között.
KULTer.hu: Milyen problémákkal találkozott a fordítás során?
Imrével annyi kérdésünk volt a másik szövegeivel kapcsolatban, hogy rögtön az első napon három órán keresztül ültünk a szövegek fölött. Én Imre prózáinak nyersfordításából indultam ki, de az alapján nem voltak világosak egyes részletek. Érdekes volt látni, hogy mi az, amit az egyik nyelvben meg lehet tenni, a másikban nem. Több írásomban is fontosnak tartottam a szenvedő szerkezetet, mely magyarban nem igazán használatos. Ezért például igen hosszan tanakodtunk, hogy hogyan lehetne az „el vagyunk utazva” kifejezést átültetni magyar nyelvre úgy, hogy a cselekvés passzivitása megmaradjon. Mivel a szövegben egy buszútról van szó, végül a németül nem létező „buszozunk” kifejezésnél maradtunk, mert Imre elmondta, hogy ez kifejez egy bizonyos passzivitást. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy valaki ilyen intenzíven foglalkozik a szövegeimmel, és ennyit gondolkozik azon, hogy megtalálja a helyes szavakat.
A fotókat Bach Máté készítette.
