Hondromatidisz Rigaszra, az idő előtt elhunyt képzőművészre, a halk szavú és komoly, néha pedig lobbanékony és szenvedélyes alakra mindig jóérzéssel gondolok vissza. Az, hogy a debreceni képzőművészeti életre kezdtem alaposabban odafigyelni a nyolcvanas évek vége felé, neki is köszönhetem. Egykori munkahelyem kiállítóhelyiségében futottam véletlenül össze vele és feleségével, tárlatrendezés közben.
Éppen egy hosszú, unalmas és érdektelen ülésről szabadultam, ahol az egyetlen örömöm a falon függő Csontváry-reprodukció volt, a Castellamare di Stabia című kép, ezt nézegetve töltöttem a lassan múló időt. Ahogy beléptem a kiállítási csarnokba, az első, amibe belebotlottam, egy remek büszt volt. Csontváry Kosztka Tivadart ábrázolta, áthatóan sugárzó tekintetével egy másik, képzeletbeli világba merülten. Épp olyan volt, amilyennek én is elképzeltem. Ez a szobor volt az, ami megállásra, az alkotóval, munkáival való megismerkedésre késztetett. A Csontváry figura bronzba öntve Tiszalökön, a Csontváry téren áll, sajnos megrongálva: az ecsetet kitörték a kézből.
Rigasznak nem volt könnyű gyermekkora, bár ő, ha visszaemlékezett, soha nem panaszkodott. Hatévesen került Magyarországra, az általános iskola után a kisképzőbe járt, utána ötvös szakon kezdett az Iparművészetin, hogy aztán két év katonáskodás után szobrászként fejezze be tanulmányait a képzőművészeti főiskolán, Pátzay osztályában. Grafikát Ék Sándortól és Barcsaytól tanult, a szobrászatban pedig valódi mesterének Somogyi Józsefet vallotta, akitől eltanulta a tömör, drámai erejű fogalmazást, ami mögül Rigasznál azért kiszüremlik valamilyen melankolikus, lírai felhang.
Művészetében hagyománytisztelő, amennyiben a háromezer éves görög plasztikai hagyományokra épít. Ugyanakkor formalátása modern: elképzeléseit, gondolatait, érzelmeit a korszak új vizuális formavilágához igazítja. Figuráiban csak a legfontosabb jegyeket fogalmazza meg, és a naturalista ábrázolásmódtól távol tartja magát. Szobrai valamiféle tartalmi lényeget kifejező állandóságot mutatnak fel. Egy-egy zárt, önálló világ minden munkája, valaminek az összegzése, ami szavakkal nehezen elmondható, belülről sugárzik. Alakjainak méltósága van és szépsége, a szó legnemesebb értelmében. Példa rá a Várandós című szobra Hajdúnánáson (patinázott gipszváltozata a debreceni női klinikán látható), vagy ugyanott kútfigurája, korsós női alak, karján gyermekével. Női figurái egyébként kecsességükben is erőt sugárzóak. Ilyen Balmazújvároson a második világháború áldozatainak emlékére készített lehajtott fejű női figura (mészkő), kis tétova mozdulat jellemzi, s a kezében virág, mintha várna valakit, de talán már nincs kinek átadni a virágot. Koncepciójában az egyik legszebb szobor, amelyet háborús emlékként alkottak.
Család című kisplasztikája a társadalom legfontosabb alapegységének a megfogalmazása, de egyáltalán nem a szokványos, legtöbbször idealizált vagy édeskés módon. Itt nincs összeborulás, nincs hagyományos férfiszerep. Három alak egységét láthatjuk, ahol az összetartozás elsősorban belső, a figurák alig érintésekkel kapcsolódnak, a gyermek köti össze a szülőpárt.
Hondromatidisz Rigasz művei általában nagyon markáns, szinte tömbszerű figurák. Erőt sugároznak nemcsak a nagyméretű szobrai, hanem a kisplasztikái is, mint amilyen a Görög sas I. és II., a Mártírok I. vagy az Együtt. Testvérek című vörösmárványszobra a debreceni Cívis Ház Zrt. Iparkamara utcai központjában látható. Számos jelentős személyiség mellszobrának megalkotására kapott felkérést, Holló Lászlója például a nagyerdei szoborparkban látható. Érmeket is nagy számban alkotott, különös figyelmet érdemel a Krisztust újból keresztre feszítik című bronzérmének kiegyensúlyozott, mégis felkavaró szerkezete, a földet felszabdaló, illetve geometriai elemekre bontó, kifeszülő figura magánya a kiszolgáltatottság hordozója. Klasszikus vonalvezetésű grafikái szervesen illeszkednek az életműbe. Szép, színes linómetszetei számos gyűjteményben megtalálhatók.
Összefoglalóan azt mondhatom: egyszerre modern, ugyanakkor a hagyományokat tisztelő alkotó volt, aki saját művészetébe a klasszikus szobrászat eredményeit újraértelmezve, átírva emelte be, így alakítva ki saját nyelvezetét. Szikár megfogalmazásra törekedve, nagyon tudatos önkifejezés talál formára műveiben. Szobraiban benne van az „én” rejtőzködése, humánuma, tisztasága, szemérmessége, magánya, fájdalma. Szobrai olyanok, mint amilyen ő volt. Így marad meg nekünk és az utókornak.
Hondromatidisz Rigasz emlékkiállítása a debreceni MTA DAB Székházában (Thomas Mann u. 49.) 2016. január 15. és 20. között látható.
Az első és a harmadik szoborfotót Sándor Margit készítette.
