Az 1970-ben alakult népszerű rockzenekar, az Aerosmith hosszas pályafutása végéhez közeledik, jövő évben búcsúturnéra indul.
Habár a zenekar már körülbelül öt éve beszél a lehetséges utolsó koncertsorozatról, mostanáig nem határozták el magukat komolyan. Hogy a találgatásokat eloszlassa, Joe Perry áprilisi kijelentését most Howard Stern rádióműsorában a frontember, Steven Tyler erősítette meg. 2017-ben nem azért indulnak búcsúturnéra, mert gondok lennének az együttesben, hanem azért, mert úgy érzik, eljött az ideje.
Az Aerosmith a 170 millió eladott albummal minden idők egyik legsikeresebb rockzenekara. Az első két albumukkal (Aerosmith, Get Your Wings) médiatámogatás hiányában még nem arattak átütő sikereket, a folyamatos turnézás révén viszont egyre ismertebbek lettek. Az igazi áttörést a Toys in the Attic (1975) és a Rocks (1976) albumok hozták el számukra, amelyek már milliós példányszámban keltek el, az együttes pedig a korszak egyik legsikeresebb zenekara lett. Ekkorra már a rádiók is műsorukra tűzték a dalaikat (főleg a Dream Ont), a fellépéseik alkalmával pedig már a legnagyobb stadionokat is megtöltötték.
Jelenlegi tagjai: Steven Tyler (ének, szájharmonika), Joe Perry (gitár, vokál), Brad Whitford (gitár), Tom Hamilton (basszusgitár), Joey Kramer (dobok)
Forrás: Shortscore