Életének 85. évében elhunyt Tréfás György operaénekes, a debreceni opera ikonikus alakja.
Tréfás György 1931-ben Budapesten született. Zenei képességeit korán felfedezték, hétéves korában már egyházi kórusban énekelt. Húszévesen a Honvéd Művészegyütteshez szerződött, majd nem sokkal később a debreceni Csokonai Színházhoz, ahol rövid időn belül az operatársulat basszus szólistája lett.
Tréfás György több mint ötven évet töltött a debreceni teátrumban. Legfőbb szerepei közé tartoztak az operairodalom legnagyobb basszus szólamai: Sarastro, Basilio, Osmin, Leporello, Koncsak, Gremin, Fülöp király, Zakariás, Attila, Mefiszto, Kékszakállú, avagy a Mama, Donizetti híres basszushangra írt női szerepe, amelyet Magyarországon ő mutatott be először.
Az operaénekes számos európai és tengeren túli országban is fellépett, az antwerpeni Királyi Opera az ő címszereplésével mutatta be Bartók A kékszakállú herceg vára című operáját. Oratóriuménekesként is elismert, alakításait drámai erő és mély emberismeret jellemezte, teljes átélésre törekedett. A Liszt-díjas, érdemes és kiváló művész megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, örökös tagja a Csokonai Színháznak és díszpolgára Debrecennek. 2009-től a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Tréfás Györgyöt Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata saját halottjának tekinti, temetéséről is gondoskodnak.
Borítófotó: Máthé András