Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei Campus Fesztivál is rengeteg jó programot kínált. Több fellépőt is szívesen megnéztem volna, de sajnos csak a Halott Pénz péntek esti koncertjére jutottam el. Eleinte nagy lázban voltam, de miután a fesztiválozók elszántan lökdöstek és tapostak mindenkit, egyre kevésbé éreztem a koncertezést pozitív élménynek. A nappal még kellemesen nyüzsgő helyszín estére a „hanyatló Rómára” kezdett emlékeztetni. Ennek hatására elfordultam a koncertektől, és inkább a fesztivál gasztroarcát igyekeztem felfedezni.
Az utolsó, szombati napon délután egy körül még kihalt volt a fesztivál. Úgy tűnt, eltompult már mindenki a buli végére. Csalódottságomra a kitelepült éttermek és falatozók standjai is későn nyitottak, így az aznapra tervezett ebéd eltolódott, ám annál jobban esett. Körbejártuk a fesztivál gasztroterületét, elsőnek a Fráter Tanya standjával szemeztünk, ugyanis a többi kajáldával ellentétben ők már ebédidőben kinyitottak. Nehéz volt elfogulatlanul sétálni a sülő húsok és a jókora hájas pogácsával megrakott tálak előtt, amit már első körben muszáj volt megkóstolnunk, az ízelítő után pedig újból arra kanyarodtunk ebédelni is. Finom, házias ízek közül válogathattunk, mint például a csülök, grill- és sütőkolbász, debreceni páros, hekk, főtt kukorica és a már emlegetett hájas pogácsa.
Ezt követően a délután gyorsan telt, fél négytől már a Víztoronyban ülve vártam a KULTer.hu-s programokat, amelyek a Főnix Diákszínpad előadásával vették kezdetüket. Várhidi Attila rendezésében láthattunk a Karinthy-abszurdokat, amely már címével is sok mindent sejtet. Az előadás előtt ezeket a sejtéseket a rendező is megerősítette, amikor is szólt pár szót a társulatról és a darabról. Elárulta, hogy abszurd helyzeteket láthatunk komikus színben, illetve a címben jelenlévő Karinthy-vonatkozásra is fény derült, az abszurd dráma forrásának a szerző számít. Az előadás három kisebb részre tagolódott, amely nyomasztó hangulatból ívelt át egyre könnyedebbé és szórakoztatóbbá. Az első rész az Éden címet viselte, amelynek a bibliai Teremtés könyve szolgált alapjául, ugyanis a két főszereplő Ádám és Éva volt: az első csók, illetve a vágy keletkezését láthattuk történetként. A színpadon látottak megértésében sokat segítettek a szót egymásnak átadó narrátorok is, akiket felfedezhettünk a nézők soraiban, így szinte mi is a darabban érezhettünk magunkat, a nézőtér időnként az előadás helyszínévé változott. A második részen átsiklok a harmadik rész javára, ugyanis vitathatatlanul az volt a legkönnyebben befogadható és élvezhető a nézők számára. Karinthy Így írtok ti című művének egy részletét dolgozta fel.
Egy kis szünet után Juhász Tibor beszélgetett Halász Margit írónővel pályakezdéséről és az irodalommal való kapcsolatáról. Elmesélte első kötetének megjelenését, a mecénáskeresést, nőkénti törekvéseit az irodalmi életben, amiben kezdeti meglátásai szerint inkább a férfiaknak volt helye. Munkásságában az első jelentősebb lépcsőfokot az Élet és Irodalom egyik novellapályázatának első helyezése jelentette, amely az írónő számára összefonódott az elismertség érzésével is. A moderátor többek között arról faggatózott, hogy mesterségnek lehet-e tekinteni az írást. Halász Margit határozottan igent mondott rá, és elárulta, hogy a prózaírást az „asztalosmunkával” párhuzamba hozva a szöveg faragásának tekinti, amely egyre jobb és jobb lesz az író keze alatt. Miután a táj szerepének kérdését és jelentőségét is kivesézték, az írónő felolvasta először a Hús, majd a Hercegek és hercegnők című tárcáját, amelyek leginkább társadalmi kérdéseket, problémákat állítottak fókuszba. Végül az ideális olvasó definiálásáról, majd a szociografikus érdekeltségről volt még szó. Az írónő elárulta, hogy elsősorban arra kíváncsi, hogyan élnek a különböző társadalmi rétegek, és számára az ideális olvasó nem igazán létezik, mindenki ideális, ha „olvas és nevet” a poénokon.
Az utolsó Víztoronyban zajló program, amin részt tudtam venni (de azon is csak félig), az Bende Tamás (Horzsolás) és Juhász Tibor (Ez nem az a környék) közös könyvbemutatója volt, amelyet Vigh Levente vezetett. Kezdésképpen a költők felváltva olvastak fel a köteteikből, majd a moderátor tette fel keresztkérdéseit a fiatal szerzőknek. Van-e a recept egy vers megírására? A szerzők egyhangúan adtak nemleges választ, majd az inspiráció forrására terelődött a téma. Tamás számára fontos az időbeli távolság az élmény és a vers megírása között ahhoz, hogy objektívan is szemlélődni tudjon, míg Tibor tovább gondolkodva az inspiráció kérdésén az ihlet definiálásába vágott bele. Tamással jókedvűen forgatták ki azt, és helyettesítették a „versírókedv” terminusával, majd azokról a körülményekről kezdtek beszélni, amelyek befolyásolhatják egy vers megszületését. Amikor a költői pályájuk kezdetéről esett szó, sajnos ott kellett hagynom a Víztornyot, ugyanis hat órától felkapva a levendulás köténykémet a Levendula Kézműves Fagylaltozó dolgozójaként működtem tovább a Csapó utcai fagyizó kitelepült standjában.
A hideg finomságokra vágyó fesztiválozók bőven válogathattak a Levendula különlegességei közül. A kínálatban szerepelt epres gyömbér, túró, levendulás étcsokoládé, házipuncs, rumos meggy, búzasör, tokaji aszú és mentás málna is. Habár az este folyamán sokan keresték, csalódottan kellett realizálniuk, hogy a cukormentes levendula fagyi elfogyott, megvigasztalódtak a krémes szicíliai pisztácián, amelynek sajnos én sem tudtam ellenállni, és bekanalaztam egy kenésnyi adagot. Ahogy telt a munkaidő, a hangulat is egyre jobb lett „kint”, és a pult mögül szemlélhettük az egyre vidámabb, folyamatosan növekvő tömeget. A zárórához közelegve ért talán a fesztiválon előforduló legnagyobb gasztronómiai élmény (véletlenek nincsenek): a pult mögött álldogáltam, mikor hirtelen egy megcsócsált perecdarab repült óvatlanul a lábamnak, majd ért földet szegény.
Campus Fesztivál, 4. nap, Debrecen, Nagyerdő, 2016. július 24.
A fotókat Szabó Nikolett készítette.
