Áron ’Apey’ András neve valószínűleg kevesek számára cseng ismeretlenül. Számos zenekari formációban láthattuk már, az Apey & the Pea-vel pedig nemrégiben turnézta körbe Magyarországot. Szólóalbuma, a Feathers, Black Flowers 2010-es megjelenése óta a „líraibb én” kicsit háttérbe szorult, legalábbis valamelyest elvonult a nyilvánosság elől, ám semmi kétség nem fér hozzá, hogy érdemes volt várni a visszatérésre: Apey májusban mutatta be új lemezét, a Foxes-t.
Az albumon az Apey & the Pea hangzására jellemző erőteljes, „gonosz” riffekkel szemben a lágyabb dallamok dominálnak, a kifejező szövegek mellett minden egyes dalnak saját története van. Andrással beszélgettem a Foxes-ról, annak hátteréről, a felmerülő nehézségekről, zenéről és zenélésről.
KULTer.hu: Talán nem egyik pillanatról a másikra, amolyan „egyszer csak” alapon dőlt el, hogy újra belevágsz. Volt egy meghatározó pont, amikor eldöntötted, hogy új lemezed lesz? Mi inspirált a visszatérésre, mennyire volt tudatos?
Furán hangzik, tudom, de valamilyen szinten egyrészt tartoztam ezzel nagyon sok embernek, amit először nem feltétlenül fogtam fel, de egy idő után már tényleg zavarba ejtő volt számomra, hogy a 2010-es Feathers, Black Flowers-t mennyien ismerik, milyen mélységgel és részletességgel. Amilyen „súlytalanul” készült az a lemez, hihetetlen, hogy gyakorlatilag „kultlemezzé” nőtte ki magát itthon, és ez ébresztett rá arra, hogy igazából elsősorban önmagamnak tartozom a folytatással.
KULTer.hu: Kik inspiráltak/ inspirálnak?
Olyan zenék és zenészek, akik eredetiek, némileg hagyományőrzőek és klasszikusok, de mégis leszarják, egyszerűen csak úgy vannak és csinálják mindentől mentesen.
KULTer.hu: Nem feltétlenül szükséges szembeállítani a Foxes-t az előző lemezzel, de azért mégis: kiforrottabbnak tűnik, amihez nyilván köze van egészen egyszerűen az időnek is, de valahogy más az egész „hangvétel”, miközben mégis érezhető rokonság. Mit tudnál erről mondani?
Még mindig ugyanaz az ember vagyok, azt hiszem. (nevet) Nyilván fejlődünk, változunk, a Foxes technikailag összehasonlíthatatlan a plüssmaci mellkasába szúrt körömreszelővel, amire rácsíptettem egy 600 forintos genius chatmikrofont. Azzal rögzítettem a 2010-es Feathers, Black Flowers egészét igencsak kezdetleges, primitív körülmények között. (nevet) Megvan a maga világa mindkettőnek, de a Foxes-nál inkább volt pontos, konkrét elképzelésem a hangzásról és a számokról, szövegekről. Ösztönösen és tudatosan, tőlem telhetően a legjobban próbáltam elkészíteni ezt most.
KULTer.hu: Kissé buta kérdés, hiszen sokkal összetettebb dolog ez annál, minthogy egyszerűen választ lehessen adni rá, de hogy születnek a dalok?
Ha van egy heted, szívesen elmesélem. (nevet) Van, amit hosszasan tervezgetek, gyakorolgatok, vagy van, hogy megtalálok egy 10 évvel ezelőtti demót, mint például a Where All the Dogs Die. Van, hogy látok, hallok valamit, ami inspirál, és eldöntöm, hogy ilyet én is akarok, és adaptálom, de igazából még azt sem tudom, mi az. Aztán van, hogy leülök, és jön. Igazából bárhogy legyen, az egyetlen dolog, ami nem változik, az érzés. Amennyire banálisan hangzik, valójában annyira egyszerű: ha nincs miről, akkor hiába ülök le.
KULTer.hu: Szerintem a Foxes egyik legnagyobb erőssége a szövegekben rejlik. Már az elsőként meghallgatott három dal szövegeiből is megragadtak bennem különböző sorok, aztán végighallgatva az egészet mindegyik számról elmondhatom ugyanezt. Nagyon őszinte és „igazságszagú” minden dal, némelyikből feltűnően kisüt az önirónia is. Valahogy azt érzem, hogy nincsen bennük hazugság. Mesélnél erről egy kicsit?
Az életben az egyik legnehezebb dolog szerintem az, hogy bevalld önmagadnak, amit be kell vallanod ahhoz, hogy ne legyél egy önimádó, egoista, beképzelt, szociális követelmények által eltorzított vagy éppen elkényeztetett ember. A nap végén mindig kiderül, hogy állatok vagyunk, akik embereknek hívják magukat, szép házakat és törvényeket építettek maguk köré, hogy ne kelljen rettegni a saját valójuktól. Én ezen a lemezen minden létező félelmemet és paranoiámat, önképemet, titkos vágyamat, az összes rossz gondolatomat beolvastam önmagamnak. A végén, teljesen lecsupaszítva pontosan ugyanolyan unalmas vagyok én is, mint bárki más, és ez király.
KULTer.hu: Többször beszéltél már a lemez megírása és felvétele körüli nehézségekről. Ezek szerint volt „alkotói válság”?
Hívhatjuk annak is, leginkább nem volt pénzem és nagyon éhes voltam. Szar ügy, de egyrészt kit érdekel, másrészt pedig szerintem némileg segített is egy még realisztikusabb, élőbb atmoszférát létrehozni ezen az albumon. Én mindig is zenész akartam lenni, úgy érzem, ez az egyetlen dolog, amiben jó vagyok, és ha ehhez azt kéri az ország-világ tőlem, hogy fillérekért táncoljak egy kalap előtt, akkor megteszem.
KULTer.hu: A Foxes kifejezetten „szerelemgyereknek” tűnik. Van esetleg kedvenced, lehet egyáltalán választani? Van olyan, amire valamiért nagyon büszke vagy?
A True Star valószínűleg a leglenyűgözőbb „valami”, amit életemben írtam és hallottam, nagyon ismerős volt az első perctől fogva, mintha már találkoztunk volna, pedig tudom, hogy nem.
Az Arabrab in Red a maga gyönyörű színpalettájával minden alkalommal elbűvöl, és muszáj végighallgatnom. Imádom, egy nagyon különleges lánynak írtam.
A Goldmark arról az utcáról szól, ahol felnőttem, nehéz volt ilyen messze visszamenni érzésekben és gondolatokban, és hihetetlen, ahogy cirógat, miközben hallgatom. Amikor először végighallgattam, elsírtam magam, mert édesanyám jutott eszembe, nagyon szeretné ezt a számot.
KULTer.hu: A szólóprojekt mellett több formációban is zenélsz és közreműködsz, hogy férnek ezek meg együtt?
Őszintén szólva egyre kritikusabban, ahogy öregszik az idegrendszerem. Nagyon sok segítséget kapok, de valószínűleg hamarosan eljön az idő, amikor választanom kell. A menedzseremnek, Marosi Nikinek óriási köszönet, mert már rég zárt osztályon lennék, ha nem talált volna meg tavaly. (nevet)
KULTer.hu: Gondolkodtál már azon, hogy lesz-e következő lemez valamikor, vagy ezt a kérdést még nagyon korai feltenni? Hogyan tovább, mik a tervek a közeli és a távoli jövőre nézve?
Egy-két ötletem már van, általában teljesen abnormális koraisággal szoktam elkezdeni tervezgetni mindent, amint valami készen van. Jelen pillanatban a harmadik Apey & the Pea-lemez a gól, illetve az, hogy a Foxes-t minél több emberhez el tudjuk juttatni, utána bármi lehet.
A fotókat Baksa Gábor készítette.
