Széksorok közt hagyott utazótáskák, a kastélykert kellemes látványa, cigifüst és az utazás porát leöblítő sörök – kezdetét vette a 2016-os JAK-tábor.
Gaborják Ádám megnyitóbeszédének fókuszában a JAK financiális nehézségei, ezzel együtt a szervezet jövőjének kérdésessége és a működési feltételek bizonytalansága állt, az eredmények és célok vázolásakor használt kritikus válságretorikát az állami támogatások és kitüntetések körüli botrányok megemlített példái súlyozták. Az értékteremtés és tehetséggondozás viszont pont e nehézségek miatt válik fokozottan szükségessé, s mivel a tábort a szervezet a legfontosabb programjai közt tartja számon, nem lehet arról szó, hogy ez volna az utolsó alkalom. A vázolt helyzet inkább elkeserítő volt, mintsem elkeseredett, a bizakodó zárómondatok után a Versum szerkesztői vették kezükbe a mikrofont.
Mezei Gábor, a beszélgetés moderátora a nemzetközi, elsősorban kortárs költészettel, versfordítással foglalkozó és immár két éve működő online költészeti magazint hiánypótló vállalkozásnak nevezte felvezetőjében, amely bár nem példa nélküli, az elmúlt években a hasonló projektek, fórumok megjelenését pontszerűnek, működésüket viszonylag rövid életűnek látta. Felvezető kérdéseinek egyike a fordítások primerszövegeinek fellelhetőségére irányult, Nemes Z. Márió visszaemlékezett „offline levélváltásaira” Bajtai Andrással, mikor még azon tanakodtak, vajon hol és hogyan lehetne külföldi kortárs szépirodalmi szövegeket, illetve fordításokat beszerezni. A technikai lehetőségek minőségi és mennyiségi kiszélesedésével, az internet megjelenésével azonban szinte minden hozzáférhető lett, ezzel együtt másként váltak fontossá az ezeket a tartalmakat előállító és összegyűjtő személyek, csoportok, megváltozott a szerepe az azokat felkereső és felszínre emelő „diggereknek” is.
Krusovszky Dénes szerint a hazai irodalom soha nem tudott sikeresen és jelentősen megújulni anélkül, hogy szembesült volna a nemzetközi tendenciákkal, megoldásokkal. A műfordítás szerinte minden esetben barkácsolás, szétszerelés és összerakás, együttalkotás. A fordítói munkálatok alatt a szerző felülírja versírói gyakorlatát, kimozdul komfortzónájából, interiorizált tapasztalattá válhat egy-egy megoldás idegensége – nem minden iróniát nélkülözve hozzátette, nem is érti, hogy lehet valaki úgy költő, hogy nem foglalkozik műfordítással.
Nemes Z. szerint bizonyos értelemben hátráltató és káros, ha csak saját irodalmunkat ismerjük, abban tájékozódunk és benne érezzük magunkat otthon, mert ez a típusú korlátozottság uniformizálódáshoz vezethet. A fordításokon keresztül saját maga felé fordul, magáról tud meg többet egy-egy nyelv irodalma – tették hozzá. A szerkesztők bizonyos nyelvterületeken tapasztalt sajátosságokat is ismertettek, mint például az USA-beli költészet területi megoszlás szerinti különbözőségét, a Németországban erősen jelenlevő kísérleti hangköltészetet, a portugál- és spanyolajkú területek lírájának szociális érzékenységét. Mohácsi Balázs még hozzátette, bár legtöbbször angol nyelvű anyagokkal dolgoznak, szisztematikusabban is tervezik ezeknek a gyűjtését, a marginálisabb területek és kevésbé ismert szerzők alkotásainak feldolgozását. Ezután a Magvető és a Versum gondozásában hamarosan megjelenő Al Berto-kötet bemutatása és felolvasás következett. Urbán Bálint, a kötet fordítója a portugál posztmodern irodalom legfontosabb költőjeként tekint a szerzőre, ekként ismertette munkásságát és életútját. Az első blokkot a Versum tavalyi születésnapjára készült vászontáskák, noteszek és képeslapok kvízverseny köré szervezett kiosztása zárta.
A következő beszélgetést Pion István moderálta, a felvidéki Márai Sándor Író Kör (MÁSIK) utazástól fáradtan, mégis jó hangulatban érkezett alapítóival és tagjaival beszélgetett. Arra a kérdésre, hogy miért tartották szükségesnek, hogy a Szlovákiai Magyar Írók Társasága mellett, illetve attól függetlenül szerveződjenek, Laboda Róbert csak annyit felelt, ha van az egyik, legyen MÁSIK is. Még hozzátette, hogy a kör megalapításakor igazából nem gondolt a SZMIT-re, de biztos benne, hogy ők sem gondoltak rá. Majd hirtelen megkomolyodva határozott ellenérzéseiket fejezték ki a SZMIT alapelveivel, működésmódjával szemben, mint mondták, ne csak lakcímkártya alapján lehessen már valaki egy irodalmi kör tagja.
Egyetértésben vallották, hogy sajnos a felvidéki irodalom Magyarországon szinte láthatatlan, alulreprezentált, miközben rengeteg tehetséges alkotó érdemelné meg a nagyobb olvasottságot. Kétszer is tartottak felolvasást, Mucha Attila és Mucha Dorka prózaírók, Dékány Nikolett és Laboda Róbert pedig mind a slam poetryben, mind a költészetben kipróbálták már magukat. Dékány a napokon belül kétkötetessé váló Laboda véleményére mindig kíváncsi, ha új szövegeket ír, vagy azok szerkesztőségekből érkeznek vissza javítási javaslatokkal, de Laboda szerint az ő szerepe ilyenkor csak a „szellemi petting”, egy sikerült szöveg esetében nem övé az érdem. A slam poetry helyzetéről is szó esett, Laboda mesélte, hogyan kezdtek el Komáromban esteket tartani – sajnálatosnak tartják, hogy bár Szlovákiában sokan ismerik, szlovák nyelven nem igazán művelik ezt a műfajt. Dékány felhívta rá a figyelmet, hogy kifejezett céljuk a szcéna erősítése, s zavarja, hogy szlovákul nem lehet elérni Pilinszky verseit, persze átültetni sem könnyű őket. A slamek sem közvetíthetőek, a saját szövegeit fordíthatatlannak tartja. Ebből viszont még magyarul sem hallgattunk többet, az utolsó felolvasás lehetőségéről Dékány az érzése szerint mindenki által annyira várt cigi érdekében lemondott.
A beszélgetések után a Kastély Kávéházban összegyűlt tömeg lassú léptekkel elindult a – résztvevők egy részének szállást adó – MEDOSZ-hoz, ahol hűtött sörök, fröccsök és röviditalok közt kezdődött el a másnapi szemináriumokat is megalapozó eszmecsere.
JAK-tábor, 1. nap, Szigliget, 2016. augusztus 24.
A fotókat Áfra János készítette.