A 2024-es Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál első napja szokás szerint izgalmas és sokszínű programokkal telt. Délután öttől este kilencig négy…
Bővebben
A 2024-es Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál első napja szokás szerint izgalmas és sokszínű programokkal telt. Délután öttől este kilencig négy…
BővebbenKrusovszky Dénes második regénye, a Levelek nélkül az idei könyvhét egyik legnagyobb szakmai és olvasói érdeklődéssel kísért megjelenése volt. A…
BővebbenDeczki Sarolta, Krusovszky Dénes, Sallai Katalin Krisztina és Schein Gábor részesül idén a Déry Tibor özvegye által alapított elismerésben.
BővebbenA Moly nevű könyves közösségi médium kihirdette a Merítés-díj idei nyerteseit, ugyanis lezárultak a közönségszavazások, és a kategóriák zsűrijei is…
BővebbenÁtadták a Libri irodalmi díjakat május 15-én a Budapest Music Centerben. A zsűri 2019-ben egy novelláskötetet, a közönség pedig egy…
BővebbenKiderült, hogy melyik tíz könyvre szavazhat idén a zsűri és a közönség, hogy a nyertes megkaphassa az idén negyedszer átadásra…
BővebbenA 3 milliós Aegon Művészeti Díjért három verses-, két novelláskötet és öt regény versenyzik tovább a közzétett rövid lista alapján.…
BővebbenAz idei év a harmadik, hogy toplistát készítek a KULTer.hu számára, ami azért is kiváló dolog, mert 2016-os és 2017-es kritikalistáim…
BővebbenKrusovszky Dénes József Attila-díjas költő immár másodjára látogat el a próza birodalmába. Novelláskötete, A fiúk országa megírása (2014) óta –…
BővebbenKrusovszky Dénes szervezi idén a január 11-től 27-ig tartó Nextfeszt irodalmi programjait. A fesztivál az Y generációra fókuszál; és az…
BővebbenSzéksorok közt hagyott utazótáskák, a kastélykert kellemes látványa, cigifüst és az utazás porát leöblítő sörök – kezdetét vette a 2016-os JAK-tábor.
BővebbenEnnél sem leszünk már fiatalabbak – búcsúszik az ember kissé fájó szívvel az elmúlt esztendőtől, de abban legalább vigaszra lel,…
BővebbenSok ezer veszélyben, izzadó orcával keltem át a tavalyi év verstengerén, odüsszeuszi kalandokat élve át. Mondanom sem kell, hogy az…
BővebbenA JAK Retro, a József Attila Kör újraolvasó sorozata a budapesti Örkény könyvesboltban folytatódott, ahol Kemény István után, a második alkalmon ezúttal…
BővebbenA születésnél bábáskodni kell. A világra jövésben és világra találásban lévő fiatal magyar költészethez értelmezési javaslatokat, az itt és most…
BővebbenKánikula van Szigligeten, egyre kevesebben ülnek be a délutáni beszélgetésekre. Pedig erős és kiegyensúlyozott a program: van szó futballról, nőirodalomról…
BővebbenAz utóbbi egy hónapban annyi lista, válogatás, körkérdés és évértékelés került már az internetes olvasóközönség elé, hogy nem kis nehézséget…
BővebbenFelnőtté válni milyen. Őrlődni a családtagok és szerelmek ránk ruházott problémái között. Hiánnyal és csalódással gazdálkodni, az öröm járulékos veszteség.…
BővebbenLevél Köszönöm, hogy nem vártál meg, írtad később, mint aki két ködfolt közül a levegő tisztására ért, és szinte előbb…
Bővebben