A második napra bizonyossá vált, hogy a provokatív kérdések megfogalmazásánál és szenzitív témák boncolgatásánál van sokkal egyszerűbb, bár kellemetlenebb módja is annak, hogy egy irodalmi táborban darázsfészekbe nyúljon az ember.
A MEDOSZ felől érkező táborozókon nem igazán látszott fáradtság, a napszemüvegek sem elsősorban a karikás szemek eltakarása érdekében kerültek elő. Az esti poharazgatás közben a legtöbben próbálták megkímélni magukat a délelőtti programok érdekében – sokaknak ez az első JAK-táborozása, érthető izgalmukat az ismerkedőpálinkák sem űzték el teljesen. Többeken látszott, hogy az érdeklődéssel teli várakozás még egy kiadós reggelinél is hatásosabban képes kisimítani a másnapos ráncokat.
Elkezdődtek a műhelymunkák, a táborozóknak Kiss Noémi próza-, Parti Nagy Lajos dráma-, illetve Szálinger Balázs líraszemináriumára lehetett bejutni – még ha az ebédből nem is volt idejük, a műhelymunkából repetázhattak azok, akik a versszemináriumot választották, hiszen a négykor kezdődő beszélgetésekig tartottak Szálingerék még egy etapot. Az emiatt sokak számára megrövidült szabadidő melegét a kastélykert árnyékos gyepén vészelték át a legtöbben.
Míg az első nap a nemzetközi irodalom közvetíthetőségét, feltérképezését, a fordítás mibenlétét és jelentőségét tárgyalták a Versumosok, addig az ArtPop alcímmel ellátott, a Libri Kiadóhoz került JAK Világirodalmi Sorozat bemutatásakor inkább a kiadói gyakorlatról volt szó, a beszélgetésen a branding, marketing és a(z üzleti) kommunikáció voltak a kulcsszavak.
Bárány Tibor, az ArtPop egyik sorozatszerkesztője moderálta a beszélgetést, első kérdésében a magas- és a szórakoztatóirodalom kategóriáinak legitimitására, ezek kapcsolatára kérdezett rá. Gács Anna szerint egyre több az átjárás, kisebb az a szakadék akár az olvasói szokások, akár a művek tekintetében, ami annyira meghatározónak tűnt a nyolcvanas-kilencvenes években. A kritikai elismerés és a közönségsiker is többször esik egybe manapság. Gálos Orsolya szerint bár még mindig a magasirodalom olvasói bázisa felől látszik gyakoribbnak a szórakoztatóirodalom felé történő nyitás, mégis úgy gondolja, hogy a könnyedebb szövegek „átcsatornázhatják”, elmozdíthatják a befogadókat a képzettebb olvasót igénylő művek irányába. A kiadók nem tudnának életképesek maradni a szórakoztatóirodalom, a ponyvaregények nélkül, hiszen még esetükben is előfordul nullszaldó, a profitot hozó könyvek hiányában viszont lehetetlen volna – a beszélgetés alatt végig idézőjelek közé szorított – „magasirodalmi” alkotások árusítása. Nem is elsősorban a műfajiság, hanem a minőség az, ami miatt egymás mellé kerültek ezek a szövegek a sorozatban, tette hozzá, többeknek itt jelent meg az első kötete.
Gács szerint az utóbbi évtizedben felrobbantak az origók, megváltoztak a média- és kultúrafogyasztási szokások, átalakult a nyilvánosság, egy tinédzser vlogger milliós nézettségével nehéz volna felvenni a versenyt. Szécsi Noémi a saját példáját hozva megerősítette az előbbieket, ő is jelen van blogfelületeken, sokan elsősorban vagy kizárólag bloggerként ismerik a nevét. Hozzátette, az Egyesült Államokban kiadott regények előszavában gyakran többoldalas, ötven vagy száz embernek szóló köszönetnyilvánítás található, ő nem is tartja biztosnak, hogy annyian tudnak egyáltalán arról, ha regényt ír – bár reméli, hogy ennyien azért elolvassák a szövegeit. A hazai kiadói struktúra nem teszi lehetővé egy ekkora team összeállítását, életképtelennek látják az ügynökségek intézményét Magyarországon; bár voltak kísérletek, nincs akkora profit egy ekkora piacon, hogy fenntartható, egyáltalán kiépíthető legyen ennek a rendszere. Ezt a közönség soraiból Parti Nagy is megerősítette, majd hozzátette, hogy „a vásárlókból is kiment a pénz”. A kiadók viszont nem képesek ezt a feladatot a nyakukba venni, a kötetek megjelenésekor is problémát jelent ez, azok utóéletéről nem is beszélve.
A hazai kultúrafogyasztást és tájékozódást szerzőközpontúnak vélik, így fontosnak tartják az alkotók és az olvasók személyes találkozását, be kell vinni az olvasót a kulisszák mögé, mondják, személyessé, meg- és átélhetővé, élményszerűvé kell tenni a tájékozódást. Sokszor nem kapcsolódik kiadói marketingtevékenység a szépirodalomhoz, inkább a „szájhagyományban” bíznak, illetve az olvasói ajánlásokban. Gálos mesélt azokról a tervekről, hogy felolvasásokat, író-olvasó találkozókat szabadegyetemi előadásokkal, olvasóklubokkal vonnának össze.
A siker viszont elérhető, két esetet említettek: Péterfy Gergely legújabb regénye mögött nem állt kiadói reklámstratégia, viszont az önmarketing jelentősen elmozdította az eladási mutatókat – azért hozzátették, hogy a szöveg minősége, megalkotottsága mégis a legfontosabb. Borbély Szilárd Nincstelenek című regényét klasszikus sikernek nevezték, megtalálta az olvasóit minden tervszerű irányítottság nélkül, a kötet mögött egy a közbeszédben kultikussá vált szerzői név és egy fontos, jól feldolgozott téma állt.
Az állami és magándíjak kérdésével zárták a beszélgetést. Gács nagyon fontosnak gondolja a díjak kiosztását, ezek tájékozódási pontokat jelentenek az olvasók számára, bár nem tartja szerencsésnek, hogy versenyhelyzetbe hozhatók így a szerzők, a műveik, az irodalom. Fontosnak tartják a piaci szereplők megjelenését is ebben, hiszen ahhoz mindig tartozik hirdetés, reklámtevékenység. A mostani botrányok miatt Szécsi zárszóként még hozzátette, manapság szinte reméli, hogy nem kap semmilyen kitüntetést.
Szinte napra pontosan egy éve írták ki azt a pályázatot, amire a beérkező munkákból összeállították a következő beszélgetés tárgyát képező kötetet – vezette fel a programot Gaborják Ádám és Dávid Ádám. A moderátor egyszerre képviselte a Móra Kiadót, vett részt a beérkező 39 írás elbírálásában és szerkesztette a győztes 17 pályaművet a Jelen! című, kortárs ifjúsági novellákat tartalmazó kötetet – Dávid Ádám Nagy Ildikó Noémit, Molnár T. Esztert, Gáspár-Singer Annát és Béres Tamást kérdezte.
A beszélgetés blokkokból állt, a szerzőknek egy „teherrel” kevesebb jutott, egy felolvasószínházi előadás videorészleteiben hangzottak el szövegeik. Legtöbben a 2015-ös JAK-táborban értesültek a pályázatról, Nagy és Béres ezelőtt is írtak ifjúságinak nevezhető kisprózákat, Gáspár-Singer kötetbe került szövege is elkészült már a pályázat kiírása előtt, Molnár T. viszont Dávid unszolására vágott bele a feladatba, kezdetben kizártnak gondolta, hogy a „Jelen!” címszóra írásba kezdjen, a kitolt leadási határidő utolsó napjaiban készült el a novellával. Mindannyian beszámoltak arról, hogy szövegeikben személyes élményanyagból dolgoztak, Gáspár-Singer novellájában a délegyházi nudista strandon átéltekről írt, a történet egyik szereplőjét, a szél lebegtette kötényén kívül mindig meztelenül vendéglátózó férfit Nagy legalábbis felismerni vélte. A beszélgetés véget ért ugyan, másnap az ifjúsági irodalom témaköréből egy szemináriumi előadást ígértek zárásképp Dian Viktóriával és Dóka Péterrel, akik ugyancsak részt vettek a Jelen! szövegeinek elbírálásában.
Az utolsó beszélgetést Bárdos Deák Ágnes moderálta, Kamondy Ágnessel, Kiss Lászlóval, Krausz Tivadarral és Vass Norberttel Dénes József (Dönci) Szökésben című életrajzi könyvéről, memoárjáról beszélgettek. A kötet szerzője az Európa Kiadó, a Balaton és az Amen együttesek egykori gitárosa, aki – ahogy azt Kamondy Ágnes, a szerző könyvben is sokat emlegetett szerelmétől és élettársától megtudhattuk – félárva volt, sokáig közveszélyes munkakerülőként tartották számon, kényszerpszichiátriai kezelésre is küldték. Egy revelatív, felkavaró, se veled, se nélküled szerelemként emlékszik vissza kapcsolatukra Kamondy. Döncinek sokszor fontosabb volta a gitárja még nála is, együtt voltak szerves egész, az a hangszer és a zene mentette meg őt a nehéz időkben. A beszélgetésen résztvevők Vass kivételével mind ismerték személyesen a szerzőt, barátai, zenésztársai voltak. A személyes érintettség viszont sokszor nézeteltéréseket is okozott, izgalmas volt látni, ahogy mindannyian másként emlékeznek vissza közösen átélt életeseményekre, ellentmondva sokszor a könyvben található történéseknek is, s rámutatva a szerző szövegben nem említett, állandósult nehézségeire.
Kiss az Európa Kiadóban zenélt, Döncivel véletlenül találkoztak, a legtehetségesebb, zeneileg legképzettebb tagjukként emlékezett rá, már-már arisztokratikusan pedánsnak látta zenélés közben, ehhez társult egy rendez(het)etlen életvitel. Krausz visszaemlékezett, ahogy sokadik napi alkoholfogyasztásait követően józanodásképp elolvasott egy-egy könyvet, hogy „jól érezze magát, amíg szarul érzi magát”, nem volt számukra meglepő, hogy képes egy ilyen könyvet megírni. „Ez a család mindig jól akarta magát érezni, és ezért mindent feláldoztak” – jegyezte meg Kamondy, mikor elmesélte, hogy Dönci hajléktalan testvérétől került hozzá néhány kazetta és három gyűrött, mocskos határidőnapló, ami tartalmazta ennek a könyvnek a kéziratát. Vass szerkesztette kötetté a terjedelmes anyagot, rengeteget kellett húznia, egyenetlen és sokszor következetlen részek sorakoztak a füzetekben, s bár ha nem is élt akkor és nem ismerte a szerzőt – amit Bárdos Deák a szemére is vetett –, pont ez a távolság, objektivitás volt az, amiért ez a könyv végül elkészült, és ahogy Vass mondja, egy korszak fontos kordokumentumává vált.
A beszélgetések befejeződtek, a Kastély Kávéház megtelt a táborozókkal, a frissítőket követően a MEDOSZ-hoz vonult a tömeg. Ott viszont kinőtte magát a tegnap még megoldhatónak tűnő probléma: a reggel megbolygatott, a tegnapi szórakozást is akadályozó darázsfészek lakói ellepték a teraszokat, gyufásdoboz méretű rovarok pattogtak az ablaküvegeken. Ez viszont nem vette el a táborozók kedvét, így bár óvatosságra intették az ott lakókat, hajnalig tartó, telitorkú énekléssel zárták a napot.
JAK-tábor, Szigliget, 2016. augusztus 24.
A képeket Áfra János készítette.
