Anyám, verset írok neked
se cifra írásjelek,
se rímelő szavak,
se határozók,
egy meztelen
vers csupán,
mert felemelsz apró,
ráncos kezeiddel,
fekete szemeiddel,
s szigorú szavaiddal csiszolsz,
elfordítod palakő fejed,
s nevetve bontod le sátraim,
Istenednek ajánlasz mégis
minden este.
anyajegyes füled egyetlen telefonom,
házad egyedüli Bibliám,
neved hullámtörőm az élet tengerén.
anyám, úgy sajnálom
hogy nem vagyok, bár annyira szeretnék
lenni mindaz, minek te szeretnél.
kövület-abc
nem írja le a talált kövület,
ahogy kék szemem keresztültekint szemeden,
ahogy fekete szemed szememtől elfordítod,
ahogy fehér alkarom fekete karod mellett
nem csupán pihen,
s ahogy selymes hajam szendereg
göndör hajad mellett,
a kövület hűen leírja viszont a legkisebb csigolya csontmélyéig,
hogyan kiáltott fülsiketítően a part
a kontinens után, mi része volt egykoron,
hogy a cserjés hogyan szipogott
elszakított barátai után,
s hogy a part menti rozsdás szikla
hogyan sóvárgott elsodródott vértestvére után,
jól tudja a kövület, hogy egy volt minden egykor,
s hogy csapra vertük egymásnak szívünk,
azt nem tudjuk csupán,
miért ülünk most e sziklaegységgel,
s ily haragos ellenszenvvel.
Maradj velem
maradj velem,
mikor esik,
hogy eltörpüljön bánatom,
maradj velem
kezeiddel takarva,
hogy a szél fülembe ne fújjon,
maradj velem
fehér bagolyfiókáddal.
hogy haldoklásom feledjem,
maradj velem,
mikor a föld alja meghasad
s apró szigetemet betakarja az éj.
Fordította: Pallai Károly Sándor
Borítófotó: PDP
