A 2023-as lista fókuszába a fordítások kerültek, így ezúttal hazai szerzők gyerek- és ifjúsági könyveiből válogattam össze tíz, számomra kiemelkedő…
Bővebben
A 2023-as lista fókuszába a fordítások kerültek, így ezúttal hazai szerzők gyerek- és ifjúsági könyveiből válogattam össze tíz, számomra kiemelkedő…
BővebbenMegint milyen év volt ez a színházak számára… „A megnyesett fa kizöldül” – a magyar színházakat igencsak nyesegette az élet,…
BővebbenNe is kezdjünk el most arról beszélni, hogy milyen év volt ez, főleg színházilag. Mind tudjuk. Egy szempontot szeretnénk mégis…
BővebbenA szokottnál is nehezebb átfogó képet adni az év hazai kiállításairól, hiszen a koronavírus-helyzet okozta korlátozások miatt számos galéria bezárt,…
BővebbenArról lehetne vitázni, sőt érdemes is, hogy a Black Lives Matter mozgalom, illetve főként a gyakorlati megnyilvánulása mennyiben progresszív, fontos,…
BővebbenIzgalmas évet tudhat maga mögött a hazai galériás-múzeumi szféra, ezért is volt nehéz kiválasztani 2019 legmeghatározóbb tárlatait – műfajtól, korszaktól…
BővebbenA környezetvédelem, a globális felmelegedés vagy a klímatudatosság témaköreinek jelentőségéről manapság nem tudunk eleget beszélni. Bár a jelenségek hatásait már…
BővebbenA 2010-es évek elején radikálisan átalakult a magyar filmtámogatási rendszer, és részben ennek hatására, részben a nemzetközi trendekhez igazodva sok…
BővebbenIdén is vadásztam a kiadványokra, amelyek hordozójuk esztétikai megformáltságával teszik még érzékibbé az olvasás tapasztalatát. Kerestem azokat a könyveket, amelyek…
BővebbenAz elmúlt évtized olyan hazai kiállításait válogattuk össze – a műfajból adódóan szubjektív preferenciák alapján –, amelyek a populáris kultúrára,…
BővebbenAz évtized utolsó éveire egyértelműen kirajzolódott egy tendencia: a kevesebb néha több – vallják a zenészek. Így hát egyre kevesebb…
BővebbenÚjra összegyűjtöttük, melyek azok az albumok, amelyeknek helye van a KULTlemezek nemzetközi toplistáján. 2019-ben több előadó két koronggal is érkezett,…
BővebbenAz előző évhez képest gyengébb szezont zár a magyar filmgyártás 2019-ben, ám rendezőink így is jócskán okoztak emlékezetes pillanatokat. 2018-ban…
Bővebben2018 mintha kimerítette volna a zeneipar egészét: számtalan tehetséget vesztettünk el rövid idő alatt, és a világban dúló káosz ebben…
BővebbenA tízes évek utolsó esztendejében is elkényeztettek minket a filmesek. A rendkívül látványos popcornmozik mellett a minőségi és (lelket) tápláló…
BővebbenErős 2018-as évet zártunk a reklámok terén. A Super Bowl körüli felhajtás hozta a szokásos szórakoztatást, a karácsony pedig a…
BővebbenA magyar popzene mozgalmas éven van túl. A botrányoktól kezdve (Majka és Curtis szakítása, továbbá a Wellhello belső bomlása sajnos…
BővebbenE listára olyan 2018-ban megjelent kötetek közül válogattam, amelyek az olvasás tapasztalatát képanyagukkal, izgalmas kivitelezésükkel kiemelten emlékezetessé teszik. Megkapó illusztrációk,…
BővebbenEgy listát azzal muszáj kezdeni, ami kimaradt. Hagyományunk itt, hogy az aktuális termésbe még belevesszük az előző évi decemberi bemutatókat.…
BővebbenAz elmúlt öt évet tekintve talán csak 2016-ból emlékszem annyi kiváló albumra, mint tavalyról. Ez a bizonyos tízes lista könnyen…
Bővebben