Talán nem túlzás kijelenteni, hogy 2016 az ifjúsági regények éve volt a magyar irodalomban. Az olyan kiadók, mint a Pagony, a Kolibri, a Tilos az Á, szinte havonta-kéthavonta jelentkeztek újabb és újabb kötetekkel, és különösen az utóbbi törekedett arra, hogy magyar szerzők műveit is megjelentesse.
Az idei könyvtermés rendkívül sokszínű: krimit (a listán szereplőn kívül ebbe a zsánerbe tartozik még Mészáros Dorka Én vagy senkije), disztópiát, novellafüzért vagy műfajilag nehezen besorolható alkotást is találunk (spoiler: ezt természetesen Lakatos István követte el). A legjobb tízbe nem került be, de érdekes és bátor kísérletnek találom például a Móra Könyvkiadó és a József Attila Kör együttműködéseként kiadott Jelen! ifjúsági novellagyűjteményt, amelyben ugyan az írások színvonala nem egyenletes, viszont érdekes azt látni, hogy a tipikus kamaszkori kérdések, problémák hogyan töltik ki vagy esetleg feszítik szét a novella műfaji kereteit.
Legalább ennyire érdekfeszítő Fehér Miklós Fekete normalitás című regénye, amelyet Kincses Endre illusztrált. A könyvet a vajdasági Forum Könyvkiadó jegyzi, az öngyilkossági kísérletet elkövető Fiú pszichiátrián töltött napjairól és az azt követő időszakról szól. A könyvben benne van egy kiváló coming of age történet lehetősége, de a szöveg fésületlen maradt, és ez a kócosság valahogy nem áll jól neki. Azonban nagyon fontosnak tartom, hogy (Nathan Filer A zuhanás sokkja című, hasonló témájú kötete után) egy magyar szerző is írt olyan ifjúsági regényt, amely a pszichiátriai betegségek sűrű erdejébe vezeti az olvasót, így észrevétlenül is empátiára nevel.
Listán kívül kell még megemlítenem az elsőkönyves Hajdú-Antal Zsuzsanna Léggömbök című regényét (Cicero Könyvstúdió), amely a magyar Csillagainkban a hiba is lehetne: két tinédzser egymásra találásáról és a szerelmüket övező titkokról olvashatunk. A szöveg helyenként túlírt és önismétlő, viszont úgy gondolom, érdemes figyelnünk a szerzőre, mert képes úgy fogalmazni, hogy újra átéljük a szalagavatók, az osztálykirándulások, a kosármeccsek, az első szerelem izgalmait. Ha a fent említett narrációs problémákat sikerül kiküszöbölni, Hajdú-Antal Zsuzsanna következő könyve egy igazán remek regény is lehet.
De most következzen 2016 tíz általam legizgalmasabbnak tartott ifjúsági könyve!
10. Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám (Tilos az Á)
„12. fejezet ‒ Melyben doktor Kosztolányi és professzor Karinthy humorsokkal gyógyítanak, majd a két jó barát repülőre száll, csak a harmadik marad le…”
Szereplők: Magányos kamaszlány, neve nincs, bárki lehet. Bátyja, aki a testvéri szeretet álarca mögül folyton átveri. Alkoholista anya és Mostohaapa ‒ előbbi mártírkodik, utóbbi molesztálni próbálja. Tehetetlen nagymama, Jófejnek tűnő, de nemtörődöm édesapa. Macskák: Dezső és Frici. Helyszín: egy gondozatlan lakás apró szobája. Idő: meghatározhatatlan. Rendező: Az Élet… Szabó Borbála regénye az azonos című színdarabja alapján íródott, s a drámai eredet több ponton is rányomja bélyegét az írásra, például a regényekben megszokottaknál több benne a párbeszéd, és a „jelenetek” időnként esetlegesen, megfelelő átkötés nélkül következnek egymásra.
A regény nagy ötlete, hogy tanúi lehetünk két macska metamorfózisának, akik Kosztolányi Dezsővé és Karinthy Frigyessé vedlenek át, ha épp úgy tartja kedvük. Hogy rosszkedvét gyógyítsák, elviszik a lányt a Centrálba, pletykálnak neki nyugatos barátaikról, sőt a Becsületes Városba is eljutnak együtt. Nemcsak a Becsületes Város, hanem a fejezetcímek is megidézik Kosztolányi legismertebb hősét, hiszen az Esti Kornél-kötet mintájára íródtak. A regény kerüli a diszfunkcionális családban élő kamaszokról szóló könyvek kliséit, és abszurd humort csempész egy olyan történetbe, amely sokkal rosszabbul is végződhetne. Épp ez az, ami dilemmát okoz számomra: bár sokszor hasznos lehet szembekacagni a nehézségeket, de vajon ilyen komoly családi problémákat érdemes-e a szőnyeg alá söpörni, súlytalanul ábrázolni s végiggondolásuk helyett (posztmodern) komédiát írni ebből a helyzetből? Nem igazán tudom a választ, csak azt látom, hogy ez sok tekintetben egy rendhagyó könyv, ezért itt a helye a top 10-ben.
9. Lakatos István: A mosómedve, aki ki akarta mosni a világot (Kolibri)
„Gyere mátkám, hadd ölellek / Míg el nem készül a dödölle / szívesebben csókolnálak / de láttam ám, hogy hagymát rágtál. / Ettől a gyalázatos nótától rövid időre a könyv összes szereplőjének elment az életkedve.”
Talán nem is kell több ennél a néhány sornál ahhoz, hogy megértsük, mitől olyan jó az Emma és Tesla sorozat 2. része. A könyvben a váratlan és meghökkentő eseményeket kikacsintások, önreflexív megjegyzések váltogatják, sőt hogy ne maradjunk tanulság nélkül (hiszen „A mese végére kell egy jó tanulság!”), sokszor hasznos jótanácsokat is kapunk az elbeszélőtől. Például ilyeneket: „Gyerekek, ti soha ne szaladgáljatok a virágos réten meztelenül, miközben gonosz földönkívüliek támadják meg a Földet!” Ha az elbeszélő ilyen badarságokat hord össze, mit várjunk a szereplőktől? Tesla például meg akarja menteni a világot, de retteg attól, ha egy kacsa nézi ‒ még akkor is, ha a kacsa történetesen a miniszterelnök. A világ megmentéséhez a Szotyola néni vezetésével összeállt Öreg Nénik Különleges Szuperkommandója lát hozzá, és az alakulat tagjai minden szuperképességüket (kötés, főzés, takarítás) bevetve igyekeznek kiszabadítani a bolygót a Mángorló nevű mosógép-anyahajóból, amivel a gonosz mosómedvék ki akarják mosni a Földet.
Ez a néhány soros ismertetés csak nagyon keveset képes érzékeltetni abból a kreativitásból, mozgalmasságból, ami ezt a könyvet jellemzi. Kevés az olyan alkotás, amiben ennyire együtt él kép és írás, emellett a tipográfia is kiemelt jelentőséggel bír, rendkívül ötletgazdag a betűhasználat. Bár a szöveg meseként hivatkozik magára, és a kiadó is kilenc évtől kezdődően ajánlja a könyvet, mégis úgy vélem, helye lehet ezen a listán Lakatos István kötetének, mert határokat feszeget: egyszerre gyerek- és ifjúsági könyv, egyszerre regény és képeskönyv, egyszerre humoros és ijesztő, egyszerre idegesítő és letehetetlen ‒ éppen ezért azt hiszem, a kamaszok és a felnőttek is jól szórakozhatnak rajta.
8. Kalapos Éva: Massza (Menő Könyvek)
„Tényleg olyan nehéz észrevenni, hogy beszélni akarok róla? Miközben nem akarok beszélni róla?”
„Mert te ilyen vagy s ők olyanok / és neki az érdeke más / s az igazság idegállapot / vagy megfogalmazás / s mert kint nem tetszik semmi sem / s mert győzni nem lehet a tömegen / s ami szabály, mind nélkülem / született: / ideje volna végre már megszöknöm…” – Szabó Lőrinc Az Egy álmai című verséből vett idézettel indul a regény, és ez a néhány sor előrevetíti, mi fog történni a következő kb. kétszáz oldalon. Ráber Patrik egy átlagos középiskolás fiúnak tűnik, de a többiek szemében kilóg a sorból, hiszen szereti a verseket, és egy amatőr színjátszókörnek is tagja. Osztálytársai, „a tömeg” furcsállja művészi érdeklődését, s a társak közül néhányan az iskolában és online felületeken is zaklatni kezdik. Ideje volna megszökni: a fiú először a színjátszásba menekül, de a fenyegetések, a megalázó szavak, mondatok ismétlődése, a normális étkezés hiánya (támadói elveszik a pénzét és tízóraiját is) miatt testileg-lelkileg elgyengül.
Nem beszélve arról, hogy a színjátszókörben a Frankensteint próbálják, amelyben ő játssza a Lényt – remek megoldás Kalapos Évától a XIX. századi és a kortárs történet egybejátszatása, mely által Patrik jellem(vissza)fejlődésének folyamata is komorabb színezetet kap. Ha a Szabó Lőrinc-idézetet egyfajta kicsinyítő tükörként értelmezzük, akkor talán nem véletlen, hogy hiányzik belőle a mondat utolsó szava („közületek”), hiszen a történet végén is egy olyan nehezen hihető és túl brutális eseménnyel találkozunk, aminek aztán nem ismerjük meg a következményeit, így a regény a lezáratlanság érzetét kelti. Az utolsó oldalakat és a helyenként didaktikussá váló párbeszédeket leszámítva azonban a Massza egy kerek, jól felépített regény, amiről nem tudhatjuk előre, hogyan fog végződni – ugyanez a helyzet a bullyinggal is.
7. Varga Bálint: Amit végleg kitörölnél (Kolibri)
Legjobb első (két) mondat különdíj: „Hárman siettek felfelé a lépcsőházban. Max, Doma meg Doma rossz előérzete.”
Varga Bálint fogta az előző regény, a Váltságdíj nélkül receptjét, és a hozzávalókat rázva, de nem keverve kínálja tálcán az olvasónak. Ez a koktél azonban ütősebb, mint a korábbi. Itt is ugyanaz a négy főhős, Doma, Zsófi, Max és Zoli veszi fel a kesztyűt a rosszfiúk ellen; most is köszönik, de nem kérik a felnőttek segítségét; ez a könyv is tele van filmes és zenei utalásokkal; és persze itt is zseniálisan találó a szlenghasználat. A különbség az, hogy a sztori az előzőeknél is fordulatosabb és izgalmasabb lett, sőt, még a szereplők is viccesebben zrikálják egymást, mint korábban – mintha ebben a könyvben jött volna meg igazán a hangjuk.
Nekem mégsem a fentiek miatt tetszett nagyon ez a kötet, hanem azért, mert olyan különleges, semmivel össze nem hasonlítható atmoszférát alkotott Varga Bálint Budapest köré, amilyet szinte csak egy Kondor Vilmos-krimiben találunk. Persze, a századeleji és a XXI. századi főváros nagyban különbözik egymástól, de az, ahogy ez a két szerző látja, láttatja és szereti az általa megírt várost, abban sok hasonlóságot látok. Kedvem lett bebarangolni azokat a helyeket, amelyeken a könyv szereplői járnak, még akkor is, ha az utcák esőtől áznak, a járdák koszosak, a vakolat pereg, mert szeretem Varga Bálint Budapestjét. (Meg Kondor Vilmosét is. És itt meg kell említenem Szabó Tibor Benjámin borzongatóan rejtélyes Budapestjét is: EPIC 1 – Az első küldetés című, 2014-ben megjelent ifjúsági regénye csak 2016-ban akadt a kezembe, és számtalan új ismeretet szereztem általa a főváros titkos történetéről.)
6. Wéber Anikó: Az osztály vesztese (Pozsonyi Pagony)
„felette, messze a kék végtelenben egy repülő száguldott, rajta sok-sok emberrel. Nőkkel, férfiakkal, kisebb-nagyobb gyerekekkel, akik nem is sejtették, hogy alattuk, az iskola udvarán egy fiú kuporog a bokorban, és leghőbb vágya, hogy soha senki ne találjon rá többé.”
Wéber Anikó könyve nem regény, hanem inkább egymással összefüggő novellák füzére. A rövid írások stílusa friss, olvasmányos, szereplőik egyszerre szimpatikusak és titokzatosak, az elbeszélő pedig mesterien vezet minket félre az egész könyvön végigvonuló rejtély megoldásával. A krimiszerű cselekmény fő kérdése: ki tette fel a Facebookra azt a fotót, amelyen egy 5. osztályos tanuló maszkban, megkötözve ül, s feje fölött „Az osztály vesztese” felirat olvasható? S ki lehet a maszkos áldozat?
A kötet novelláiban egy-egy 5. osztályos diák egy napját követjük végig, s mindegyikük hozzáad valamit a titok megfejtéséhez. A bullying jelenségével többek közt a Massza is foglalkozik, hasonlóan magas színvonalon, ám Wéber Anikó a kiskamasz korosztály viselkedését veszi górcső alá, és rámutat arra, hogy egy közösségben mindenki lehet tettes és áldozat, akár egy személyben is. A kötet a 12+-os korosztálynak ajánlott, de idősebbek is bátran kézbe vehetik, hiszen nemcsak a tettes és az áldozat, hanem a néma cinkosok lélektanáról, viselkedéséről is képet kaphatnak e könyv segítségével. S talán az olvasók legközelebb elgondolkodnak arról is, kiről, milyen képet posztolnak a világhálóra…
5. Guus Kuijer: Polli 1. ‒ Mindörökké együtt, fordította Wekerle Szabolcs és Kemény Zsófi (Pozsonyi Pagony)
„A világ végére akartam menni – súgja –, de előbb meg kellene találnom az elejét.”
Guus Kuijer első magyarul megjelent regénye, A minden dolgok könyve első olvasásra lenyűgözött, s azóta is többször fellapoztam. A holland író rendkívül hiteles karakterábrázolása, lassú, de nem vontatott cselekményszövése, részletgazdag elbeszélésmódja nemcsak az említett könyvre, hanem a Pollira is jellemző. Itt egy olyan kislány mindennapjai elevenednek meg, aki édesapja mintájára költő szeretne lenni ‒ igaz, apja egy verset sem írt még. Annál többet ír Polli: az elbeszélést időnként megszakítják versei, melyekben aktuális érzelmeit, gondolatait fogalmazza meg röviden, olykor humorosan és játékosan.
Az édesapa azért is képtelen verset írni, mert egyre mélyebbre süllyed az alkoholizmusban, de lánya igyekszik neki segíteni, mert rendületlenül hisz benne. Szomorú kérdéskört boncolgat a regény, stílusa és hangulata mégis magával ragadóan bájos, és talán az elmúlt évek legrokonszenvesebb ifjúsági irodalmi főszereplőjével találkozhatunk. Versein és elbeszélésén keresztül egy derűs, kedves kiskamasz lányt ismerünk meg Polli személyében, aki minden problémára igyekszik megoldást találni; az élethez való hozzáállása nemcsak gyerekek, de tinédzserek és felnőttek számára is példamutató lehet.
4. Mészöly Ágnes: Szabadlábon (Tilos az Á)
„És utálom, amikor álszenteskedve azt mondják, hogy a sérültek is ugyanolyanok…
– De hát te ugyanolyan vagy – ellenkezett őszintén elkerekedett szemmel Zsu.
– Cuki vagy, de nem… illetve igen, de… jaj, ez rohadt bonyolult!”
Mészöly Ágnes (akinek az Ez egy ilyen nap című, 2016-os gyerekkönyvét Herczeg-Szép Szilvia is kiemelte a 2016 KULTgyerekkönyveit összegző listájában) egy önmagában is izgalmas alaphelyzettel indítja regényét: megismerkedünk a kerekesszékes Győri Danival, barátaival és édesanyjával, aki „borostyán szülőként” igyekszik minden bajtól megóvni fiát, hiszen úgy gondolja, állapota miatt sokkal több odafigyelésre és gondoskodásra van szüksége, mint egy átlagos kamaszfiúnak. Már a kiindulópont is számos izgalmas kérdésfeltevést tartogat, de Mészöly Ágnes csavar egyet a történeten: főhőse olyan fordulatos, kalandos utat jár be Budapesttől egészen Barcelonáig, ami egy egészséges embernek is becsületére válna.
A könyvvel kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy lebontja a kerekesszékben ülőkkel kapcsolatos ál-PC sztereotípiákat: „Az egésznek az alfája és ómegája az, hogy meglássuk: a mozgássérültség csak egy testi tulajdonság, olyan, mint az, hogy én barna hajú vagyok, ő meg magas.” Azonban úgy gondolom, a regénynek talán nem is ez a legfőbb erénye: abban hoz újat, hogy egy nem szokványos esetet bemutatva érzékelteti, milyen konfliktusok robbannak ki szülő és gyerek között kamaszkorban, és hogyan lehet ezeket megoldani. Sok ifjúsági regény tematizálja ezt a folyamatot, de az elmúlt években megjelent könyvek közül talán a Szabadlábon mutatja be legrétegzettebben, milyen szélsőséges és addig ismeretlen érzelmek szabadulnak elő szülőből és fiatalból egyaránt ebben az időszakban.
3. Molnár T. Eszter: Stand-Up! ‒ Egy majdnem normális család 1. és Most már igazán ‒ Egy majdnem normális család 2. (Tilos az Á)
„Ahogy ma reggel kóvályogtunk a lakásban, elég nehéz lett volna megmondani, ki néz ki a legrosszabbul közülünk. Talán még Misu a legkevésbé nyomorult, mert azt hiszem, neki most nincs semmi baja azon kívül, hogy 14 éves, és a számítógépe az egyetlen barátja. Vera olyan, mint akit hibernáltak, csak akkor élénkül fel, ha rajzol vagy ha engem kell vigasztalni, apa meg szerintem napok óta nem alszik, és egészen biztos vagyok benne, hogy múlt szerda óta nem borotválkozott.”
Nehéz közhelyek nélkül írni a két regény tartalmáról. Sok olyan szereplő és cselekményelem van ugyanis bennük, amit a listánkra került könyvekben is megtalálhatunk: szülői alkoholizmus, testvérek közötti konfliktusok, örök barátságból örök harag, naplószerű elbeszélés, rokonszenves főszereplő-elbeszélő. Molnár T. Eszter művei inkább stílusukkal, hangulatukkal ragadják meg az olvasót, hiszen az elbeszélés rettentő szórakoztató és életszerű, ezáltal a megszokott sémák is frissebbé válnak. A naplót ezúttal a kilencedikes Bakos Virág írja, aki majdnem normális családja zűrös és annál is zűrösebb mindennapjairól, gimis élményeiről, kezdődő barátságairól és szerelmeiről számol be.
Humora intelligens és csípős, ami gyakran a családtagjain csattan, ám szívesen segít bármelyiküknek, ha bajban van, például ha a nővérének egy bűnbandából kell kikeverednie, vagy amikor az apjának párkapcsolati gyorstalpalóra van szüksége. Ha a saját családunk túl normális ahhoz, hogy Bakoséknál otthon érezzük magunkat, a szerző akkor is tesz arról, hogy belakjuk a könyveit, hiszen olyan, akár csak pár sor erejéig felbukkanó karaktereket költöztet be, akiket mindannyian ismerünk: az iskola előtt kéregető hajléktalan nénit (itt Béla néni), a balkonon söprögető és fülelő-figyelő szomszédokat, vagy a mindent jobban tudó rokont (itt nagynéni). Azt hiszem, a magyar ifjúsági irodalom nagyon sokat nyert azzal, hogy Molnár T. Eszter az elsősorban felnőttekhez szóló írások mellett a fiatalabb korosztályt is megszólította ‒ remélem, még sok történet van a tarsolyában!
2. Lousie O’Neill: Örökké a tiéd, fordította Farkas Krisztina (Tilos az Á)
„Beállok a sorba a fotóautomatához. Daria felhúzott orral megy el mellettem, freja pedig megvárja, hogy elé kerüljek, és úgy tesz, mintha a teljes figyelmét a padlócsempék kötnék le. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jó fotó készüljön rólam, letompítom a világítást és egy kissé elfordulok, hogy csak a profilom látsszon, de tudom, hogy semmi értelme.”
Ugye, mindenki tetszikelte már valamelyik ismerőse új profilképét? Ugye, írtunk már ilyen kommentet: „nagyon szép vagy!”, „nagyon csinos vagy!”, „jól áll neked ez a ruha!”? És mi lenne, ha ezek a hétköznapi kedves gesztusok pontokat érnének, s akinek több pontja van (= több kommentet és lájkot kap a profilképe alá), valami nagyon értékeset nyer? Bizonyára mindenkit versenyre sarkallna egy ilyen játék, s aki kimaradna belőle, az hamar megbélyegezve érezné magát. Ezzel a gondolattal nemcsak a kiváló Black Mirror sorozat harmadik évadának első része játszik el, hanem Lousie O’Neill Örökké a tiéd című regénye is, amit nagyon ajánlok elolvasásra.
Az elsőkönyves szerző a versenyt csak a női nemre terjeszti ki. Végletekig túlfeszített disztópiájában egy olyan világot fest le, amelyben a nők számára kizárólag háromféle „foglalkozás” érhető el. Attól függően, hogy a valós modellek kisbetűs keresztneveit viselő lányok (megan, kate, isabel stb.) hogyan teljesítenek, vagyis mennyire vékonyak, szépek, stílusosak, de leginkább mennyire kívánatosak, válik valaki házastárssá, ágyassá vagy szűznővérré. A fenti kritériumok szerint legtöbb pontot szerző tíz lányból lesznek a feleségek, akik férjük minden óhaját teljesíteni kötelesek, de a férfiak a házastársukon kívül bármennyi ágyast tarthatnak. A lista alján szereplő nők nevelik a „húspiac” következő áldozatait, ők a szűznővérek. Riasztó, ugye? A könyvben az a nagyszerű, hogy egyszerre ébreszt rá a közösségi oldalakon látottak talmi csillogására és az általuk generált versengésre, a nők kiszolgáltatott helyzetére, a tekintélyelvű rendszerekből való kitörés lehetetlenségére. Fontos volna, hogy az Örökké a tiéd nagyobb figyelmet kapjon, legalább akkora hatású legyen, mint Janne Teller Semmije, bízva benne, hogy sokakat elgondolkodtat és számos párbeszédet generál majd ez a könyv.
1. Jessie Ann Foley: Egyszerű dal, fordította Kleinheincz Csilla (Ciceró)
„Maggie (…) torkig volt azzal, hogy mindent az életében helyet foglaló felnőttek diktálnak, akik viszont csak akkor viselkedtek felnőttként, amikor kedvük szottyant rá.”
Ez a kis könyv valószínűleg nem fog felkerülni az eladási listák élére, nem döntöget tabukat, nem hökkent meg szókimondásával – mégis ez fogott meg legjobban a 2016-ban megjelent és olvasott könyvek közül. Az Egyszerű dal egy egyszerű mű, és ebben rejlik minden nagyszerűsége.
Elbeszélője Maggie, aki húgával és balhés, alkoholista édesanyjával költözik az Ír-tenger partjára, mert anyja ott találta meg az Igazit, Maggie születése óta már sokadjára. A lány imádott nagybátyja, Kevin segítségével tudja elviselni a változásokat, hiszen a Nirvana-rajongó punkzenész olyan, mint egy nagyra nőtt kamasz, így egyszerre tud cinkostársa és bölcs barátja lenni unokahúgának. Az ő hatására szökik Maggie a barátjával, Eoinnal Rómába, hogy megnézzék a Nirvana egyik utolsó koncertjét. A cselekmény ideje tehát a 90-es évek, és ennek a korszaknak a hangulatát kiválóan ragadta meg a szerző, szinte érezzük a kockás ingekből áradó cigiszagot, halljuk, hogyan akad meg a szalag a másolt kazettában. A rendkívül erős atmoszféra mellé kapunk egy szerethető főhőst, egy talpraesett barátot (aki az első szerelem is), egy aranyos lánytestvért, az Ír-tenger zúgását, egy pohár bort Rómában és rengeteg zenét. Kell ennél több? Szerintem nem.
A könyv eredeti címe The Carnival at Bray, aminek nincs sok köze a magyar fordításhoz. És hogy miért zseniális mégis a magyar cím? Hát ezért.
