2016-ban nem győztem kapkodni a fejem az újabbnál újabb, kreatívabbnál kreatívabb gyerekkönyvek után. Sok szempontból volt gazdag ez az év a gyerekirodalom számára. Aminek rendkívül örültem, hogy a gyerekek vizuális nevelése igencsak fontos szerepet kapott.
A nagy múltú Móra Könyvkiadó gondozásában például Zelk Zoltán meséit és Szabó Lőrinc gyerekverseit kiváló kortárs illusztrációkkal adták ki újra. Zelk Zoltán A tölgyfa születésnapja (Dian Viktória válogatása) címmel megjelent mesegyűjteményét Nagy Norbert rajzai értelmezték át (akinek a neve fogalommá vált a Milyen madár? megjelenése óta), megjelenítve egy a szöveggel párhuzamosan és önállóan is érvényesülő ironikus és humoros vizuális világot.
Szabó Lőrinc Szél hozott (Miklya Zsolt válogatása) című verseskötetének Schall Eszter varázslatos munkái adtak új köntöst. Az újraillusztrálásban mint az újrakanonizálásnak, az olvasó vizuális megszólításának lehetőségében más kiadók is láttak potenciált. A Magvető Kiadó például Oravecz Imrének az 1979-es Máshogy mindenki más (Móra Könyvkiadó) című gyerekverses kötetét adta ki újra Szalma Edit jellegzetes illusztrációival. A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó pedig az 1983-ban megjelent Kenéz Ferenc Esőben könnyen rámtaláltok (Ion Creanga Könyvkiadó) című gyerekverses gyűjteményét aktualizálta Orosz Annabella frappáns ötletekre alapozott, egyéni stílusú képeivel.
Ha a vizuális nevelésről beszélünk, természetesen a Csimota Könyvkiadó kötetei is szóba kerülnek előbb-utóbb. Könyveik tavaly sem okoztak csalódást, továbbra is újszerű módon reflektáltak saját jelenünk képiségére, miközben rendkívül izgalmasan működő vizuális világokat mutattak be. A 2008-ban elindult Papírszínház-sorozatukban az elmúlt évben három kitűnő mese is megjelent: A kék ló, A három kismalac és a Vízcsepp. Az utóbbit emelném ki, mivel ez a történet különösen jól illeszkedik a papírszínház működéselvéhez. A történetet Tasi Katalin írta és Maros Krisztina illusztrálta. A mese a víz körforgásáról szól, a víz változatait mutatja be. A mesélő a fakeretbe illesztett nagyméretű lapok mozgatásával, az ebből eredő játékkal igazi élménnyé változtatja azt a környezetismeret-órai tananyagot, amelyet a tankönyv összefűzött lapjai nem képesek szemléltetni.
A Csimota Könyvkiadó egyik legtehetségesebb illusztrátorának, Takács Marinak 2016 a tökéletes bagolyfióka, Gúfó megteremtéséről szólt. Lanczkor Gábor és Takács Mari közös munkája a könyvfesztiválra megjelent Gúfó és a gombák, majd a karácsonyra kiadott folytatás, a Gúfó a fák ünnepén igazi felüdülés volt a Bogyó és Babócás nemzedék szülői számára. A Gúfó-könyvek ugyanis igazi első meséskönyvnek számítanak, célközönségük elsősorban az óvodás korú gyerekek, akiknek már a mondókákon és a verseken kívül el lehet kezdeni az egyszerű cselekményszerkezetű mesék felolvasását is. Mindemellett a sorozat igazi érdeme a nyelvi és képi világ izgalmas összjátéka.
Ha még mindig a vizualitásnál maradunk, elengedhetetlennek tartom Dániel András nevének megemlítését, akinek képi és verbális narratívái igencsak izgalmas terepet kínálnak az olvasók számára, ugyanis Dániel András egyszerre írja és illusztrálja meséit. A 2013-ban indult Kufli-sorozata idén a Jó éjszakát, kuflik! és a Kuflik a hóban című kötetekkel gazdagodott. Már önmagában is izgalmas, hogy a szerző által kitalált és megrajzolt lényekről szólnak a mesék. A színes kuflik, akik se nem kiflik, se nem kukacok, de nem is babok és nem is kavicsok, folyton pattognak, jönnek-mennek, így mindig történik velük valami. A mesék humorát sokszor a főszereplő kuflik párbeszédére a háttérben reflektáló apró – repülő vagy csúszó-mászó – furcsa lények adják, akik nekünk, az olvasóknak is feltesznek kérdéseket.
Az elmúlt évben (is) a Cerkabella Könyvkiadó adta ki a legszínvonalasabb és legigényesebb antológiákat. Lovász Andrea szerkesztésében a már sorozattá vált, évszakokhoz kötődő Elfelejtett lények boltja (2011) és az Érik a nyár (2013) című antológia után most a Parti medve – Mai szerzők állatos antológiája című gyerekvers- és mesegyűjtemény jelent meg, amely a legkiválóbb harminckét író/költő és öt illusztrátor munkáját tartalmazza. És valóban ritkán adódik alkalom, hogy például Kiss Ottó, Finy Petra, Szabó T. Anna, Zágoni Balázs írásait és Takács Mari, Rofusz Kinga, Kun Fruzsina képeit egy kötetben vásárolhatjuk meg!
Ahogyan azt Szegedi Katalin mindegyik illusztrátor stílusát ötvöző borítója is szemlélteti, a kötet igazi összművészeti alkotás, egy nagyon szép, szerethető könyvtárgy, amelyet mindig öröm kézbe venni, fellapozni akár csak egy-egy állat rövid bemutatkozásának erejéig is. (Részlet az egyik kedvenc versemből: „állkapcsát – nem mendemonda – / egy ásító anakonda // véletlenül úgy eltátott- / – s lenyelt egy elefántot” [Makkos Péter Az anakonda és az elefánt].) Az antológia a szentendrei kiadó egyik legfontosabb kötetévé vált, ugyanis a kiadó az októberben megnyitott könyvesboltjának (amely kávézóként és galériaként is működik) a Parti Medve nevet adta.
Szintén Lovász Andrea szerkesztette a Toppantós – Legkisebbek mondókás- és verseskönyve című antológiát, amely a Válogatós – Óvodások verses kalendáriuma (2014) című gyűjtemény mintájára készült. Már a kötet címéből kiolvasható a lényeg: tudatosítani a zeneiséget, a ritmusérzéket, ami a járásban, a táncban, az ütemhangsúlyos toppantásban is benne van, és amelyek mind-mind az újszülött, bölcsődés korú gyerekek tanulását, szórakoztatását segítik. Sőt, Lovász Andrea szerint már a pocaklakóknak kezdjük el a mondókázást. A Toppantós különlegessége, hogy népköltészeti, klasszikus és kortárs versikéket, mondókákat, találós kérdéseket egyaránt tartalmaz.
2016 egyik legfontosabb és legkülönlegesebb vállalkozása Papp-Für János nevéhez fűződik, akinek az Akik gyerekek maradnak című oktatási segédanyagként megszületett könyvét a Magyar Napló adta ki. Papp-Für János már évek óta tart rendhagyó zenés irodalmi órákat a tanulási nehézségekkel küzdő, értelmileg sérült gyerekeknek. A sikeres élményszerű irodalomtanítás tapasztalatain alapul tehát ez a kötet. Papp-Für zenés verseit, fejlesztő játékait, találós kérdéseit Mészöly Ágnes meséje helyezi bele egy olyan kontextusba, amely Bódi Kati rajzaival együtt a történetmesélés élményével hozza közelebb a kötetet a gyerekekhez. A könyvhöz tartozó játéktár, daltár és CD-melléklet pedig olyan mankóként szolgál a sajátos nevelési módszert igénylő gyerekek nevelői számára, amelyekkel ők is élményszerűen tudnak mesélni, játszani.
2016 fontos felfedezéseként Borsodi L. László Balázsolás című kötetét emelném ki, amely a Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában jelent meg Tomos Tünde illusztrációival. A rövid prózafejezetekből építkező történet az óvodáskorúvá vált Balázs mindennapjairól szól egészen az iskolába kerüléséig. A szerző a svéd gyerekköltészet megszólalásmódját alkalmazva a kis Balázzsal mesélteti el az óvodai, az otthoni és a nagyiéknál töltött hétköznapjait úgy, hogy a megszólaló hang a gyerek gondolatfutamait, világlátását az elhallásaira, a félreértett és másként értelmezett szavakra építi.
Ha már szóba jött a svéd típusú gyerekköltészet, amely a gyerekek filozofikus, reflexív gondolkodásán alapul, akkor meg kell említenem, hogy tavaly októberben lett 90 éves mindannyiunk szeretett Micimackója, amelynek apropójára a Móra Könyvkiadó kiadta a Micimackó a legjobb mackó című kötet fordítását (Kövesdi Miklós Gábor tolmácsolásában). Ennek köszönhetően a már jól ismert szereplőkről az évszakokhoz fűződően négy történetet olvashatunk, sőt mi több, egy rövid időre, a téli történetben egy pingvinnel is bővül a csapat. A kötet érdekessége, hogy mindegyik mesét más szerző írta – Paul Bright, Brian Sibley, Kate Saunders és Jeanne Willis –, tehát egyéni hangvételűek, mégis egységesen Milne stílusát imitálják. Az illusztrátor a Micimackó visszatér című kötetből megismert Mark Burgess, aki szintén az eredeti, Shepard által rajzolt Micimackóhoz hasonlót teremtett, ám közben újraértelmezte a megszokott figurákat.
A nem túl rövid előszó után most már nézzük, hogy a fent említett kitűnő gyerekkönyveken kívül melyek voltak azok az összművészeti alkotások, amelyek témájuk, stílusuk, ötletük, kinézetük és illusztrációjuk miatt listás helyet kaptak.
10. Mészöly Ágnes: Ez egy ilyen nap (Naphegy Kiadó, illusztrálta Paulovkin Boglárka)
Milyen lehet a gyerekkor egy tanyán, egy faluban vagy egy városban? Mit érezhet az a kisiskolás, akinek a suli után még magának kell befűtenie a házat és megcsinálnia a vacsorát? Mit gondolhat az a kislány, aki az otthoni pénzhiány miatt nem meri elmondani legnagyobb vágyát? Ezekre és még számtalan kérdésre ad választ Mészöly Ágnes Ez egy ilyen nap című könyve, amely a tizenéves gyerekek és szüleik kedvenc olvasmánya lehet. A kötet tizenkét olyan gyerek hétköznapját mutatja be, akik az ország különböző pontjain, teljesen eltérő anyagi helyzetben élnek. Mindegyik történetben egy-egy kisiskolás korú elbeszélő meséli el egy teljes napját, kezdve a felkeléstől, az iskolában és a külön órákon töltött időn át a lefekvésig. Ebből kifolyólag olyan érzésünk lehet, mintha tizenkét gyerek – Mészöly Ágnes írói érzékenységének köszönhetően – hiteles naplóbejegyzését olvasnánk összegyűjtve. Annak ellenére, hogy mindegyik történet témája azonos, a legkülönfélébb érzésekről olvashatunk. Külön kiemelném egy jászfelsőszentgyörgyi mozgássérült kisfiú, Peti történetét, aki a mozgássérültek számára fenntartott, bentlakásos Pető András Nevelőintézetében él, mivel az otthoni iskolája nem tudja megteremteni számára a tanuláshoz szükséges feltételeket. Ezen a ponton hozható nagyon jól párbeszédbe ez a fejezet az Akik gyerekek maradnak című könyvvel, hiszen a konduktorból lett író kiválóan ismeri a mozgásukban, értelmükben korlátozott fiatalok világát, problémáit, így az ő meséi nagyon jól meg tudják szólítani őket is.
A legtöbb történet Magyarországon élő magyar gyerekekről szól, éppen ezért is izgalmas a Svédországba költözött magyar kisfiú, Menyus hétköznapjáról olvasni. Ő az egyetlen a kötetben, aki nem panaszkodik a menzai koszt miatt, aki az erdőben is sétálhat az iskolai szünetekben, akinek az edzések és különórák után nem kell másnapra készülni, mivel a házi feladatok leadásának határideje minden héten pénteken van.
A kötet illusztrátora, Paulovkin Boglárka alkalmazkodva a célzott kisiskolás, tizenéves korosztályhoz, kevés képpel és még kevesebb színnel dolgozott: mindegyik történethez csak egy képet készített barna, fekete, fehér színeket alkalmazva. Az illusztrációk nagy része folyamatábrákkal, ikonokkal, árnyképekkel jeleníti meg és értelmezi újra a történeteket.
9. Alexandra Salmela: Mimi és Liza (Scolar Kiadó, fordította Polgár Anikó, illusztrálta Katarína Kerekesová)
A 2016-os Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon sokat hallhattunk a szlovák gyerekirodalomról is, mivel Szlovákiát köszönthettük a fesztivál díszvendégeként. Ennek apropójára a Scolar Kiadó a pozsonyi születésű, Alexandra Salmela író két meséskönyvét is kiadta magyarul. Közülük a Mimi és Liza magával ragadó történetét emelném ki. Mimivel és Lizával én is átkerültem a fejezetenként változó képzeletbeli varázsvilágba, ahol velük együtt én is összezsugorodtam és kiszíneztem a szürke esős napokat. Ezt a határátlépést leginkább az illusztrációk segítették elő, ugyanis olyan színekkel, formákkal, vizuális ötletekkel találkozhatunk a kötetben, amelyhez nem találunk hasonlót a magyar piacon. Nem véletlen tehát, hogy a fordítás alapjául szolgáló pozsonyi kiadású kötet 2013-ban elnyerte a legszebb könyv díját a gyermek- és ifjúsági irodalom kategóriában. A kiadvány vizuális világának hangsúlyosságát az adja, hogy az illusztrátor, Katarína Kerekesová a történet megalkotásában is részt vett, ami nagyban meghatározta a képek saját stílust követő képi elbeszélésekké válását, így az illusztrációk relevanciáját maga a történet is erősíti. A mese ugyanis arról szól, hogy a szürke ruhás, vak kislány, Mimi összebarátkozik új szomszédjával, a mindig színes pöttyös ruhát viselő Lizával. A két kislány nagyon jól megérti egymást, sok izgalmas kalandot élnek át együtt, amiből az is kiderül, hogy Mimi látássérülésének köszönhetően számtalan probléma megoldható, ugyanis Mimi a kezével és a fülével „lát” a sötétben.
A kötet olvasásakor több magyar gyerekirodalmi mű is felidéződött bennem. Az Isten veled szürkeség című fejezetben – amelyben a szürke szín egy esős, komor napon befalta a világ összes színét – Miklya Zsolt Végtelen sál című verse jutott eszembe, mivel ahogyan a versben egy szürke városra rászáll a színes, bolyhos, végtelen sál, úgy a mesében is a színek birodalmából szállnak át a színek Mimi lelki szemeire, szürke ruhájára és a házfelügyelőnő fekete lelkére. A Vitamin Ügynök című fejezet pedig Tóth Krisztina Orrfújós meséjét idézte fel, mivel a takonycsalád orrból való távozásához hasonlóan itt Mimi és Liza az operaénekes Dalos Melánia gyulladt torkából egy zöld ficsúrt, Lord Vírust tüntetik el.
Alexandra Salmela meséjében a kalandos felfedezésnek, az örömködős együttlétnek a krónikája olvasható. A Scolar Kiadó kiadványa – mint afféle igazi érzékkönyv – mércét jelent a kortárs gyerekirodalomban.
8. Kolozsi Angéla: Bódog és Szomorilla (Pozsonyi Pagony Kiadó, illusztrálta Szalma Edit)
Kolozsi Angélának az Emília és az angyal (Pagony, 2014) című első sikeres mesekönyve után már nagyon vártam az újabb könyvét, amely a Pozsonyi Pagony Kiadónak köszönhetően tavaly tavasszal jelent meg. A bábszínész foglalkozású szerző meséinek titka, hogy olyan rendkívüli dramaturgiai érzékkel irányítja a történeteit, hogy azok, hasonlóan a színházhoz, rögtön megelevenednek az olvasók előtt. A Bódog és Szomorilla című mese pedig különösen ilyen, mivel a történet először nem is mesekönyv formájában, hanem szövegkönyvként íródott a debreceni Hepp Trupp társulat részére. A bábelőadásnak kitalált mesét tehát a bábszínészek (Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó), a színpadi próbák résztvevői és a nézők is folyamatosan alakították, továbbihlették. A mesekönyv így egy olyan csiszolt, több szűrőn átesett, sok igénynek megfelelő, könnyen befogadható történet lett, amelyet szinte biztos, hogy a kedvenc meséink közé fogunk sorolni már az első elolvasás után.
A mese két vándorról, a pirospozsgás, pufók, birodalom nélküli királyról, Bódogról és a sápadt, sovány, varázsolni nem képes tündérről, Szomorilláról szól, akik egyszer csak szembetalálkoznak vándorútjukon. Mivel Szomorilla nem szereti a társaságot, nem örül a találkozásnak, de Bódog annál inkább. Első közös vándorlásuk nem is tart olyan sokáig, mivel Bódog csak a saját boldogságával van elfoglalva, Szomorilla pedig nem tud kedves lenni. Ám miután szétválnak, mégis megpróbálnak változni, mert rájönnek, hogy a másiknak van igaza.
Az érintett témák (az önfelismerés és a fejlődés) könnyen patetikussá tehetnék a szöveget, ám a nyelvi humor, a frappáns és szórakoztató párbeszédek nem engedik, hogy ez megtörténjen. Szalma Edit kedves és meghitt képei, amelyek legtöbbször rózsaszín árnyalatokat kaptak, véleményem szerint egy kicsit kiskorúsítják és kislányosítják a mesét, de ennek ellenére jól illeszkednek a tündérmesei világba.
7. Satoe Tone: Ahol a szív dobban (Kisgombos Kiadó, illusztrálta: Satoe Tone)
Az Olaszországban élő japán illusztrátor Magyarországon a Pipó utazása című varázslatos képeskönyv által vált ismertté, melyet a nemrég alakult, nagyszerű Kisgombos Kiadó első könyveként adott ki 2014-ben. Úgy tűnik, a kiadó ragaszkodik szerzőjéhez, ugyanis második könyvük szintén egy Satoe Tone varázskönyvtárgy lett: az Ahol a szív dobban. A Satoe Tone-könyveket szakmai körökben is komoly elismerés érte, ugyanis mindkét könyv magáénak tudhatja a Bolognai Nemzetközi Illusztrációs Díj első helyezését.
Az előszóban említett vizuális nevelés kitűnő példájaként kezelhetjük az Ahol a szív dobban című képeskönyvet. A kép funkciójának megerősödése itt nemcsak a képanyag színvonalának emelkedésben érhető tetten, és nem is elsősorban a kép nagyobb súlyú szerepeltetését, hanem egy sajátos, különleges képnyelv megjelenését jelenti. Ebben a képvilágban például a kék szín teljes körű használata fedezhető fel, amely az éjszakai és vízi világ sokszínűségét, varázsát adja vissza. A néhány oldalt és mindössze húsz mondatot kitevő könyv egyszerű meséje az álomszerű, aprólékos festészeti technikával megalkotott figuráival hívja fel magára a figyelmet. A nyelvi történet mindössze annyi, hogy Ében, a fekete cica szeretné a vízben úszó fényeket Hajnának, a fehér cicának ajándékozni. A sötétkék vízben megjelenő, hol csillogó, hol fátyolszerű szív alakú vízi lények azonban a felszínen már nem világítanak. A hiábavaló vízi fényvadászat után viszont mégis megtalálják, amit kerestek, csak máshol, az égen.
Satoe Tone képei olyan univerzális nyelven mesélnek, amely gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt bensőséges élményt nyújt. Az Ahol a szív dobbanban a szöveg elenyészik a vizuális világhoz képest, így az érzékelésé, az érzéseké, a kimondhatatlan szavaké a főszerep. Ez a fajta képi világ tehát olyan regisztereket használ, amelyhez elsősorban a képzőművészet irányából találhatunk befogadási stratégiákat.
6. Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről (Csimota Kiadó, illusztrálta Treszner Barbara)
A vizualitás, a művészeti albumszerű könyvek után most térjünk át egy olyan könyvre, amelynek a szövegvilága a rendkívüli. Elekes Dóra nagy szakmai sikereket elért, egy alkoholista anyával élő kislány mindennapjairól szóló, A muter meg a dzsinek (2015-ben az Év Gyerekkönyve Díj) után jó volt olvasni a Dettikéről és más istenekről című meseregényét, ugyanis kiderült a szerzőről, hogy van egy rendkívül szórakoztató és vicces oldala is. A kötet humorának forrása az elbeszélő, kisiskolás korú Dettike képzeletbeli barátjának, Balambérnak a „földön kívüli”, idegen nézőpontjából fakad. Ennek alapja a nemtudás, így a nevetés nemcsak a nyelvi játék bravúrjának szól, hanem a képzeletbeli barát egyszerre logikus és naiv gondolkodásának is. Balambér a gyerekszobát a nappalitól elválasztó ajtókulcslyukban lakik, így a gyerekek és a felnőttek világa közötti különbségeket kiválóan meg tudja mutatni. Mindemellett azért is kulcsfontosságú Balambérnak ez a határhelye, mivel a meseregényben fejezetről fejezetre a „nőtté válás” folyamata, vagyis a gyerek és a felnőtt világ összemosódása érhető tetten. Erre az összemosódásra utal a történet végén Balambérnak a Dettike szemében történő „elkenődése” is, ugyanis a felnőtteknek már nincs képzeletbeli barátjuk, vagy legalábbis már nem látják őket. Dettikének azonban kistestvére születik, így Török Lajos Kököjszi és Bobojsza történetéhez hasonlóan Balambér az újszülött családtag barátja lesz.
Kétségtelen, hogy 2016 egyik legjobb meseregényéről van szó, amelyet 10 éves kortól ajánl a kiadó. Hogy a listámon miért csak a hatodik helyezést kapta a kötet, az az illusztrációkkal magyarázható. Nagy kár, hogy Treszner Barbara rajzai nem sokat adnak hozzá a történethez, a szöveg nélkül pedig teljesen működésképtelenek, mivel sem a képi elbeszélés funkcióját nem töltik be, de olyan jelentésrétegek feltárására sem törekednek, amely bizonyos értelemben többletjelentéssel ruházná fel a szöveget. A kötet tehát adja a feladatot: rajzoltassuk meg az illusztrációit a gyerekkel.
5. Kiss Ottó: Ne félj, apa! – Nagy kislánykönyv (Móra Kiadó, illusztrálta Kismarty-Lechner Zita)
Az ötödik helyezést egy olyan gyerekverses kötet kapja, amelynek mind képi, mind nyelvi világa megérdemli a méltatást. Kiss Ottó nevét nem kell bemutatni a gyerekirodalomban, ugyanis a Csillagszedő Márió (2002) című kötete egy olyan új és irányadó hangvételű költészetet működtetett, amely az úgynevezett svéd típusú gyerekverssel azóta nagy karriert futott be nálunk is. Ezek a versek a felnőttek konvencióitól eltérő, azokat újraértelmező gyermeki hangon szólalnak meg. A Ne félj, apa! – Nagy kislánykönyvben is egy ilyen gyermeki hang szólítja meg folyamatosan az apukáját, felhívva a figyelemét arra, hogy ő éppen mit csinál vagy mit csináljon. A kötet különlegességét és bensőségességét is az apa-lánya viszony tematizálása adja. Ez a kapcsolat pedig semmihez sem fogható, mindennél erősebb, hiszen még az apa sutaságai is szerethetővé válnak kislánya szemében: „Ha apa adja fel a sapkámat, / sosem sikerül neki: / mindig a szemembe húzza, / és ezen állandóan nevetünk.” (66.)
Az apa-lánya viszony mellett a versek témáiéként szolgálnak a metafizikai kérdéseket és állításokat megfogalmazó gyermeki aforizmák is: „Apa, erre még nem jártam. / Csak egyszer anyával. / De az is teljesen másfelé volt.” (Esti séta, 33.), „Most pedig elmegyek a világ végéig. / Vagy még egy kicsit tovább.” (A világ vége, 32.) De sokszor elmosolyodunk azokon a költeményeken is, amelyekben az átvitt értelmű kifejezések szó szerintire való átfordítása adja a humor forrását: „Apa anyával beszél. / Súlyos dologról lehet szó. // Apa azt mondta, mérlegelni kell. / Anya szerint biztosan nem lesz könnyű. // Lehet, hogy kövér vagyok?” (Apa anyával beszél, 37.)
Kismarty-Lechner Zita illusztrációi a rózsaszínes színvilágú borító ellenére nem kizárólag egy kislányoknak való könyvtárgyat teremtettek, hanem egy sokszínű, formagazdag, vidám képekkel tarkított kötetet, amelybe jól esik elmélyedni vagy belelapozni.
4. Bosnyák Viktória: A kacifánt nem elefánt (Ciceró Kiadó, illusztrálta Rippl Renáta)
Bosnyák Viktória és Rippl Renáta már jól összeszokott író-illusztrátor párosnak mondható, ugyanis több közös gyerekkönyvön túl vannak már. 2014-ben a Csimota Könyvkiadó Tolerancia-sorozatában jelent meg az egyik legszebb kötetük, A szomorú kacagány. A kötet a kacabajkáknak és kacagányoknak nevezett népek szembenállása által az előítéletek működését tárgyalja, hiszen a kacagányok (fejükön nemes kerti virág nő) ellenséges viszonyban állnak a fejükön mezei virágokat, „gazokat” viselő kacabajkákkal, ezért a gyerekeiket is eltiltják egymástól. A békétlenséget mint hagyományt egy kacagányfiú, Lipi és egy kacabajkalány, Panka barátsága fogja felforgatni, ami végül a két nép egyesüléséhez vezet. A szomorú kacagány folytatása a Ciceró Könyvstúdió kiadásában A kacifánt nem elefánt címet viseli.
A történet főszereplője Lipi és Panka kislánya, Flóra egy napon idegenekkel találkozik a Gyöngyösbokréta téren, akiket érthetetlen beszédük és furcsa, magas fejnövényzetük (trópusi növényzet) miatt kacifántoknak nevez el. Miután kiderült, hogy az idegenek az őserdőjüket felgyújtó és elfoglaló emberek elől menekültek el ide, a kacok (a kacabajkák és kacagányok egyesült népneve) egy része segíteni akar rajtuk, a másik része pedig – akik csak a betegséget hordozó idegeneket látták bennük – távozásra akarja kényszeríteni a menekülteket. Így teremtődik meg A szomorú kacagány alaphelyzete, a különbözőségből fakadó szembenállás, ellenségeskedés. A mesekönyv tehát etikai dilemmákat ébreszt (felnőttben és gyerekben egyaránt), így egy olyan jó értelemben vett tanmeséről beszélhetünk, amely elősegíti a gyerekek pozitív erkölcsre alapozott világképének kialakulását. Egy kisgyereknek be kell rendezni a világot, biztos alapokat kell teremteni számára az elkövetkező építkezéshez, így a jó-rossz rámutatásszerű definíciója véleményem szerint kívánatos írói gesztus.
Rippl Renáta az előző kötet herbárium stílusához képest most egy színesebb, trópusi növény- és állatvilágot idéz fel, amely kedvessé teszi és közelebb hozza a sokszínű mediterrán világot.
3. Kertész Erzsi: Állat KávéZoo (Cerkabella, illusztrálta Hanga Réka)
Kevés olyan kortárs mesekönyvírót ismerek, aki az állatmese műfajában olyan maradandót tud alkotni, mint azt Lázár Ervin tette. Kertész Erzsi ezen kevesek közé tartozik, ugyanis az Állat KávéZoo című legújabb mesekönyve olyan leleményes szójátékokkal és humorral mutatja be a mese főhelyszínén, Antika és Lopez, a két antilop kávézójában megjelent állatokat, hogy nem tudunk nem nevetni rajtuk.
„Az Állat KávéZoo mesekönyv, állatlexikon és viselkedéstan egyidejűleg.” – olvashatjuk a kötet fülszövegében, amely nagyon jól rávilágít arra, hogy miért működik olyan jól ez a könyv. A dzsungel KávéZooja ugyanis igazi közösségi tér, ahol megismerhetjük a vendégsereg szokásait, problémáit, munkáját, belátásait. Például a Hús vagy rizsa? című fejezetben a húsevő tigrisből Antika ínycsiklandó rizspudingja miatt a kávézó édesszájú biztonsági őre lesz. A számomra legkedvesebb, Futóhomok Rt. című részben pedig a struccok homoktortát rendelnek, hogy aztán abba dughassák fejüket az üzletpolitikájuk tárgyalásának vitás helyzeteiben. De megfordulnak a kávézóban még pókok, oroszlánok, papagájok, majmok, sőt, egy idegenvezető pingvin is. Az első fejezetben megnyitott állatkávézó a kötet utolsó részeiben már annyira felkapott, fontos hellyé válik, hogy itt rendezik meg a 24. Állati Divat- és Stíluskonferenciát, amelynek célkitűzése a következő évad trendjének meghatározása. Hogy meddig fut a kávézó szekere, mit művelnek az utolsó vendégek? Természetesen nem árulom el, nem fogjátok megbánni, ha ti magatok jártok utána!
A kötet illusztrátora, Hanga Réka nagyszerű állatfigurái nagyon jól illeszkednek a szöveg humorához. A homoktortába dugott struccfejek, a vendégekért mindent elkövető antilopok ábrázolása egészen zseniális. Nem véletlen tehát, hogy Hanga Réka lett 2015-ben Az év illusztrátora, 2016-ban pedig a nemzetközi IBBY Honour Listen is szerepel. (Zárójelben említeném meg, hogy a kötetbeli Állat KávéZoo-t idézi fel a budapesti Zoo Café nevű kávézó, ahol több szabadon lévő egzotikus és házi kisállat vesz minket körbe.)
2. Szegedi Katalin: Kocsonyakirályfi (Csimota Kiadó, illusztrálta Szegedi Katalin)
Nem tagadom, kissé elfogult vagyok Szegedi Katalin munkáival, hiszen ő a kedvenc illusztrátorom, de a legújabb mesekönyve, amelyet ő írt és illusztrált, sokak szerint olyan maradandó alkotás, amely végleg beleírta magát a gyerekirodalom történetébe. Szegedi Katalin már több könyvével bizonyította, hogy a rajzolás mellett a meseírásban is hasonló leleményességgel képes dolgozni, ugyanis a Csimota Könyvkiadó gondozásában megjelent Álomcirkusz, Palkó és Lenka című meséi képi és nyelvi világukban is igényesek, szerethetők.
A Kocsonyakirályfi története egy olyan királylányról szól, aki főzni és enni szeretett a legjobban, így mindennap készített valami finomságot. Édesapja születésnapjára valami nagyon különlegessel szeretett volna előrukkolni, ám a receptek cserbenhagyták, így elhatározta, szakácskönyvet ír. Apja jobban örült volna annak, ha inkább férjhez megy, ám a királylány mindig olyan próbatételeket (például lecsóversenyt) talált ki a férjjelöltek számára, amit senki sem tudott teljesíteni. Egy kocsonyafőző téli napon azonban egy elvarázsolt békának mégis sikerül őt levennie a lábáról… Habár a befejezést azt hiszem, már mindenki kitalálta, érdemes elolvasni a kötetet, hiszen Szegedi Katalin varázsvilágába mindenkinek saját lábán kell eljutnia.
Ha varázsmese, akkor legyen benne királyfi és királylány, próbatétel, és legfőképpen szerelem! Szegedi Katalin meseregénye igazi kortárs varázsmese, amely mind a Rigócsőr király, mind a Békakirály mesét felidézi, megteremtve ezzel a Grimm mesei hagyomány továbbélését is.
Az egyre népszerűbb meseillusztrátor talán legmegragadóbb sajátossága, hogy munkáit egyre inkább a kollázstechnika tapinthatóságélményét felhasználva tölti meg élettel, jelen esetben étellel. A Kocsonyakirályfi képein elhelyezett valódi papír- és újságcafatok, a zöldségek, a vágódeszkán lévő kolbászkarikák, a fűszerek valóban háromdimenzióssá, élményszerűvé teszik a kötetet, így a valóság és fikció közötti átmenet miatt további Szegedi Katalin-varázskönyvre lehetünk kiéhezve.
Az ínyenceknek jelzem, a mesében elkészített ételek receptjeit megtalálhatjuk a kiadó honlapján.
1. Lackfi János: Kutyából szalonna (Gutenberg Kiadó, illusztrálta: Kürti Andrea)
Először az illusztrációk miatt figyeltem fel a verseskötetre. Kürti Andrea rajzai ugyanis úgy elkápráztattak az utóbbi egy évben, hogy ritka volt az a hónap, amikor nem osztottam meg valamilyen munkáját a Facebookon. Így találtam rá a Kutyából szalonna című kötetre is, amely a csíkszeredai Gutenberg Kiadó jóvoltából jelent meg. Maga a kiadó is nagy felfedezés volt számomra, ugyanis eddig csak a kolozsvári székhelyű Koinóniát tartottam számon magyar nyelvű, magas színvonallal működő romániai gyerekkönyvkiadóként. Érdemes tehát a Gutenberg Kiadó gyerekkönyveit is szemlézni, mivel Balázs Imre Józsefnek és Cseh Katalinnak is jelentek meg itt kiváló kötetei. Sőt, a Ragyog a mindenség – Erdélyi gyermekvers-antológia újrakiadása is a kiadóhoz fűződik. (A Gutenberg Kiadó által ismertem meg az előszóban kiemelt nagyszerű Pallas-Akadémia Könyvkiadót is.)
A Kutyából szalonna című könyvben minden megvan, ami a jó gyerekverseskötethez kell! Van benne jó kis ütemhangsúlyos, ritmusos, rímes, rímtelen, szellemes vers, színesen kreatív, szebbnél szebb művészi rajz és egy jó kis énekelhető, talpalávaló CD-melléklet a Kaláka együttes versmegzenésítéseivel. A kortárs gyereklíra mestereként számon tartott Lackfi János ezzel a szólásokat és közmondásokat kifordító, évszakkirakó kötetével izgalmas és felfedezésre csábító játéktérré alakítja az irodalmat. A Kaláka együttes közvetítésében pedig olyannyira fülbemászók a versek, hogy nem lehet nem énekelni, dúdolni őket. Az pedig rendkívül fontos, hogy a gyerekek a zenét mint az irodalom egyik fontos színterét is megismerhessék. Tehát a ritmika, a zeneiség ezeknek a gyerekverseknek a fontos meghatározója, ez pedig segíti a tanulásukat is. „Takadam, takadam, tamtam, / zötyögünk vonaton, zaj van, / zötyörög odakinn minden, / de remek kirakós, ingyen!” (Nyári zötyögés)
A zeneiség mellett a versek alapértéke a humor, amely a közmondásokat, szólásokat értelmező, A fagyi visszanyal című ciklusban különösen érvényesül. „Persze, lehet, a nyúlcipőt / nyulak hordják, nem emberek, / hogy nem emberbőrből készül, / annyit talán remélhetek!” (Nyúlcipő) „Meddig jár a korsó a kútra? / Amíg oda nem ér, nahát… / Ugyan minek menne tovább?” (Korsó a kútra) A szójátékokon túl, a monológok, a vicces szituációk teszik könnyen befogadhatóvá és szerethetővé a verseket. „Akár a gyógyszert, lenyeli / utasait a metró, / máshova érve kiköpi, / mint gyógyszert én, ha nem jó.” (Odalenn)
A zeneiségre és a humorra rímelve Kürti Andrea rajzai részleteiben is a versek továbbgondolására ösztönöznek. Ráadásul a gyerekek olykor szürreális világát is színre viszik a képek, így a versek sűrítő, metaforikus funkcióját is átveszik. Az illusztrációk, miközben minden korosztály számára dekódolhatók, nagy teret engednek a szabad értelmezésnek és a fantáziának. Véleményem szerint a Kutyából szalonna méltán megérdemli a 2016 legjobb gyerekkönyve címet, mivel ebben minden megvan, ami az olvasás megszerettetéséhez szükséges: ritmusos, humoros versek, vizuális kaland és zene, vagyis mindaz, ami hat az érzékszervekre. Ez a hatás pedig egyértelműen kielégíti a gyerekek legfontosabb igényét – ami a mese- és versolvasás legfontosabb alappillére is –, az irodalmi élmény megélését.
