Storno Milán első regénye a Földalatti nyár túlmutat a hagyományos textualitáson, izgalmas tipográfiai és kötészeti trükköket, vendégszövegeket, rejtett oldalt, intertextuális hivatkozásokat rejt magában, miközben a próza folytonosságát az összefolyó szöveg és a széteső betűk is megszakítják. A 2016 decemberében megjelent könyv egy aktuális generációs problémát boncolgat, és könyvművészeti tárgyként is érdekes.
KULTer.hu: Honnan jött az ötlet ennek a nem mindennapi kötetnek a megalkotásához? Kapcsolódik ez a tanulmányaidhoz?
Ez a két kérdés – nagyon úgy tűnik nekem –, hogy szétválaszthatatlanul összeforrt az életemben. Tervezőgrafikus BA-diplomám van, jelenleg pedig designelméletet tanulok, ami tevékenység szintjén leginkább olvasást és írást jelent. Tárgyként gondolkoztam a könyvről, ez alapvetően egy tervezőgrafikusi felvetés, az viszont, hogy miképpen működik a tárgy szövegként, hogyan szolgálják a kísérleti gesztusok az olvasási és/vagy felhasználói élményt, már inkább a designteoretikus énem kérdései. Egyébként az experimentális könyvekből írom a szakdolgozatomat, szóval több irányból közelítek a témához.
KULTer.hu: Honnan jöttek a kötetben elhelyezett trükkök ötletei?
Volt egy kész szövegem, maga a regény, amit aztán szerettem volna színesíteni ezekkel a – jobb szó híján nevezzük így – kísérleti gesztusokkal. Adta magát ez a lehetőség, ilyen témákban pörögtem folyton, a vonatkozó nemzetközi szerzőket olvastam – ha bárkit érdekel, akkor keressen rá az ergodikus irodalom terminusra –, aztán rövidesen kiderült, hogy experimentális regényben nincsen hazai előkép, úgyhogy nincs mese, csinálni kell. Külföldön ez pedig jegyzett műfaj. Még a Star Wars – Az ébredő Erő rendezője, J. J. Abrams is írt (tervezett?!) ilyet.
KULTer.hu: Hogyan kapcsolódnak egymáshoz a tipográfiai, kötészeti specialitások és a szöveg a NOW Books & Music által kiadott Földalatti nyárban?
Van több típusú „közbeékelés”, ezeket többnyire következetesen alkalmaztam. Ilyen közbeékelés például, amikor valamit olvas a főszereplő, névjegykártyát, levelet, szerződést, és ezek meg vannak különböztetve a kenyérszövegtől. Van olyan jelenet, ahol óriásbetűket, fényreklámot lát a srác, akkor egy oldalon egy betű van. Amúgy ezekre a kis poénokra inkább úgy tekintettem, mint dramaturgiai húzásokra, szerettem volna egy másfajta olvasási metódusra felhívni a figyelmet. Persze ez még csak a belépő szint.
KULTer.hu: Hogyan kell ezeket a trükköket értelmezni?
Annak örülök a legjobban, ha magától értetődők a trükkjeim, nem kell külön rágódni rajtuk, hatnak, viselkedési mintákat váltanak ki. Elmélyülést, zavart, idegességet, bármit. Tulajdonképpen nem töprengtem azon, hogyan lehet majd őket értelmezni. Visszacsatolva a korábbiakhoz, ez designprobléma, nem irodalmi. Egyébként minden irodalmi műnek van egy ilyen olvasata is, csak erről egyelőre még inkább megfeledkezni szokás, mint sem gondolkozni rajta. Önmagában tünetértékű, hogy nem találkoztam túl sok magyar nyelvű szakirodalommal, ahol ne csak a szöveg állt volna a fókuszban, hanem az is, hogy miképpen használjuk azt.
KULTer.hu: Mi alapján döntöttél egy-egy easter egg elhelyezésén a szövegben? Miért éppen az adott oldalakon találkozhatunk velük?
Fontos volt, hogy egyfelől ne menjenek a szöveg rovására, másfelől viszont kérdőjelezzék meg a klasszikus, lineáris olvasási rendszer kizárólagosságát. Ezek a gesztusok az elején még aprók, a vége felé pedig már van egy-két elég meredek dolog. Szétfolyó szövegek, párhuzamos párbeszédek, gerincével kifelé kötött oldalpár. Ami ugyanakkor összetartja az összes easter egg-et, hogy a cselekmény történéseire vagy a főszereplő lelkiállapotára reflektálnak. Persze azt is látni kell, hogy kis kiadónál jelent meg a kötet, ahol korlátozottak voltak az anyagi lehetőségek, szóval azért annyira nem is durranhatott el az agyam. A korábban említett J. J. Abrams-kötet az etalon számomra, elképesztő tárgy, tényleg varázslatos, viszont horribilis lehetett a nyomdaköltsége, így az ára sem egy megszokott regényé. Ezt pedig tényleg csak a legnagyobb kiadók tudják bevállalni.
KULTer.hu: Milyen aktuális problémára világít rá a műved?
Az én interpretációm erről az, hogy a tárgy arra a többnyire minden magyar síkon jelenlévő, de ebben a kontextusban kifejezetten irodalmi helyzetre mutat rá, hogy lemaradásban vagyunk, önkörünkben forgunk, a kicsit és a biztosat játsszuk csak meg. Persze egy önkörében forgó, lemaradó, kicsit és biztosat játszó arcnak meglesz a saját interpretációja a kötetről. Már ha hajlandó egyáltalán foglalkozni vele. És ha nem, az is teljesen rendben van. A szöveg viszont teljesen más problémákról szól. Azoknak a húszas éveikben járó fiataloknak az ügyeiről mesél, akiknek fogalmuk sincs, hogy milyen perspektíva van az életükben, mégis mihez kezdjenek azon kívül, hogy tengődnek és állítólag úgy élik az életüket, ahogy kellene.
KULTer.hu: Minek a hatására döntöttél úgy, hogy megalkotod ezt a regényt?
Baromira elveszettnek, dühösnek és kívülállónak éreztem magam. Aztán elkezdtem keresni magamban az átlagost, a kollektív mintákat, onnan meg egyenes út vezetett az íráshoz, kicsit később pedig már magához a kötethez. Nem tudom, hogy lehet-e írónak születni, de ha lehet, akkor talán én nem annak születtem. Egyszerűen felhalmozódott bennem annyi dolog, hogy azt valahogyan manifesztálnom kellett. A tervezőgrafikában pedig nem tudtam.
KULTer.hu: Hogyan kötődik a sztori és a főszereplő a saját életedhez?
A főszereplő története gyakorlatilag az enyém, viszont a történések közti összefüggésrendszer már a képzeletem műve. Szinte bármelyik közeli ismerősöm felfedezheti magát egy-egy mondatban, szereplőben, szituációban, de sosem maradéktalanul, csak nyomokban. Mondhatni, hogy az emlékeim és tapasztalataim puzzle-darabok, viszont egy elég más képet raktam ki a darabkákból, mint amiket átéltem. A főszereplő srác ugyanakkor nem nagyon kötődik hozzám, az ő problémáit már magam mögött hagytam, azt hiszem.
KULTer.hu: Mit jelent számodra ez a regény?
Az első dolgot az életemben, amit végigcsináltam. Tulajdonképpen már most nyertem. Az mindennek a netovábbja lesz, ha azokat az embereket is megtalálja, akiknek az életében releváns tud lenni.
KULTer.hu: Mi volt a célod ezzel a művészeti tárggyal?
A fogékony és nyitott embereknek adni valami újszerűt, amiről gondolkozhatnak, az önkörükben forgó arcoknak pedig bedobni egy kérdést, hogy aztán kezdjenek vele, amit akarnak.
KULTer.hu: Csepregi János szerkesztő hogyan járult hozzá a mű megalkotásához?
Jánossal szenzációs volt a szerkesztői munka. Minden túlzás nélkül. Sokszor csaptak át ezek a találkozók mély beszélgetésekbe vagy éppen nyelvtudományi vitákba, azt hiszem, az ő nevében is mondhatom, hogy inkább ajándék volt a közösen eltöltött idő, mint munka.
Egyébként egy korábbi novellamegjelenésemhez kértek még egy rövid leírást rólam, ahonnan a szerkesztő gondolkozás nélkül kihúzta azt a titulust, hogy író. Azóta hivatalos megnevezésem a zsebfilozófus és szobapszichológus. Ennek aztán van egy olyan hátulütője, mármint a zsebfilozófiának, hogy ha túlpörgetem, akkor a közhelyek, a céltalan didaxis és a giccs partvonalára tudom vezényelni magamat. Na, ennek kezelésében segített János rengeteget, olykor finoman, olykor nagy sallerekkel, de visszaterelgetett a jó ízlés térfelére. Bármi is legyen az.
KULTer.hu: A köteted nemrég jelent meg. Milyen a fogadtatása?
Anyukámnak tetszett a tizenhetedik fejezet. Azt mondta, hogy sokat nevetett rajta, pedig szerintem az a legkevésbé vicces. Ja, és az exeim közül is páran olvasták. Lehet ennél többet kívánni?!
KULTer.hu: Ez az első megjelent könyvterjedelmű prózád. Van tervben további hasonló vagy éppen hagyományos regény?
Az újabb regény tervben van, sőt már körvonalazódott előttem mind a főszereplő, mind a könyvforma. A következő kötet experimentális tekintetben már nem a belépő szint lesz, szeretném a Danielewski-féle House of Leaves szövetszerűségét hozni, ami már inkább labirintus, mint egyirányú utca. Témában pedig már nem a húszas évek fiatalkori nihiljét szeretném megragadni, szerencsére mostanra nem annyira releváns számomra az a kérdéskör. Azt hiszem, hogy derűsebb, de pszichotikusabb is a témaválasztás.
KULTer.hu: Kiknek ajánlod a művedet?
Amikor írtam, akkor alapélményem volt az elveszettség és a nullperspektíva. Meggyőződésem, hogy a sorsközösség vállalás érzése a lehető legjobb abban a tudatállapotban. A felismerés, hogy ja, más is ugyanígy van ezekkel?! Szóval elsősorban azoknak ajánlom, akiknek erre a visszacsatolásra szükségük van. Egyébként meg mindenkinek, mert ilyen experimentális regényt még nem írt magyar szerző.
A fotókat Storno Milán készítette.
