Krusovszky Dénes szervezi idén a január 11-től 27-ig tartó Nextfeszt irodalmi programjait. A fesztivál az Y generációra fókuszál; és az irodalom mellett még számos művészeti ág fiatal hazai alkotóinak előadásait tekintheti meg a közönség.
Az író, költő három beszélgetést vezényel majd, ahol az irodalmi és kulturális élet aktuális problémáit helyezik górcső alá. A Trafóban megvalósuló viták időpontjai: január 14., 19. és 26. A szervezővel a fesztiválról és a kortárs irodalom helyzetéről beszélgettünk.
KULTer.hu: Az irodalmi programok hogyan illeszkednek a Nextfeszt koncepciójába?
Remélem, hogy termékenyen. Ez a fesztivál elsősorban a fiatal kultúrafogyasztó réteget célozza meg, mondjuk az Y generációt, de akár már a Z-t is, és persze felsorolhatom az ábécé összes betűjét, mert egy kifejezetten nyitott dologról van szó. Mindenesetre igyekeztünk olyan beszélgetőtársakat meghívni az irodalmi programokra, akik a már pályán lévő, kötettel, kötetekkel rendelkező, de még mindig fiatal szerzők közé tartoznak.
KULTer.hu: Irodalom és politika, irodalom és popkultúra, illetve történelem-feldolgozás témájában állítottad össze a programok beszélgetéseinek tematikáját. Mi alapján döntöttél ezek mellett, mi volt az elképzelésed a koncepció kidolgozásakor?
Abban egyeztünk meg a fesztivál főszervezőivel, hogy olyan beszélgetéseket szeretnénk látni, amelyek túlmutathatnak magukon. Ezek a témák, habár így nagyon tágnak tűnnek, olyan problémákat vetnek fel, amelyekkel a fiatalabb szerzők is nap mint nap találkoznak, hogy ne mondjam, az ő bőrükre mennek mostanában ezek a dolgok, így nyilván érdekes lehet, hogy „belülről” hogyan látják őket. És az is hozzátartozik, hogy akármelyik témát vesszük, sok vitatható kérdés merül fel, sok a különböző vélemény, olvasat, és mi nem szeretnénk elzárkózni a vita elől. Éles, problémaérzékeny, téttel rendelkező esteket szerettünk volna szervezni.
KULTer.hu: Miért lett a Nextfeszt irodalmi programjainak mintegy jelszava a Sturm und Drang megnevezés, mi a jelentősége ennek?
Ez nyilván inkább csak egyfajta vicc. Ha valami, hát a Sturm und Drang hiányzik mostanában a színtérről, vagy fene se tudja, lehet, hogy ott van, csak épp ma ez egy amolyan lappangó sturm meg drang. A cél persze az, hogy kicsit felpiszkáljuk egyfelől magunkat, résztvevőket, másfelől a hallgatóságot is a beszélgetésekkel, hátha mégiscsak lesz valami pukkanás a végén.
KULTer.hu: Szerinted hogyan viszonyulnak az emberek ma a kortárs szépirodalomhoz, mennyire nyitottak napjaink alkotóinak a műveire, mennyire nehéz elérni őket?
Ezt így, általánosságban nem lehet megmondani. Egyfelől van nyitottság, el-elmennek az emberek kortárs szerzők bemutatóira, felolvasásaira, megveszegetik a könyveket, ha van miből. Másfelől azért van egy furcsa távolságtartás is, amit nyilván a rossz (és csak egyre rosszabb) iskolarendszer nevel bele az emberekbe. A „kortárs” szitokszó sokak számára, másoknak meg mumus, az érthetetlenség szinonimája, satöbbi. Pedig a kortárs irodalom sem ilyen vagy olyan, sokféle tud lenni, csak az olvasók általában félnek attól, hogy ismeretlen terepen járnak, hogy esetleg rossz könyvet vesznek meg. Én úgy látom, van egyfajta szorongás attól, hogy nem biztos, hogy „értékes”, amit olvasok, esetleg nem fog tetszeni, és akkor inkább már meg sem veszem. Ez egyfelől a klasszikusok, másfelől a népszerű irodalom felé tereli a fogyasztókat („ha ennyi embernek tetszik, biztos jó”).
Az irodalom – és elsősorban a kortárs szépirodalom – legnagyobb ellensége az az olvasói stratégia, amely nem tartalmazza a kritikai nézőpontot. Amit a közoktatás képvisel, hogy a szövegeknek előre adott, bebiflázható jelentése van, éppen ezt termeli újra. Egy másik nagy ellenség a kultúrafogyasztó középosztály leépülése. Nálunk ez is elég erős, szóval csoda, hogy egyáltalán valaki olvas, sőt, nem is kevesen. Harmadik probléma, hogy sokan nem kalkulálják be könyvesbolti böngészésükbe, hogy ez egy piac, ahol el akarnak neki adni dolgokat, és ha az van egy könyv hátulján, hogy „a világ legeslegjobb könyve a biblia óta”, az nem feltétlenül igaz. A fogyasztói kultúrában eligazodni meglepő módon szintén sokaknak jelent még mindig kihívást. Bizonyos reflexek rögzültek egy, a mostanit megelőző kulturális állapotból, és folyton félreértéseket okoznak. A popkultúrás beszélgetésben erről is biztosan lesz szó.
KULTer.hu: Hogyan látod, mennyire aktív az Y generáció az alkotás terén az irodalomban?
Eléggé, de hát ki is legyen aktív, ha nem épp a pályára bejelentkező generáció. Ugyanakkor mintha kissé el lenne engedve a kezük. Számos régi műhely szűnt meg folyóiratok és kávéházi asztalok körül, az egyetemi szemináriumok sem tudják már mindig azt a színvonalat hozni, amit tíz-húsz éve, és sokkal inkább rá van bízva a fiatalokra, hogy szervezzék meg magukat. Ez egyfelől remek dolog, mert nagy benne a szabadságfaktor, másrészt meg nem olyan remek, mert ha nem szerveződnek meg a kis körök, akkor nem lesz semmi helyettük, és hamar vákuumban találhatják magukat a reménybeli új szerzők.
KULTer.hu: Az idei Nextfeszt egyik célja, hogy az alkotók, valamint a befogadók a saját közösségükhöz közelebb kerüljenek. Te hogy látod, az írók, költők hogyan viszonyulnak ma egymáshoz, mennyire jelentős számukra a közösségalkotás?
Ez is hullámzó. Amikor én elkezdtem publikálni és úgymond irodalmi társaságba járni, volt az elején egy viszonylag lanyha szakasz, helykeresés, satöbbi. Akkoriban elég keveset is írtam, aztán egyszer csak robbant a dolog. Mármint a robbanás talán túl erős szó, de én úgy éltem meg, hogy hirtelen elkezdtek történni a dolgok. Lettek kisebb körök, nagyobb körök, ilyen csoport meg olyan csoport, vita, irigykedés és rivalizálás, szóval minden, ami ahhoz kell, hogy egy fiatal szerző át tudja élni, hogy amit csinál, annak lehet jelentősége. Most mintha ezt kevésbé látnám, nem is a mi régi köreinkre értve, hiszen azok szépen lassan szétmentek (habár az egymásra figyelés szerencsére jórészt megmaradt), hanem a nálunk fiatalabbakra. De mintha ez is kicsit jobban nézne ki az elmúlt egy-másfél évben, mint előtte. Persze, ehhez sok rossz dolog is kell, külső fenyegetettségek, amire reagálva összezárulnak a társaságok, felértékelődik a csoportdinamika, a műhelymunka.
KULTer.hu: Az induló vagy kevésbé ismert alkotók helyzetével is foglalkozik a fesztivál, szélesebb közönségnek igyekszik bemutatni őket. Az irodalmi beszélgetések témái is köthetők ehhez, és azzal is foglalkoztok majd, hogy milyen nehézségeik vannak az íróknak, költőknek, ha függetlennek megmaradva szeretnének nagyobb olvasóközönségre találni. Te hogyan látod ezt? Milyen lehetőségeik vannak a kezdő alkotóknak az ismertebbé válás terén, és milyen módszereket alkalmazva próbálhatnak szabadok maradni és függetlenek a politikai helyzettől?
Én éppen úgy látom, bár ezt biztosan sokan vitatnák, hogy az nem egy termékeny szituáció, amikor valaki azt állítja, hogy bizonyos politikai adottságoktól függetlenül képes jelen lenni és alkotni. A függetlenséget mintha véleménynélküliségnek értenénk gyakran, holott épp a vélemény megléte és a róla való vitázás képessége a legalapvetőbb szükséglet ahhoz, hogy valóban független alkotó tudjak lenni fejben. Ráadásul ma olyan a társadalmi-kulturális helyzet, hogy nagyon nehéz álszenteskedés nélkül eltolni magunktól a politikát mint olyat. A barátaim közül mondjuk egy kezemen meg tudom számolni, hogy hánynak hiszem el, amikor azt mondja, ez az egész őt hidegen hagyja, nem érinti meg, nem is figyel rá oda. És egyre kevesebb ujjam kell hozzá.
Ezzel a dologgal is úgy van kicsit, mint ahogy a kortárs irodalom olvasásáról mondtam: még mindig nem magától értetődő, hogy csakis kritikusan érdemes szemlélni a körülöttünk zajló eseményeket. Ez nem feltétlenül negativitást, pláne nem rosszindulatot jelent, hanem folyamatosan fenntartott reflexiót. Kicsit olyan ez nálunk, mintha aki kritikát fogalmazna meg bármivel kapcsolatban, az rögtön ünneprontó lenne. De hát hol van itt ünnep? Sehol. Ami pedig az új szerzők ismertté válását illeti, az egy kifejezetten nehéz helyzet. Nem nézek tévét már jó ideje, de nincs kétségem afelől, hogy mennyire van benne jelen a kortárs irodalom. Arra gondolok, hogy nem véletlen, hogy azok a szerzők (egy-egy középgenerációs sikeríró kivételével), akik minőségi irodalmat írnak, de közben sokan kíváncsiak rájuk, mind két-három generációval az Y fölött járnak. Ennek a kultúrának, amiről mi beszélünk, megszűnt a hatékony médiareprezentációja, ez pedig nagyon erősen hat a példányszámokra és az ismertségre. Van komolyan vehető televíziós irodalmi műsor? Vitasorozat? Bármi, legalább az éjszakai műsorsávban? Akármelyik tévén? Nemigen. Legfeljebb könyvajánlók, és hát azok is biztosra szoktak menni, nem a legformabontóbb, legújabb irodalomról számolnak be, hanem arról, amiről azt gondolják, hogy a nézőket érdekelheti. Mert jaj, mi van, ha nem?
