Budapesten
A lány és a fiú egy budapesti partin döbbentek rá, hogy az ember istenigazából csak önmagát képes utálni, és amikor fiatal, szeretni sem tud mást. Nem volt jó az a parti, a lány nem lepődött meg, hogy egymás mellé sodródtak a fiúval. Amúgy is érett már köztük a dolog, jobbnak tűnt túlesni rajta egy ilyen bulin, ahol mást amúgy sem tud kezdeni magával az ember.
Kimentek az utcára beszélgetni. Arrébb sétáltak egy kicsivel, mert séta közben nem kellett egymás szemébe nézniük. Pár perc múlva eleredt az eső, és a lány beugrott a legközelebbi kapualjba.
– Ne keressünk egy másikat? – kérdezte a fiú, mert szűkös volt a hely, csak egyikük fért volna be az eresz alá.
– Nem kell – mosolygott a lány. A fiú ázott pár pillanatig, aztán megemberelte magát, és belépett a talpalatnyi száraz helyre.
– Bocsi – mondta néhány centire a lány arcától.
– Miért?
– Ráléptem a lábadra.
– Ja, az? Ugyan.
– Koszos lesz a cipőd.
– Nem számít. Úgyis szürke, és amúgy sem túl drága cipő.
– Akkor jó. Meg különben is lejött a talpa.
A lány vigyorgott magában, hiszen ő maga sem vette észre, hogy a nagy táncolásban szétjött a cipője. Biztosra vette, hogy a fiú egész este őt figyelte, ez az apró elszólás épp elég bizonyítéknak tűnt. Már tényleg csak az volt hátra, hogy megtörténjen, aminek meg kell.
– Tök fura – nézett fel a fiúra.
– Mi tök fura?
– Nagyok a pupilláid.
– Aha.
– Csak akkor ilyen nagyok, ha rám nézel vagy mindig?
A fiú nevetett, érezhetően kínos volt neki a dolog. A lány mégsem akarta abbahagyni.
– Ne csináld ezt – mondta a fiú. – Nem szeretlek, ha ilyen lenéző vagy.
– Miért, máskor szeretsz?
– Most hazudjak?
– Hazudhatsz, de a pupillád nem hazudik.
– A tiéd sem.
– Mellé… – grimaszolt a lány. – Az én pupillám mindig ilyen nagy. Nem tudom, észrevetted-e, de szemüveges vagyok.
– És a szemüvegtől nagyobb a pupillád?
– A dioptria miatt minden szemüvegesnek nagyobb a pupillája.
– Ez érvényes a kontaktlencsékre is? – a lány válaszra nyitotta a száját, majd becsukta. A fiú mosolygott.
– Bizony.
– Kontaktod van? – hüledezett a lány.
– Aha.
– Nem vettem észre. Pedig észre szoktam…
– Szóval akkor lehet, nem is vagy olyan tökéletes?
– Ezt azért nem mondanám! Szerinted tökéletes vagyok, nem? Okos, kedves, gyönyörű…
– Na, persze…
– Mi az, hogy na, persze?
– Nem vagy tökéletes.
– Akkor miért állsz most itt velem? Miért várakozol a pillanatra, amikor majd lesmárolhatsz?
A fiú már épp azon volt, hogy ellenkezzen, de inkább nem tette.
– Nem csak tökéletes lányokkal beszélgetek – mondta végül.
– De csókolózni már csak tökéletes lányokkal csókolózol.
– Dehogy!
– Na jó, lehet, nem vagyok tökéletes. De azért valljuk be, eléggé bejövök neked.
A fiú felhorkant.
– Ezt nem kommentálom.
– Nem kell kommentálnod, a pupillád megteszi helyetted.
– Épp most beszéltük meg, hogy…
– Igen, igen, a kontaktlencse. Na és mi volna, ha lenyúlnék az öved alá? Az árulkodóbb lenne?
A fiú megadóan bólintott.
– Jól van, nyertél. Gratulálok.
A lány vigyorgott, a fiú őt nézte. Mindössze pár centire voltak egymástól, és ugyanolyan nagy volt a pupillájuk.
– Na, mi lesz? – Kérdezte a lány.
– Mi legyen?
– Én nem tudom. Azért kérdeztem.
– Az én fejemben körvonalazódik egy ötlet – mosolyodott el a fiú.
– Még csak körvonalazódik?
– Aha.
– Akkor miért nézed a számat? – A tökéletes pillanatba ugyan belerondított némi részeg ordítozás, meg valami bömböltetett, ízléstelen trap zene, de a lány és a fiú nem zavartatták magukat. Utána nem néztek egymásra, elfordították a fejüket, és bámulták az esőt.
– Mit csinálsz holnap? – kérdezte a lány.
– Megyek a Rudasba. Fürdőzünk, apa-fia program – a fiú szembefordult vele. – De a holnapután jó.
Borítófotó: budapestiejszaka.hu
