– És, végül is kire szavaztál?
– A Hídra – mondta a Lány elégedetten, pedig valójában teljesen mindegy volt neki. Ha hazudott volna, akkor is ugyanezt az üres, önelégült mosolyt ölti fel, ahogy a Fiú is mindenképp ezzel a csalódott fejmozdulattal válaszolt volna, amely egyértelműen közvetítette azt a valós meggyőződés nélküli elhatározást, hogy kizárja a Lányt az életéből.
Pedig nagyon szeretett a Lány Anyjával beszélgetni. Leginkább történelemről és a földönkívüliekről, mert a Fiú ezekben különösen jártas volt, az Anya pedig szívesen hallgatta volna azt is, ha a fluxuskondenzátorok felhasználási lehetőségeinek csökkenését fejtegette volna a tágas ebédlőben, amelyet oázisnak nevezett. Ott, a kocsma előtt, amikor a Lány elmondta neki, hogy a Hídra szavazott, éppen három hete nem szeretkeztek. A Fiú ilyenkor már kevesebbet gondolt a földönkívüliekre, és egyre többet a cseréppiros rúzsra a Lány keskeny száján, amelytől az a száj még keskenyebbnek, de jóval hangsúlyosabbnak látszott, ahogy ilyenkor fontosabbnak tűntek azok a dolgok is, amelyeket kiejtett rajta.
Egyikük sem akart visszamenni a kocsmába, pedig már el kellett volna nyomni a cigarettákat, a Fiúén a parázs már olyan közel ért a filterhez, hogy bele se tudott szívni. Odabent kénytelenek lettek volna a politikáról beszélni, amit a Lány éppen halálosan unt, ahogyan a cseréppiros rúzsát is halálosan unta. Ebben a pillanatban csak azt szerette volna, hogy megszűnjenek a Fiú májfájdalmai.
Egyébként a Lány néhány napja megpróbált meditálni, mert szeretett volna kitörölni egy képet a fejéből. Meglepő módon sikerrel járt, viszont, mint ahogy az időnként régebben is előfordult, utána elkezdett hangokat hallani. Napjai nagy részét egyedül töltötte az óriási házban, de a hangok csak ritkán, leginkább sötétedés után töltötték el némi aggodalommal, mert máskor szívesen találkozott volna újra az Apjával, akinek a térde a lépcső egy adott fokán, felfelé menet, mindig ugyanolyan hangot adott ki.
A Lány elnézte a Fiút, és próbált rájönni, mi jár a fejében. Mármint az, hogy a Fiú mire gondol, ebben a pillanatban nem érdekelte, valójában a saját gondolataira próbált rájönni.
– Nem fázol? – kérdezte a Lány, de mindkettőjük úgy érezte, hogy ezt valójában a Fiú kérdezte, ezért a lány néhány másodperccel később azt felelte: – Nem.
Beszélgetni kellene, gondolták. A Fiúnak gyönyörű, egyenes orra volt, ez a Lány gyöngéje, meg a csokornyakkendős plüssállatok, de ebben egyáltalán nem volt biztos, mert csak egy ilyet ismert. Kéne valami valótlant is állítani, gondolta a másikuk, és az egyikük egyetértett, ezért mind a ketten azon kezdtek el gondolkozni, milyen jó lenne éppen akkor, vagy mondjuk három óra, esetleg tíz nap múlva egy régies csónakban szeretkezni, és mondjuk közben nem gondolni arra, melyik pártra kéne szavazni. Ezt csak a Fiú gondolta hozzá, mert a Lánynak amúgy sem jutott semmilyen párt soha az eszébe, régies csónakokban meg különösen nem.
– Megyünk holnap a bátyádékhoz betonozni? – kérdezte a Lány.
Borítófotó: Like Success
