Elindulok a „tér nélküli térben valami / ellentétesen azonos / vonzásában keringve / lebegve ki tudja ki / kihez érkezhet érintések / érintésekkel a végtelenben” szövegrész felé. A szemmagasságba eső sorok, melyek Dobai Lili, Kitalálható-e? című versének befejező gondolatai, Ilona Keserű Ilona képeihez kapcsolódnak. Az olvasás nehezen megy, a szemüvegem otthon hagytam, ilyenkor minden olyan messze…
A GÉM/GAMEkapocs II. egy megismételt „gémkapcsozó rendezés” mentén létrejött kiállítás a MODEM-ben. Az Antal-Lusztig-gyűjteményből válogatott alkotások kortárs művészek ehhez a tematikához kapcsolt további munkáival keverednek, hogy azonosságok és különbségek felfedezésébe kezdhessünk. A feladat ismerős, a tér sem változott, vagy ha változott is, azt nem veszem észre. Láttam egy bontási folyamatot szintekkel cheapestwindowskey.com feljebb, ott falak tűntek el, terek folytak össze, amiket por, létra és törmelék tagolt újra. Aztán átkerülök abba a kiállítótérbe, ahol a váz a megszokottnak tűnik és a lépések hasonlóan jönnek ki.
Természetes, hogy elsőként Dobai Lili gondolataival azonosulok. Aztán beleszokom a megszokottba és így sétálok tovább. A lábam elé nézek, a számomra legkedvesebb dolgok ott találhatók. Rabóczky Judit Rita szobrász három alkotása, a Vadász, a Lépő és a Mosakodó úgy fogadott a bejáratnál, mint szokott otthon Petya, Barbara vagy Sami. Három macska, három póz, három személyiség. A vas nem számít, a forrasztás nem lényeg, itt lelkeket látok, melyek Uitz Béla Macska című munkájával rokoníthatók. Kő Pál teremtménye a Macska madárral szintén ide kapcsolható, és a többi rokon is ott nyüzsög a lábamnál. Köztük sétálva késztetést érzek, hogy bontsak egy konzerves macskaeledelt, ami persze nincs nálam. Kikeveredek a térből és sétálok tovább.
Szabó Károly installációjánál kötök ki, lábam előtt Általános emlékmű címmel 12 darab bazalt kockakő, egy gránitlap és 24 keményített zokni. A gyász színei és anyagai késztetnek, hogy álljak egyhelyben kicsit, de nem találom a megfelelő oldalt és sarkot. Végül körbe-körbejárom a sok szögletes formát, kopog a csizmám. Egy lapos talpú, barna velúr csizma van a lábamon, kicsit kopott is. Nem illik ide, nem illek ide, eljövök. Ekkor találkozom Ilona Keserű Ilona Labirint 4. című olajfestményével, mely Mezei Árpád emlékére készült, tehát ez is egy emlékmű, egy olyan színes fajta. Mezei Árpádról az internet úgy tájékoztatott, hogy önálló művészetfilozófia kialakításával, a magyar és nemzetközi szürrealizmussal, valamint az alkoholizmussal, továbbá a betegségek pszichotikus vonatkozásaival foglalkozott. A helyszínen ezekkel az keystaging.ca információkkal még nem rendelkezek, így befogadói élményemet nem alakíthatja. Ismerethiány miatt hamar otthagytam a munkát, már kecsegtettek a hangok.
Lakner László „szájánál” találtam magam, melyet Vincze Ottó kétcsatornás videoloopja követett Szájból szájra címmel. Kidugott férfinyelven más-más szavak. Olvasom: kér, bizony, áldó, hála, áldoz, való, jó, szó és még lett volna, de inkább hallgattam, ahogy mellette egy női száj szavakat képez. Vincze Ottó munkái után Lakner László Száj című olajképe egy megállított felvételnek tűnik, amit el lehetne indítani bármikor, csak az eszköz hiányzik. Kocsis Barbara valóságos/eredeti/igazi vonatablaka (nem is tudom, hogy fogalmazzam meg, hogy ez a vonatablak tényleg egy vonatablak) hasonlóan hat, mint Farkas István balatoni tájképe. Keretez a képzelet és Kocsis Barbara vonatablakából nézem a Balatoni tájképet. Utazgattam gondolatban, majd eszembe jut, hogy a buszom is indul lassan. Sajnos az időt figyelni kell, elmerülni/belemerülni igazán nem lehet semmibe.
Gyorsan felírom még Ámos Imre tusképének címét a jegyzetfüzetembe, melyhez kapcsolódik Jagicza Patrícia tusolós témája, az Én című installáció. Tükör, haj, szappan. Szappanon hajszálakból kirakott/kirajzolt/ábrázolt testrészek. Miközben próbálom megfogalmazni, hogy mit is látok, hallom a fejemben, ahogy a Szájból szájra női szereplője hangosan képzi ezeket a szavakat, és látom magam előtt, ahogy a férfiszereplő nyelvén megjelennek. Nehéz a szavakat keresni/találni. Segítenek, mert sietek.
Végezetül Gaál József olajképének címét írom még fel. Figyelem az órát. Gyengén látó szemmel, szokatlan gyorsasággal olvasom és jegyzetelem Jász Attila írását, mely ugyanazon cím alatt fut. Az emlékezet útvesztője című vers alsó soraira futja csak: „Hány fejben tartsam emlékeimet? És melyikben? / És melyiket szeressem leginkább? Melyiket őrizzem meg? Hol keressem és találjam-e meg őket? / Miért kell folyton bolyonganom a jövő emlék- / ösvényein? És miért kell folyton elvesznem a / múltban? Miért nem tévelyeghetek nyugodtan / a jelenben? Lehet, hogy már rég eltévedtem / valahol, valamikor, csak el kell felejtettem?” Majd táskámba lökök mindent és rohanok a buszhoz.
A GÉM/GAMEkapocs II. című kiállítás a debreceni MODEM-ben látható 2017. május 28-ig.
A fotókat Lukács Tihamér készítette.
