Zamárdiban az ötödik Strand Fesztivál lehetőséget adott rá, hogy augusztus utolsó napjait és a fesztiválszezont egy kicsit még elnyújthassuk, és méltóképpen búcsúzhassunk el tőle jövő nyárig. Szerencsére az időjárás is kedvezett a négy napos őrületnek, így még utoljára csobbanhattunk egyet a zenei kínálatban (és a Balatonban is).
Már az első nevek bejelentésekor biztossá vált számomra, hogy a nyarat strandolással zárom, hiszen a Bastille zenekar magyarországi fellépéseit évek óta nem hagyom ki, így a végleges program elkészülése után a csütörtöki nap mellé tettem le a voksomat. Zamárdiba megérkezve ismerős utakon jártam, mivel a Strand Fesztivál a júliusban megrendezett Balaton Sound helyszínén belül kerül megrendezésre. Azt hiszem, ez az, amit első benyomásként azonnal ki is tudnék emelni a rendezvényről: a dejà vu érzés. Ismerős a járás (hisz alig egy hónapja fesztiváloztam itt), ismerős a hely, és a Strandra belépve ismerősek más részletek is.
Kicsit olyan számomra, mintha magába ötvözné a nagyobb, „öregebb” fesztiválok egy-egy összetevőjét: a Balaton Sound helyszíne, a Sziget néhány díszlete, a VOLT zenei vonala. Ezeknek a hozzávalóknak az összekeveréséből kapjuk meg a Strandot, ami nekem egyelőre egy egyedi színfolt marad a fesztiválszezon palettáján. Igazából nem is tudnám definiálni a rendezvényt: fesztivál, de mégsem. Ha mégis valamilyen jelzőt kellene aggatnom rá, talán azt mondanám, interaktív vidámpark – a szó legpozitívabb értelmében.
Adott a Balaton, a napozás, a fürdés, a különböző vidámparkos játékok, az evés-ivás és a koncertek. Mindezt „élhető” tömegben kapjuk meg. A Balaton Sound idején például szinte elképzelhetetlen, hogy helyet vagy akár napozóágyat találjunk a parton, hacsak nem korán reggel foglalunk egyet. Nem kerül hosszú percekbe sorra kerülni, és nem taposnak agyon minket, míg egyik koncerthelyszínről átérünk a másikra. Tudom, sokaknak az igazi fesztiválélmény a nagyobb eseményeket jelenti, én egyre inkább kezdem élvezni a nyugalmat. Persze még az is lehet, hogy ezek csak a Strand fiatalkora miatt vannak így, egyfajta „gyermekbetegségek”, s a következő években ez a fesztivál is kinövi majd a mostani állapotot.
Csütörtökön olyan zenekarok léptek fel a MOL – Petőfi Rádió Nagyszínpadán, mint például a Honeybeast, vagy a Supernem, a Nagy-Szín-Pad 2017 verseny nyertese, a Lóci játszik, továbbá a fesztiválok egyik elmaradhatatlan fellépője, a Punnany Massif is ekkor szerepelt. Az idei Strand himnuszát egyébként éppen a Lóci játszik jegyzi, habár tulajdonképpen inkább egy már ismert daluk átirata ez.
A délutáni, szellősebb közönség a Punnany koncertjére igencsak megduzzadt, a pécsi banda pedig alaposan megtáncoltatta a nézőket a Bastille előtt. Azonban elfogult rajongóként azt kell mondanom, számomra az este legjobban várt fellépője a brit zenekar volt. 2014-ben láttam őket először élőben a Sziget Fesztiválon, és a varázs azóta is tart. Persze, ha az ember többször megfigyelheti kedvenceit, idővel rájön, hogy mindenkinek vannak kicsit futószalagszerű, bevált mozdulatai, megszólalásai a koncertek alatt – nincs ez másképp a Bastille-nál sem. A frontember, Dan Smith még mindig kijön a közönség sorai közé a Flaw című daluknál (a Szigeten ilyenkor szokott felmászni a hangosító toronyba), és még mindig elmesélni, milyen szörnyű táncos volt az Of The Night előtt. De ezek számomra valahogy mégsem zavaróak, mert mellette olyan hangulatot teremtenek, amiért megéri újra és újra elutazni valahova a koncertjeik kedvéért. Az estét a Pompeii-jel és tűzijátékkal zárták, én pedig hazafelé indultam a Balaton-parton sétálva a „tökéletes koncert” élményével, miközben magamban elköszöntem a 2017-es fesztiválszezontól és a rengeteg idei szép élménytől.
Strand Fesztivál, 2. nap, Zamárdi, 2017. augusztus 24.
A fotók forrása a Strand Fesztivál hivatalos Facebook-oldala.
