Orcsik Roland költő, szerkesztő, irodalomszervező, kultúrcsempész kapja idén a Csáth Géza-díjat, amely mellé egy fél disznó és egy hentesbárd is jár, szimbolizálva ezzel a hazai díjazási rendszer és kulturális élet anomáliáit.
Sűrű program vár szeptember 11-én azokra, akik részt vesznek a Fiatal Írók Szövetsége rendhagyó díjátadóján Szabadkán. A 15 órakor kezdődő program első pontjaként Orcsik Rolandnak átadják a második alkalommal kiosztásra kerülő Csáth Géza-díjat. Ezt követően Tolnai Ottó – többek között a Költő disznózsírból és az Árvacsáth című könyvek szerzője – idézi meg A varázsló kertjében a névadó szellemét. A vajdasági disznótor este a Klein House-ban folytatódik Orcsik Roland összes versének felolvasásával és a BalaLajka formáció koncertjével.
A kizárólag adományokból alapított Csáth Géza-díjat – amely mellé ezúttal egy tősgyökeres vajdasági fél disznót és névre szóló hentesbárdot kap a díjazott – első ízben kabai lóránt költőnek adta át a kuratórium 2016. december 15-én. Az átadás helyszíne évről évre változik: egyszer a budapesti Neurológiai Klinikánál, Csáth Géza agyvelejének nyughelyén, másszor Csáth Géza szabadkai szülőházánál sorakozik fel a díjazott és kuratórium.
A díjat olyan költő, szerkesztő és irodalomszervező érdemelheti ki, akinek a munkássága méltó Csáth Géza szellemiségéhez. Az avantgárd és Gustav Mahler melletti kirohanásairól is híres szépíró, Orcsik Roland, akit az underground zenei életben csak TurboFolk néven emlegetnek, 1975-ben született Óbecsén, az egykori Jugoszláviában. Költőként négy saját könyvet jegyez, regényíróként 2016-ban debütált Fantomkommandó című alkotásával. 2011-től a Tiszatáj folyóirat szerkesztője, 2012 és 2014 között a JAK-füzetek sorozatszerkesztője. Orcsik Rolandot Kollár Árpád, a gyermekirodalmi körökben Tárkonyként is ismert, nem-költő költő laudálja majd.
A Facebook-esemény ide kattintva érhető el.
Borítófotó: Bach Máté