Virtuóz francia nővérek megoldhatták Marcel Proust regényfolyamának, Az eltűnt idő nyomábannak a zenei rejtvényét: a francia Gabriel Pierné szonátája szerepelhet a műben.
Néhány hang, egy dallam, ami végigsöpör az első köteten, a Swannon, és beborítja, akár egy parfüm vagy cirógatás. Egy zongorára és hegedűre írt szonáta töredéke elég volt, és Charles Swannt, Marcel Proust hősét, elragadták az érzelmei. Hasonlóképpen ragadja magával az olvasókat a zenei rejtély 1913 óta, hiszen zeneszerzőként Az eltűnt idő nyomában munkában a fiktív Vinteuilt nevezte meg Proust.
Sok zeneszerzőt hittek már ihletőjének Debussytől Wagneren keresztül a belga Guillaume Lekeu-ig, ám a legnépszerűbb tipp ezidáig a francia Camille Saint-Saëns. Nemrégiben a párizsi Milstein nővérek, a hegedűs Maria és a zongorista Nathalia egy új elmélettel álltak elő, ami szerint a kulcsfontosságú darab egy kevésbé ismert zeneszerzőtől származhat. Gabriel Pierné darabja, egy hegedű- és zongoraszonáta D-mollban (Opus 36) lehet a zenei „betét” forrása. „Csodálatos és nagyon is hasonlít szerkezetileg a zene a könyvben leírtakhoz – mondta Maria. – Nem túl ismert, de a keletkezésének ideje megfelelő.”
A szonáta meghallgatható a nővérek The Vinteuil Sonata című lemezén, amely a teljességre törekszik. Saint-Saëns és Debussy zenéje, valamint Proust szeretője, Reynaldo Hahn darabjai is szerepelnek rajta, így a hallgatók számára válaszul szolgálnak az évszázados rejtélyre. Ahogy azt Maria Milstein említette, „Proust egy zseni volt”, ennek tudható be, hogy az a hátborzongató érzés önthet el bennünket a könyv olvasása során, mintha az abban szereplő dalt, a vissza-visszatérő zenei kísérletet ténylegesen hallanánk.
Forrás: The Guardian
