A harmadik alkalommal megszervezett Kolozsvári Kikötő eseményein és társrendezvényein 7 ország 18 fiatal írója olvas fel műveiből december 4. és 6. között a város különböző helyszínein.
Könyvbemutatók, beszélgetések és egy műfordítói konferencia is zajlik majd a Kikötő programjaival párhuzamosan az Ausztriából, Magyarországról, Moldova Köztársaságból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából és Ukrajnából érkezett fiatal alkotók felolvasásaihoz kapcsolódva.
Három nap alatt közel félszáz író, költő és műfordító fordul meg a különböző helyszíneken az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a bukaresti Balassi Intézet, a Helikon irodalmi folyóirat és a Szépirodalmi Figyelő szervezésében zajló eseményeken.
Az Irányok tükrei műfordítói konferencián részt vesz: Balázs Imre József, Benő Attila, Egyed Emese, Karácsonyi Zsolt, Molnár Bodrogi Enikő, Németh Zoltán, Orcsik Roland, Vallasek Júlia, Vincze Ferenc, Vörös István és Zsille Gábor.
A fiatal szerzők között jelen lesz: Barcsai László, Hyross Ferenc, Horváth Veronika, Hajós Eszter, Borcsa Imola, Szabó R. Ádám, Sánta Miriám, Sárkány Tímea, Kertész Dávid, Csornyij Dávid, Terék Anna, Plonicky Tamás, Johanna Wieser, Michal Tallo, Emanuela Iurkin, Victor Țvetov és Alexandru Cosmescu.
Orcsik Rolanddal és Németh Zoltánnal Vincze Ferenc beszélget a Tiszatáj-könyvek sorozatban megjelent, szomszéd (osztrák, szlovák, horvát) irodalmakat bemutató antológiákról. A Nepotu’ lui Thoreau Körön Moni Stanilă és Alexandru Vakulovski lép fel.
RÉSZLETES PROGRAM:
I. NAP: december 4., hétfő
Irányok tükrei: Műfordítói műhelykonferencia.
Helyszín: Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), Jókai út 2-4.
10.00–12.00 Tudományos ülésszak I.
Benő Attila, Balázs Imre József, Zsille Gábor, Vallasek Júlia, Molnár Bodrogi Enikő előadásai
14.00–16.00 Tudományos ülésszak II.
Németh Zoltán, Orcsik Roland, Vörös István, Egyed Emese, Karácsonyi Zsolt, Vincze Ferenc előadásai
10.00–12.00 Felolvasások kolozsvári középiskolákban.
19.00 ELSŐ HAJÓ. Barcsai László, Borcsa Imola, Csornyij Dávid, Sánta Miriám. Fedélzeti tiszt: André Ferenc. Helyszín: Bulgakov Kávéház, I.M. Klein (Virág / Búza) utca 17.
II. NAP: december 5., kedd
9.00–12.00 Felolvasás kolozsvári középiskolákban.
14.00 DUNAI HAJÓ. Helikonirodalom. Meghívottak: Johanna Wieser (Ausztria), Michal Tallo (Szlovákia). Moderátor: Balázs Imre JózseF
Helyszín: Sapientia EMTE, Tordai út 4.
16.00 TISZTÁJ-KÖNYVEK BEMUTATÓJA. Osztrák, szlovák és horvát antológiák magyar nyelven. Németh Zoltán, Orcsik Roland. Moderátor: Vincze Ferenc.
Helyszín: Insomnia Kávéház. Universității (Egyetem / Belső Torda) utca 2.
19.00 MÁSODIK HAJÓ. Terék Anna, Kertész Dávid, Hajós Eszter, Szabó R. Ádám, Horváth Veronika. Fedélzeti tiszt: Fischer Botond.
Helyszín: Bulgakov Kávéház, I.M. Klein (Virág / Búza) utca 17.
III. NAP: december 6., szerda
14.00 NYESZTERMENTI HAJÓ. Emanuela Iurkin, Victor Țvetov, Alexandru Cosmescu (Moldova Köztársaság), Moderátor: Alexandru Vakulovski.
Helyszín: BBTE, Bölcsészkar
18.00 NEPOTU’ LUI THOREAU irodalmi est. Meghívottak: Alexandru Vakulovski, Moni Stănilă (Moldova Köztrásaság) Moderátor: Ovio Olaru. Házigazdák: Szántai János, Ștefan Manasia, Bréda Ferenc
Helyszín: Insomnia Kávéház. Universității (Egyetem / Belső Torda) utca 2.
19.00 HARMADIK HAJÓ. Hyross Ferenc, Csuszner Ferenc, Sárkány Tímea, Plonicky Tamás. Fedélzeti tiszt: Horváth Benji.
Helyszín: Bulgakov Kávéház, I.M. Klein (Virág / Búza) utca 17.
21.00 Ünnepélyes vitorlabontás
Partnerek: BBTE BTK Magyar Irodalomtudományi Intézete, Erdélyi Múzeum-Egyesület, FISZ, JAK, Magyar Írószövetség, Sapientia EMTE, Bulgakov Kávéház, Insomnia Kávéház.
A rendezvény támogatói: NKA, BGA, Kolozsvár Városi Tanácsa, Kolozs Megyei Tanács, Communitas Alapítvány.
A Facebook-esemény ide kattintva érhető el.