A történelem korai időszakától a különböző legendák és népmesék visszatérő archetípusai a hősök, akik jobbak, tehetségesebbek, ügyesebbek, elszántabbak, mint az átlagemberek. Akikre számíthattak, akik megoldják a problémáikat. Ezek a karakterek a közösség identitásának fontos elemei.
Ugyan Propp A mese morfológiája írása során ezekre az egészen különleges hősökre nem tér ki, akik nemcsak képességeikben, hanem motivációikban is nagyobb szabású tetteket hajtanak végre, mint egy átlag (mese)hős, aki elsősorban csak a saját boldogulása érdekében jut túl sikeresen a próbatételeken. Az ókori archaikus görög művészetben még csak isteneket és héroszokat lehetett ábrázolni. Héroszok azok lehettek, akik többször nyertek az olimpiai játékokon vagy villámcsapástól haltak meg. Később híres hadvezéreket is tekinthettek hősöknek, de csupán hősöknek. Ahhoz, hogy szuperhősök legyenek, egészen különleges képességekre volt szükség, illetve különböző próbatételeket kellett kiállni, például megjárni az alvilágot, szörnyeket legyőzni. Ilyen például Odüsszeusz vagy Herkules.
A modern szuperhősök szintén emberfeletti képességekkel rendelkeznek. Őket jórészt a képregényekből vagy a filmvászonról ismerjük (pontosabban többnyire először képregényekből, amiket megfilmesítettek). A szuperhősök olykor egészen különböznek egymástól, mégis vannak közös vonásaik. Egyesek eleve különleges képességek birtokában vannak (Superman), mások valami külső tárgynak (Amerika kapitány), eszköznek (Batman, Vasember) köszönhetően emelkednek ki közülünk, vagy épp valamilyen természeti baj/katasztrófa következtében rendelkeznek olykor emberfeletti képességekkel (a pókcsípés által Pókember, a gammasugárzástól Hulk).
A különleges képességüket az átlagos hétköznapjaikban titkolják, csak konkrét akciókban veszik fel az ezt szimbolizáló ruhájukat és erejüket, vagy épp vetik le a hétköznapi álcájukat (Superman). Többnyire erős morális érzékkel, felelősségtudattal, igazságérzettel rendelkeznek, és világmegváltó, segítő szándékkal. Persze ezekben a képregényekben/filmekben megvan a hős méltó ellenfele, gyakorlatilag a tükörképe, aki azért hasonlóan szuperhős, csak negatív formában.
A szuperhősök legjobb értelmezését Tarantino Kill Bill című filmjének a vége felé hallhattuk Billtől: „Biztosan tudod, mennyire szeretem a képregényeket. Különösen a szuperhős-történeteket. Lenyűgözőnek találom az őket övező mitológiát. Vegyük például a kedvencemet, Supermant. Nem valami jó képregény és nincs is túl jól megrajzolva. De az őt övező mítosz nemcsak zseniális, hanem egyedi is. Minden szuperhősös képregény szerves része a hős alteregója. Batmané Bruce Wayne, Pókemberé Peter Parker. Mikor a figura reggel felébred, ő Peter Parker. Fel kell vennie a jelmezét, hogy Pókember lehessen. És ezen a téren Supermannek nincs párja. Superman nem Supermanné válik. Ő Supermannek született. Mikor Superman felkel, ő Superman. Az alteregója Clark Kent. Az igazi arcát akkor látni, mikor a kék jelmezét viseli, rajta a nagy piros S-sel és a piros köpennyel, amiben Kenték rátaláltak. Ez az igazi Énje. Amit Kent visel; a szemüveg, az öltöny, az a maszk. Kent öltözete eszköz arra, hogy Superman szemléljen bennünket. Clark Kent az, aminek Superman látja az embereket. És mik Clark Kent fő jellemvonásai? Gyenge. Önbizalomhiányos. Gyáva. Clark Kent Superman kritikája az egész emberi fajról…”
Csernátony Lukács László szuperhősei részben magukba olvasztják mindazt, ami eddig jellemezte a régi és kortárs hősöket. Vizuálisan megidézi a régieket, a klasszikus isten- és héroszszobrokat, ám a szuperképességeiket az UV-s világító szem, foszforeszkáló vonalak, motívumok sugallják. Ezek különösen azért feltűnőek, mert a képek többi része – ellentétben Csernátony korábbi, élénk színű munkáival – alapvetően fekete-fehér, csak a szuperképességet sugalló jelek világítanak UV narancs és sárga színekben. Régebbi képeinek expresszivitása csak a kollázs alapjául szolgáló fotók feketével való átfestésénél sejlik fel. A korábbi munkáit jellemző lefolyó festék és csurgatás a szereplőkből sugárzó UV-fények szabályos egyenes vonalában konszolidálódik. Bár némelyik képen még fel-felbukkannak a graffitiszerű feliratok, természetesen mindig csak tagadás formájában: „No Future”, „No Generation”, „No Gucci” stb.
Csernátony szuperhéroszmixében a régi kultúrák ismert ikonjai, pontosabban azok szobrai (Apollo, Síva, Ganésa, Buddha, Jézus) tűnnek fel, néhány más kulturális ikon (Petőfi Sándor, Marilyn Monroe) kíséretében. Mivel a modern szuperhősök többnyire álcázzák magukat, ők is álarcot, parókát kapnak.
Míg korábban Csernátony Lukács László vad festésmóddal bombázta szét figuráit, most decens módon felszeleteli őket. Ugyanakkor ez a felszeletelés nem fröcsög a vértől, hisz eleve szuperhősök, mit nekik vér, a hero-szeletek közt is az UV erejétől sugároznak. Az UV-sugarak hol glóriát, hol titkos erőt ábrázolnak, de minden esetben a különben szabad szemmel nem látható erőnek a vizualizálásai. Az egész látvány leginkább mintha egy MR-vizsgálat leleteit idézné, így létrejön a spirituális és a tudományos találkozásának a pillanata. Miszticizmus és logika – mondaná, pontosabban már írta is, Bertrand Russell. „Bizonyos dolgok, úgy látszik, kívül esnek az emberi életen, és méltók rá, hogy áhítatos tisztelettel viseltessünk irántuk.”
Csernátony Lukács László Szuperheroizmus című kiállítása a budapesti Byart Galériában tekinthető meg 2017. december 1. és 2018. január 5. között. (A szöveg a megnyitóbeszéd szerkesztett változata.)
A fotókat Traub Viktória készítette.
