libikóka
a zavar önkényes mintázata
foltokban a bőrre tapad
ideékelődött valami szokatlan
nem nagyobb
mint egy dinnyemag
napról napra tápláljuk közben
súlyomat vesztem
könnyebb leszek boldogtalanabb
privát tenger
a viszontlátás kitágított jelen
két pont közötti görbe
később nehezen tudod felfejteni
utat tör magának az idegenség
vertikális mozgással áramlik
a mellkastól a fejtetőig
észrevétlenül vált léptéket a táj
ruhástul gázoltok egy kimetszett
tengerszeletbe anyád a partról figyel
hűvös ágyneműben ébredsz
a textilredők húsos kagylók
egyenként simítod le őket megfogadva
többet nem színlelsz gyönyört
miről beszélni
nem fogynak a szavak
csak már nem akarom neked adni őket
a nejlonokba csomagolt maradékot
mélyen tárolom nehogy megromoljon
mikor beszédkényszerem van
mégis rád nyitok és téged teszlek
meg a mondataim alanyának
Borítófotó: YouTube
