A troli
A troli a társadalom azon elemeit gazdagítja, akikről köztudomású és elfogadott, hogy áramot lopnak. A troli ráadásul emberekkel táplálkozik. Igen nagy az élőhelyigénye, és territóriumát az általa elfogyasztott emberek potyogtatásával jelöli ki, megkülönböztetésül fajtája más egyedeinek felségterületétől.
Ma már a troli kizárólag nagyvárosokban fordul elő, minden bizonnyal azért, mert az ember – ez alaptermészete – elpusztította természetes élőhelyeit. A városokba szorult troli, így Szegeden is, halvány mása hajdani büszke őseinek. Az ő esetében is megfigyelhetjük azt a ragadozó-zsákmány kapcsolatot, amely a két élőlény egymáshoz való hasonulásában jelentkezik. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy mindössze egy betűnyi eltéréssel különböztetjük meg fő táplálékától: a prolitól.
A mai trolik abban hasonlítanak az egykori prolikhoz, hogy mindig sietnek. Hiába sietnek mindig, mert meg kell állniuk. Hiába állnak meg, mert sietniük kell. Etc. A mai prolik abban azonosulnak a hajdani trolikkal, hogy mindig függnek valamitől, ha éppen nem függnek valamitől, nem is mozognak. Ez azért van, mert nem is tudnának mozogni, ha nem függnének valamitől. A troli az áramtól függ, és ez valahol igaz a prolira is – aki sok minden mástól is függ. Azt a prolit (trolit), aki már megszabadult minden függéstől, szokás kikísérni a temetőbe.
Régen a trolik szabadok voltak, és hatalmas utakat tettek meg saját földjeiken. Mindegyiküknek volt elég árama és változatosan étkezhettek. Ezek a régi trolik egészen mások voltak, mint a mi mai trolijaink. Két jól fejlett csápjuk szabadon ringott a szél leheletén, nem ismertek nyikorgást, sem csörgést, nem ülték meg gyomrukat szorongó tömegek. Nem kötötte őket semmiféle menetrend, és csak puszta kedvtelésből is elidőzhettek egy-egy nyugisabb megállóban, mondjuk éppen a Tisza-parton. Néhány álmodozó közülük ma is néha napján „begőzöl”, és mit se törődve a modern etikettel, megáll, azt mondja: „Nincs tovább!”, és csak nézi-nézi a nap lenyugvó nosztalgikus sugarát.
Hazám
Eltérített vonat zakatol Budapestről Karakószörcsök felé, mert ott még van remény. A vonatban fegyveres BKV-ellenőrök – az úgynevezett mamelukok – tartják a rendet. Ellenállást már senki se tanúsít, a lázadó civileket a hozzátartozók majd valamikor Sülysáp előtt vagy után kereshetik.
Mindez miért? Mert az utolsó MÁV-elnök nem kíván meghalni. Menekül csatlósaival a halálos ítélet elől, melyre a Magyarországon hatalmat gyakorló Kínai Népköztársaság parlamentje ítélte.
Többszörösen elkövetett hatalmi visszaélésének következménye elől rohan a vonat Szabolcs megye felé. Az étkezőkocsiban ott ül ő, akinek a nyugdíja meghaladta az államháztartás hiányát – harminchét évesen! –, és őszibarackbefőttet majszol. A szirupos lé végig csorog az ujjain, valamint a csinos kalauzlány – korábban a Playboy címlaplánya – dekoltázsán.
Senki se mer lázadni.
Borítófotó: Pxhere
