Támogatókat keresnek a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói a Szokásjog című kisjátékfilmjük elkészítéséhez.
A filmet Budapesten szeretnék leforgatni május végén és június elején 8 színésszel, összesen 25 fős stábbal, 8 teljes napon át, több mint 10 különböző helyszínen. A magyar fociultrák világában játszódó Szokásjog elkészítéséhez körülbelül 3.800 dollárra van szükségük a készítőknek. Az egyetem csak limitáltan tudja támogatni a filmtervet, ezért ezért a közönségi finanszírozásban bízva létrehoztak az alkotók egy Indiegogo-oldalt.
A film alkotói Noll-Batek Kristóf Áron forgatókönyvíró, Szentiványi Gábor operatőr, Gor Fanni kreatív producer és Füzes Dániel rendező. A Szokásjog című kisjátékfilm tematikájával illeszkedik Füzes Dániel eddigi munkái közé, aki már előző rövidfilmjeiben (Retorzió, Piszkos munka, Utolsó esély, Ádám fullad) is boncolgatta a dühkezelés, felelősségvállalás és felnőtté válás témáit.
A rendező elmondása szerint: „Az emberek az életben nagyon sok mindentől félnek, kevés lelki önvizsgálatot végeznek. Elfordulnak az érzéseiktől és céljaiktól és ez nagyon nagy frusztrációt és stresszt okoz. Erre a válasz az szokott lenni, hogy valami segítségével ezt a feszültséget megpróbálják levezetni, illetve pontosabban elfojtani. Vannak akik alkohol vagy drog problémákkal küzdenek, egyesek túlhajtják magukat munkájuk terén, mások nem csinálnak semmit, és én a Szokásjog történetén keresztül speciel azt vizsgálom, hogy mi van egy olyan emberrel, aki a személyes válságát agresszivitásban vezeti le. Egy közegben, ahol nincs mit veszíteni, ahol a testvéri összetartozás a legfontosabb, ott könnyű olyan helyzeteket teremteni ahol jogos önvédelem címszóval lehet pusztítani és önpusztítani.”
A film főszereplője, Benedek fiatal huszonéves, a meccsnapokért és hűséges, azonban nem éppen filozofikus jellemükről híres szurkoló bajtársaiért él. Nincs munkája, édesanyjával, Kingával lakik Budapest kerületén, jobb napokat is megélt otthonukban. Élete céltalan, ő frusztrált és dühöngő. A kérdés, hogy vajon meghozza-e életre szóló döntését a változás felé, vagy örökké egy helyben marad.