Vannak dalok, amelyek elhíresült sorait már mindannyian fejből dúdoljuk, azonban azt csak kevesen tudjuk, hogyan születtek meg ezek a szerzemények. A Lóci játszik zenekar névadó frontembere, Csorba Lóránt szerint izgalmas dolog utánajárni ennek a kérdésnek. A Nem táncolsz jobban, mint én történetéről, jövőbeni célokról és a dalszerzés folyamatának misztikumáról beszélgetettünk Lócival.
KULTer.hu: Lassan egy éve annak, hogy megnyertétek a NAGY-SZÍN-PAD! 2017 versenyt. Mekkorát fordult azóta az élet a zenekarral? Megnyíltak előttetek olyan kapuk, amikre nem is számítottatok?
A verseny megnyerésével (a nevéből fakadóan) sok nagyszínpados fellépést nyertünk, ami egyébként nem adatott volna meg nekünk ilyen korán. Az elején nehéz is volt belőni, tényleg ott tartunk-e, hogy a Sziget nagyszínpadán álljunk… Azt hiszem, fejben kellett eldönteni, hogy úgy fogjuk fel, mint egy lehetőséget, amivel élni lehet, és elsősorban az a fontos, hogy jól érezzük magunkat. Illetve az, hogy meg tudjuk mutatni a zenénket még több embernek. Az a jó a nagyszínpadban, hogy a saját játékszabályaid szerint dolgozhatsz: ha akarod, úgy gondolsz rá, mint az összes eddigi színpadra, amin álltál, csak itt egy kicsit nagyobb a lélegzetvétel.
Emlékszem, a Sziget backstage-ében álltunk, amikor Dani (a zenekar trombitása) azt mondta nekem, izgul. Mondtam neki, hogy én is, de azzal nyugtattam meg magam az előbb, hogy igazából ugyanazt kell majd csinálnunk, mint eddig: felmegyünk és játszunk. Így aztán felmentünk és eljátszottuk a 60-70 perces szettünket ugyanúgy, mint eddig, csak ezúttal kicsit többet kellett futnom, hogy elérjek Benyához (a gitáros), ha éppen mellette akartam ugrálni. A verseny nyilvánvaló hozománya az, hogy az idei naptárunk szerencsére már most eléggé tele van, szeptemberig rengeteg felkérésünk érkezett. A győzelmet pedig egyértelműen annak köszönhetjük, hogy rengeteg rajongó szavazott ránk. Ez persze nem véletlenül alakult így, sokat dolgoztunk rajta. Például kialakítottunk egy Krokodíler-hálózatot, azaz kerestünk olyan rajongókat területenként, akik között meghirdettünk egy versenyt, és végül egy ottalvós gárdonyi koncertet nyertek a legelhivatottabbak.
A győzelem után tettem magamnak egy ígéretet: mindenkihez el fogunk majd menni, és személyesen megköszönjük a támogatásukat – ezt egyfajta missziónak tartom, így akárhová hívnak minket, ott leszünk, szerintem ez egy fontos vállalás. Számomra mindig példaértékű volt a The Beatles hozzáállása, hiszen hiába lettek hirtelen világhírűek, ugyanúgy elmentek mindenhova annyiért zenélni, amennyiért meghívták őket. Úgy érzem, hogy idén elképesztően sok helyre el fogunk jutni, amit nagyon várok, és szerencsére újra felállhatunk néhány nagyszínpadra is.
KULTer.hu: Február 8-án mérföldkőhöz érkezett a zenekar a Művészetek Palotájában megtartott koncertnek köszönhetően. Milyen érzésesekkel és tapasztalatokkal zártátok az estét? Sikerült megfelelni az önmagatokkal szemben támasztott elvárásoknak?
Ez az este valóban egy mérföldkő volt, viccesen mindig úgy gondoltam rá, mint egy életmű koncertre „Lóci 32” elnevezéssel, hiszen éppen éjfélkor töltöttem be a harminckettőt. Így is akartuk összefoglalni, hogy legyen egyfajta dramaturgiája az eseménynek, ne csak annyiban legyen különleges, hogy kiöltözünk és hozunk magunkkal két-három vonóst. Egy szál gitáros, stand-up résszel kezdődött, amit régen (és már régóta nem) csináltam, nagyon izgalmas volt. Utána csatlakozott a VAN zenekar, eljátszottuk pár számunkat közösen, végül a koncert egyharmadánál következett a Lóci játszik-program, ami egészen különleges volt mindenki számára, főleg a közönségnek a visszajelzések alapján.
Rengeteget készültünk rá, az összes saját dalunkhoz hozzányúltunk, volt, amelyikhez csak annyira, hogy mindig legyen valami extra, izgalmas dolog, de volt amit teljesen áthangszereltünk, és más műfajba emeltük. Például a Vedd fel tedd rá!-ból big band swinget csináltunk, a Halmozódó baglyokat New Orleans second line stílusba raktuk át egy hegedű-gitár párbajjal megfűszerezve, stb. Sok vendégzenészünk volt, illetve két vokalista, fúvóshármas-vonósnégyes, összesen tizenhatan álltunk aznap este a Lóci játszikkal a színpadon. Borzasztóan élveztem, végig fókuszban volt minden részlet, és éreztem, hogy a zenésztársaim is bíznak bennem: megnyugtató volt, hogy ott vannak velem, és úgy éreztem, felnőttünk a feladathoz, kézben tudom tartani az egészet, életünk egyik legjobb fellépése lett. Az egész tavalyi év egyfajta halálugrás volt, amit most már ejtőernyő nélkül is be merünk vállalni, mert tudjuk, hogy valahogy úgyis kikeveredünk a végén élve.
KULTer.hu: Kitűztétek már a következő célt?
A cél természetesen mindig a Wembley és a világhírnév. Viccet félretéve, ha nagyban gondolkodsz, szerintem két irányból lehet megközelíteni ezt a kérdést, de mindkettő a Budapest Arénában végződik. Az a vízválasztó, hogy azért vagy ott, mert egyre nagyobb tömegeket mozgatsz meg, vagy azért, mert csinálsz valami igazán különleges dolgot, aminek a Budapest Aréna ad otthont. Ez nyilván nem jövőre lesz, de ha jól csináljuk és szerencsések vagyunk, remélhetőleg tíz éven belül. A Lóci játszik képes arra, hogy izgalmasan és fókuszáltan játsszon, szeretnénk ezt a vonalat megőrizni.
KULTer.hu: A Dal 2018 versenyét Facebook-kommentátorként követted végig. Milyen érzés volt ezúttal a kérdező szerepében lenni?
Izgalmasnak szokták mondani az ilyen felkéréseket, de valóban az is volt. Két dolgot vettem észre magamon: egyrészt azt, hogy mivel ez egy új feladat, nyilvánvalóan először kicsit meg voltam ijedve, és nem tudtam, mit kellene ezzel kezdeni, de aztán a második-harmadik alkalomra feloldódtam. Másrészről pedig rájöttem, hogy tényleg kíváncsi vagyok ezekre az emberekre, akikkel találkozom és interjúzom, az pedig hasznos volt, hogy zenészként már ismertem sokakat. Szerintem jól megoldottuk, szívesen visszatérnék ebbe a szerepkörbe.
KULTer.hu: Mi az a kérdés, amit te szívesen feltennél magadnak, a zenekarnak, azonban sosem faggatott még róla senki?
Amit mindig meg akartam kérdezni a legnagyobb zenészektől, az egy nagyon triviális és idióta kérdés: hogy született meg a szerző kedvenc dala? Mi a kedvenc „dalszerzésélménye”? A dalszerzésben van egyfajta különlegesség, hiszen a semmiből alkotsz valamit, ami lehet, hogy pont olyan lesz, mint ahogy egy szál gitárral előadod a szobádban, de lehet, hogy végül nem is fog rá hasonlítani. Szívesen rákérdeznék, hogy amikor például a Van valami a levegőbent összerakták, az hogy történt? Gyenge viccel élve: volt valami a levegőben? Szerintem ez egy izgalmas kérdés.
KULTer.hu: Mi a Nem táncolsz jobban, mint én története?
Volt egy srác, aki odajött hozzám egy kocsma előtt, megveregette a vállam és ezt mondta: „Biztosan nem emlékszel rám, de Győrben táncpárbajoztunk és én győztem. Na csá!” Felgöngyölítettük a szálakat, kiderült, hogy tényleg így történt, és valószínűleg azért, mert nem volt egy igazán jó dal, amire párbajozhattunk volna, ezért gondoltam, írok én egy slágert, amivel bárkit ki lehet hívni. Ez egy kedves történet, és ez volt az origó, az apropó, enélkül nincs dal. De nyilván a dalszerzés konkrét folyamata az a szobában, buszon, gitárral a kézben vagy éppen fejben zajlott. Játszottam, keresgéltem a mondatokat a zenére, írogattam egy kis füzetbe, felvázoltam rengetegféle változatot. Ez a „favágás” része a zeneszerzésnek, ami egy kívülállónak talán nem annyira izgalmas, de mégis engem nagyon érdekel, hogyan zajlik másoknál.
KULTer.hu: Miket, mit fogadtatok meg a 2018-as évre? Mit terveztek?
Szeretnék például egy tökéletes hetet, amikor hétfőtől vasárnapig minden este zenélek. Tavaly megtanultuk, milyen kemény lehet egy nyári szezon, szerintem az idei még erősebb lesz, erre már előre eddzük magunkat – én legalábbis fejben mindenképpen. Illetve, még nem írtam meg 2018 slágerét.
KULTer.hu: Hol találkozhatnak legközelebb veletek a rajongók?
Április 21-én először játszunk az est főfellépőjeként az Akvárium NagyHallban, ami nagy kihívás számunkra, január elseje óta nekem valahol erről szól minden, hogy ezt a teret kitöltsük és megfeleljünk az elvárásoknak. Sok extra dologgal készülünk, lesznek új dalok és vendégek is – egy igazán nagyszabású, hamisítatlan Lóci játszik-koncert várható, ami viszont immáron egy magasabbra helyezett lécet fog megugrani reményeim szerint.
A fotókat Nagy Márton készítette.
