A Telekom VOLT Fesztivál idén is színes programmal várja a zenerajongókat, szórakozni vágyókat június 26. és 30. között Sopronban. Többek között Magyarországra látogat a Depeche Mode, az Iron Maiden, az Avenged Sevenfold, valamint Steve Aoki is.
A 2018-as VOLT-on számos műfaj kedvelői láthatják-hallhatják kedvenceiket. A rock és alternatív zenei vonal mellett természetesen helyet kap a pop is, az utolsó napon pedig a kilencvenes évek legnagyobb slágereit jegyző zenészek lépnek fel. A fesztivál mindig újabb és újabb világsztárokkal lepi meg közönségét, az idei lista pedig már majdnem teljesen kész.
Az ötnapos rendezvényen sok rajongó álma válik valóra: Sopronba érkezik az amerikai metál színtér közel 20 éve meghatározó zenekara, az Avenged Sevenfold. A banda eddig megjelent 7 nagylemezén a metalcore-tól a heavy metálon át jutott el mostanra a progresszív metálig.
Az elektronikus zenei élet egyik legmeghatározóbb figurája, a DJ-producer Steve Aoki pár évvel ezelőtti soproni fellépésekor szeretett bele a hűség városába. A koncertje előtt egyedül járta be Sopront: betért a helyi kocsmákba, megnézte a nevezetességeket és az Instagramon mutatta meg élményeit. Sopron cukrászai újra készülhetnek, hiszen Steve idén is tucatnyi habos tortával ajándékozza meg azokat, akik cake me! üzenettel várják a küzdőtéren.
A fesztiválon a legsikeresebb magyar sztárokat hallgathatja élőben a közönség. A VOLT-on mutatja be először új show-ját Ákos, a Tankcsapda pedig Lukács Laci félévszázados születésnapi koncertjével készül. Emellett a Nagy-Szín-Pad! tehetségkutató verseny idei nyolc résztvevője most is vendég a VOLT-on, a győztes, az APEY & THE PEA, a Telekom Nagyszínpadon lép fel.
A magyar fellépők egy része az idei VOLT-on
30y, Akkezdetphiai, Ákos 50!, Anna & the Barbies, Audioshake, Aurevoir, AWS, AŽUR, Bagossy Brothers Company, Barabás Lőrinc Quartet, Bëlga, Bérczesi Róbert, Blahalouisiana, Brains, Budapest Bar, Caramel, Cimbaliband, Cloud 9+, Csaknekedkislány, DeepGlaze, Deniz, DJ Jokó, Dj Radnai, Dope Calypso, Elefánt, Esti Kornél, Európa Kiadó, Fish!, Fran Palermo, Ganxsta Zolee és a Kartell, Gönczi Gábor és a Smile Rock Circus, Gustave Tiger, Hahó Együttes, Hangácsi Márton, HayDmStree, Hiperkarma, Honeybeast, Hősök, IAN Autorun, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Ivan & the Parazol, Járai Márk, Jónás Vera Experiment, Junkies, Kéknyúl, Kelemen Kabátban, Kiscsillag, Koalabell, Konyha, Kowalsky meg a Vega, Leander Kills, Lóci Játszik, Lord, Magashegyi Underground, Majka & Curtis live, ManGoRise, Margaret Island, Mary Popkids, Metzker Viki, Midlife Crisis, Mistery Gang, Moby Dick, Mörk, Müller Péter Sziámi AndFriends, NECC Party, New Level Empire, Ocho Macho, Paddy & the Rats, Pál Utcai Fiúk, Pair O‘ Dice, Parno Graszt, Péterfy Bori & Love Band, Punnany Massif, Quimby, Random Trip, Road, Romugro Gipsy Band, Run Over Dogs, Sativus, Szalonna és Bandája, Sopron zenél, Soul Club Budapest, Supernem, Szabó Balázs Bandája, Szabó Benedek és a Galaxisok, Szeder, Takáts Tamás Blues Band, Tankcsapda – Lukács 50!, Tátrai Tibor és a Jazztelen, Tesco Disco, The Biebers, The Bluebay Foxes, The Palace, The Picard, The Qualitons, TNT, Too Late, Useme, Vad Fruttik, Wellhello, Zanzaj
Világsztárok az idei VOLT-on
Depeche Mode (UK), Iron Maiden (UK), Avenged Sevenfold (USA), Hollywood Undead (USA), Limp Bizkit (USA), Hurts (UK), Steve Aoki (USA), Skillet (USA), Clean Bandit (UK), The Kills (UK-USA), Alan Walker (NO), Redfoo (USA), X-Ambassadors (USA), Rudimental DJs (UK), The Raven Age (UK)
A VOLT részletes programja a hivatalos oldalon olvasható.
Borítófotó: Major Kata