Szürkepolisz
Hideg és nyirkos volt mélyen a föld alatt. Nem volt sok lámpás, és fáklyából is keveset helyeztek el, a só mégis világossá tett mindent. A főútvonal nyílegyenesen haladt előre, számos helyen leágazások nyíltak belőle. Jobbra és balra földalatti kápolnák, szállások, tanulószobák és irodák lettek kialakítva. Ha ismételten háborúra kerülne a sor, legyen hol elszállásolni Szürkepolisz lakóit. A földalatti járatok évszázadokig megvédték a kisebb állatokat. Ugyanis a város múltja leginkább a föld alatt fedezhető fel.
Az Öregek Tanácsának tagjai dokumentálták az eseményeket. Családfák, tanulmányok növényekről, az állatokról és az emberi világról. Talán az egyik legtöbb tanulmány szerzője Miłosz volt.
– Érdekes, hogy egy gólya a föld alatt élt, dolgozott és halt meg. Hogyan lehetséges ez? – kérdezte Erik Timothytól.
– Régi história. Nem is tudom, honnan kezdjem. – válaszolta Timothy.
– Azt hiszem, van időd elmesélni, amíg odaérünk. – vágott közbe Hawking. – A csoport nagy része – bökött a gyerekek felé botjával – úgyis előre szalad rúnákat olvasni a falról.
– Nem bánom. Miłosz utolsó éveiben siketté vált, így a körülötte zajló világ odaveszett számára. A Tanács tagjai elhatározták, hogy nem hagyják cserben mesterüket. Ezért a városlakókkal együtt utána jártak, mi lehetne a legjobb szállás egy idős madár számára. Ahol a hideget is kibírja. Évszázadokkal ezelőtt már voltak járatok a föld alatt és volt egy kápolna, amit fagyok idejére bemelegítettek. A belmagassága több méternyire rúgott, így egy madár számára se lehetett gond. Aztán mielőtt bemutatták volna szállását Miłosznak, történt valami egészen különös. A régi fészkéből szedte össze a holmiját, amikor egy nagyobb széllökés következtében leszakadt az ág, amin állt és a földre zuhant.
– És mi történt vele? – kérdezte Erik.
– Sajnos eltörött a szárnya. Mankóval kísértük le a kápolnába, amit előkészítettünk neki.
– Először azt hittük, nem örül.
– Azt hittük megőrült.
– Megállás nélkül nevetett.
– Miért nevetett? – kérdezte Erik.
– Mert előtte el se tudta képzelni, miként fogja leélni az életét a föld alatt, ő, aki messzi tájakon járt. Ő, aki a fellegekben élt igazán.
– Aztán megsiketült. Nem mehetett olyan messzire. Már nem hallotta a szél dalát.
– És most még bénává is vált. Milyen madár az, aki nem hall semmit és még repülni se tud?
– Elkeseredhetett volna!
– De nem tette!
– Sőt, inkább csak nevetett rajta.
– És ekkor támadt az az ötlete, hogy feljegyezze mindazt, ami utazásai alatt megtapasztalt.
– Miről írt? – érdeklődött Erik.
– A szélről. Vándormadárként megtanulta a szél nyelvét.
– A szél nem tud beszélni, csak süvít, tombol, talán sziszeg, de sose hallottam még dalolni vagy beszélni. – értetlenkedett Erik.
– Pedig a szél nagyon kifejezően és választékosan beszél. Számos dialektust ismer, így nagyon nehéz felismerni minden szavát.
– A szél sebességéből és a magával hordott hordalékából le lehet jegyezni az adott hely történelmét. – mondta Hawking.
– Igazából ezért is jöttünk ide. Abban reménykedem, hogy az óidők szelei és a közelmúlt évtizedei alatt felhalmozott tanulmányokban megtaláljuk a kérdéseinkre a válaszokat. És főleg abban, hogy a legutóbbi tragédia, ami Miłosz halálához vezetett, nem tette olvashatatlanná őket.
– Hogyan halt meg? – kérdezte tovább Erik.
– Szörnyű volt. – emlékezett vissza Hawking. – Egy nap, amikor szokásos sétájára indult, a kápolna előtti alagút beszakadt. A tartógerendák nem bírták a rájuk nehezedett súlyt és darabokra törtek. Így az alatta sétáló, gyanútlan Miłosz életét vesztette.
– Sajnos csak hetek múltán tudtuk megtalálni a maradványait. – folytatta Timothy. – A végletekig szétroncsolódott holttest foszlásnak indult. Így csontjait, ami épségben megmaradt, összehordtuk és kápolnájában helyeztük el. Ha majd belépsz, az oltáron őt fogod meglátni.
– Uh. – ijedt meg kissé Erik.
– Nem kell félni. Tudjuk, nagyon bizarr lehet számodra, sőt félelmetes a maga módján, de hidd el, senkit se akarunk megrémíteni vele.
– Nem értem. Miért nem tettétek koporsóba vagy urnába? – kérdezte Erik. – Nálunk ez a szokás.
– A város korábbi hagyományai szerint az urna lett volna a megfelelő végső nyughely a számára, azonban Miłosz végrendeletében arra kért minket, hogy csontvázát a tudomány számára használjuk fel. Így a középkorból ismert megoldást választottuk.
Az alagút sötétebb részéről Sam igyekezett vissza:
– Ismét megtaláltuk! Nagyon érdekes rúnákat fedeztem fel az ajtó melletti falon.
– Sam, ne zavarj meg minket! Azok a rúnák várhatnak még. Nagyon fontos, hogy megtaláljuk az ír manó felbukkanásáról szóló feljegyzéseket.
– De Timothy!
– Nincs de! Kérj elnézést, és engedd, hogy mi is odamenjünk a kápolnában várakozókhoz.
– Elnézést. – mondta lehajtott fejjel Sam. – Pedig nagyon furcsa dolgokat írt oda valaki. – jegyezte meg magában.
– Tehát… – folytatta Timothy – az urna helyett régi pogány szokás szerint helyeztük el csontjait. Később úgy döntöttünk, hogy a mesterek testét is itt helyezzük nyugalomra. Ezért a falon és a mennyezeten is látni fogsz majd csontvázakat.
– A beomlást követően és a Miłosz testének megtalálása után hogyan épült újjá ez a szakasz?
– Kázmér, a fővakondnok gondoskodott a felújításról.
– Nos, azt hiszem, megérkeztünk. – szakította félbe Hawking Timothyt. – Menjünk be és keressük meg azt az iratot!
Amikor beléptek a kápolna ajtaján, Erik szeme előtt egy elképesztő világ tárult fel. A csillár sókristályból volt, benne a gyertyák egészen vékonyak voltak. A mennyezetről madarak csontvázai lógtak. Voltak kisebbek és nagyobbak is. Verebek, rigók, pacsirták. Sasok, pelikánok, baglyok. A falakon valahogy egészen máshogy helyezték el őket. Volt olyan, ami úgy nézett ki, mint ami felfelé kúszott volna. Görények és hódok. Közöttük mélyedésekben hevertek nagyobb testű állatok. Medvék, nyulak, rókák. Az üvegpadló alatt különös és kihalt halak gerinceit lehetett felfedezni. Ismeretlen állatok csontjaiból pedig domborműveket készítettek, amit beevett a só.
– Mit ábrázolnak? – mutatott Erik a domborművekre.
– Az első, itt balra, Szürkepolisz születését mutatja be. A feljegyzések szerint néhány galamb és varjú kezdte el felépíteni a Színek Kápolnáját a főtéren. A kupola üveglapjait tartják csőrükben a varjak. Itt. – mutatott egy pontra. – Látod?
– Nehéz munka lehetett. Annyi színt nagyon könnyű összekeverni.
– Pláne, ahogy Doris nénikém is mondta, a templom építése közben, a hívők már előre megvették a helyüket. Aki később iratkozott fel, annak az ajtó melletti székek maradtak. – súgta oda Eriknek Sam.
– Mi nem igazán járunk templomba. Ugyanis nálunk nem ilyen szépek és díszesek. Ráadásul a papok hosszú és unalmas beszédeket mondanak.
– Papok? – kérdezték a fiatalok. – Azok kik?
– Nálatok a misén nem beszél pap? A papok tartják a misét, a temetőben a temetést, az esküvői szertartásokat.
– Nem, Erik. – mondta Timothy. – Nálunk csend-mise van. Minden órában más megy templomba. Az oltárkő fehér színébe nézünk és elmélkedünk.
– Nahát! Különös, de tetszik. Ilyen misére én is járnék! – mondta mosolyogva Erik.
– Hogy van nagyapád?
– Sajnos nem túl jól. – Erik elfordult. Lehajtott feje aprókat mozgott fel és le. Könnycseppek csordultak ki szeméből. Majd nehezen visszafordult. – Meghalt.
Mindenki némán állt.
– Biztos hiányzik.
– Amikor egy kis jegyzetfüzetet találtam, benne levelekkel és versekkel, azt hittem, ő hagyta ott nekem. Azt hittem, visszatért közénk.
Timothy elképedt arccal bámult rá.
– Erik, azt a füzetet én hagytam el. Amikor a gleccserről meséltél valakinek, úgy döntöttem, írok neked a gleccserekről egy verset.
– Te hallottad a műsoromat? – kérdezte sápadtan Erik.
– Igen. – válaszolta Timothy boldogan. – Nagyon izgalmas dolgokról beszéltél.
– Sajnálom, hogy nem szóltam korábban. Visszaadtam volna.
– Nálad maradhat. Kaptam érte egy pohár tejet.
– Ahogy nagyapa is mondaná. – mosolyodott el végül Erik.
– Kimaradt a másik két kép! – szólt közbe Sam.
– Nahát, tényleg! – nevette el magát véletlen Timothy.
– Ezen mi látható?
– Urnavár. A város legmagasabb pontján épült. Manapság nem használjuk. Leginkább egy elhagyatott sírvárosra emlékezet.
– Különös temetkezési szokásaitok vannak. – tűnődött el Erik.
– Ha érdekel, később elmondhatom a történetét.
– Megbeszéltük. Hát ezen, ami mögöttünk van? – kérdezte, miközben megfordult mindenki.
– Szürkepolisz és környékének térképe.
– Van nálam egy papírváltozata, szívesen odaadom neked. – mondta Sam, miközben kezében a papírral felé nyújtózkodott.
– Ne most, Sam. – szólt közbe Timothy. – Legfontosabb feladatunk, hogy megtaláljuk az ír manókról szóló feljegyzést. Az oltár mögötti mélyedésekben tekercsek, kőlapok, levelek találhatóak. Ott fogjuk megtalálni őket.
Borítófotó: Christ End Time Ministries
