Az amerikai drámaíró 91 évesen hunyt el vasárnap egy New York-i kórházban. A szóvivője szerint a halált tüdőgyulladás szövődményei okozták, ezenkívül a szerző Alzheimer-kórral is küzdött.
Neil Simon neve olyannyira egyet jelentett a Broadway-jel, hogy még életében színházat neveztek el róla.
Színdarabjai nem csupán anyagilag hoztak jelentős sikereket, de a New York Times nekrológja szerint Neil Simon hozzájárult az amerikai humor újraértelmezéséhez is. Népszerű vígjátékaiban a városi élettel járó súrlódásokra és a családi élet konfliktusaira helyezte a hangsúlyt.
Karrierje kezdetén Neil Simon tévéshow-k komikussztárjainak írt szövegeket, és filmeken dolgozott.
1961-ben mutatták be a Fújd meg a kürtöd című komédiáját. Az 1963-os Mezítláb a parkban című házassági komédia, majd az 1965-ös Furcsa pár áttörése után két évtizeden keresztül szinte le sem került a neve a Broadway színházainak műsoráról. A 70-es évekből talán leghíresebb darabja A Napsugár fiúk, melyet több más művéhez hasonlóan meg is filmesítettek.
1980-ig vígjátékai és musicaljei hozzávetőleg 9000 előadást éltek meg, 1966-ban négy darabja futott párhuzamosan.
A kritikai elismerés azonban egészen a 80-as évekig elkerülte. Ekkor került színpadra a sötétebb humorú, önéletrajzi ihletésű Eugene-trilógiája.
A Brighton Beach Memoirs (1983), a Biloxi Blues (1985) és a Broadway Bound (1986) egy zsidó munkáscsalád összetartozását és széthúzását mesélik el a legkisebb, showbizniszről álmodozó fiú szemszögéből. 1991-ben Neil Simon nem csak Tony-t nyert. A szintén önéletrajzi ihletésű Lost in Yonkers című vígjáték volt az utolsó jelentős Broadway-sikere.
Ezzel a művével elnyerte a Pulitzer-díjat is.
Pályája során ezen kívül még három Tony-, két Emmy-díjat és egy Golden Globe-ot is hazavihetett, valamint filmadaptációiért többször jelölték az Oscarra.
Forrás: The New York Times