A városnak van egy kis vízproblémája, mondja Akbar. Hajnali ötkor Iszfahánban megyünk autóval a folyó mellett. Azaz a folyómeder mellett, víz nincs benne. Kérdezem, hogy mi történt. Akbar szerint ez bonyolult. Globális felmelegedés, elsivatagosodás, meg ilyesmik. Mégis milyesmik. Nem akarja elmondani. Az iszfaháni reptéren elmegyek pisilni, tudtam, hogy nem lesz angol vécé, mégis meglepődöm. Most akkor be kell rogyasztani, találjak bele a lukba. Síelő póz, nehezen megy. Végül nem pisilem le a nadrágom. Iránban kötelező a vízum, a biztosítás és a hidzsáb. Az útlevelembe bekerül az iráni pecsét, ha az USA-ba akarok menni, új útlevelet kell csináltatnom. Vagy Izraelbe. Bizonyos országokba nem léphetsz be úgy, hogy előtte Iránban jártál. Trump tegnap felrúgta az atomalkut Iránnal, így érkezünk meg. Ki tudja, mi lesz velünk. Mi van, ha nem engednek be, ha nem engednek haza. Homokviharba kerültünk landolás előtt, mindig azt hiszem, már nem lesz olyan helyzet, hogy repülőn féljek. Az ablak tele lett apró vörös homokszemekkel. Leszállás után a légiutas-kísérők átöltöznek, egész testet takaró kendő. A repülőn még lehet alkoholt inni, Austrian airlines, osztrák felségterület. Nekem is fel kell vennem a hidzsábot, hosszú nadrág, hosszú ujjú felső. Kicsit aggódom, de szerencsére szokatlanul hideg a május, nem lesz melegem. Iszfahánban az első, amit látok, a vörös hegyek sora. Távolban sivatag, épp kel fel a nap. A hotelban reggelinél egy Phil Collins-szám szól, perzsa feldolgozás, ének nincs benne. Iránban nem lehet igazi popzenét hallgatni. Ez is a tiltott dolgok közé tartozik, mint a sertéshús, az alkohol, a rövidnadrág és a Facebook. Reggeli közben rálátok a sivatagra. A távolban a hegyek vörösek, a városban minden zöld. Rengeteg park, liget, kert. Vízprobléma van, de ennyire szép növényzetet régen láttam. Az iszfahániak a folyóparton piknikeznek. Vagyis a mederparton. Nem kell elmenni a hídig, bárhol, bármikor át lehet kelni a túloldalra. A térképen még kékkel jelölik, hova tűnt. Színes vízibiciklik sorakoznak a hídnál. A piknik az iráni mindennapok része, kávét és teát főznek a parkokban, mini hordozható tűzhelyen sütögetnek. Férfiak és nők, rengeteg gyerek. Kutya nincs, a kutya utcán tilos. Tisztátalan.
Imám tér, hivatalosan Nags-e Dzahán, de mindenki csak Imámnak mondja. A világ második legnagyobb tere, nehéz megtalálni egymást. Találkozzunk a szökőkútnál. Melyik szökőkútnál. A mecsetnél. Melyik mecsetnél. Van négy mecset. Iszfahán a világ fele, tartja a mondás, az irániak úgy mondják, Eszfahán-neszfé dzsahán. Szerintük Eszfahán, nem Iszfahán. Szeretnék a bazárban egy perzsa szőnyeget venni. Carpet show, angolul invitálnak a kereskedők, de nem merek. Honnan jöttem, mondom, hogy Hungary, tudják, hogy Magyarisztán. Hazánk a legnyugatibb ország, amit az iszlám világban még „isztánként” emlegetnek. Negyedik nap már merek alkudni a bazárban, feleannyiért adja a karkötőt. Soha életemben nem alkudtam. Este megszólal az azan, imára hívás az iszlámban. Ha Iszfahánra gondolok, ez jut eszembe először, a müezzin hangja.
Akbar elnézést kér a hidzsáb miatt, hiába mondom, hogy nekem ez nem jelent gondot. A kék kendő jól áll, mindenki azt mondja, otthon is kéne hordanom. Nem kell órákon át bíbelődni a frizurával, csak kendő és kész. Minden nap lehet bad hair day. Vannak hidzsábos lányok és csadoros lányok. A csador csak fekete, az egész testet takarja. Olyanok, mint az apácák. Varjak. A csadoros lányok soha nem sminkelnek. Az utcán még házaspároknak is tilos kézen fogva menni, mégis mindenki kézen fogva megy. Néha autóból hallok popzenét is. Igazit, nyugatit. Egy letölthető applikációval tudok facebookozni, pedig tilos. Igazából Iránban mindent meg lehet oldani. A színes hidzsábos lányok farmerban és sportcipőben, erősen sminkelve, festett hajjal általában utálják ezt az egészet, ami Iránban van. Miféle egészet. Erről nem beszél senki, nem illik kérdezni. Ha egy lány hidzsáb nélkül megy utcára, beviszik a börtönbe. Minden étteremben, szállodában, mecsetben, múzeumban, boltban két kép lóg a falon. A jelenlegi vallási vezető, és a hetvenkilences forradalmár arcképe, a reptéren is. Van imádkozó helyiség, külön nőknek és férfiaknak.
A folyó, ami már nem folyó, csak egy meder, keresztülszeli a várost. Elképzelem, hogy milyen lenne hajózni rajta. Átsétálok a hídon. Utolsó nap Akbar elmondja, hogy egész Iránban akkora a vízhiány, hogy Iszfahán folyóját végleg elterelték. De hova terelték. Abba a városba, ahonnan egy befolyásos politikus származik. Arra gondolok, hogy a Dunát vajon el lehet terelni Pestről?
Borítófotó: Fadel Soliman
