Néhány éve sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy egy magyar táncegyüttes hatalmas sikert ért el az Egyesült Államok legnépszerűbb televíziós tehetségkutató show-műsorában, az America’s Got Talentben. Egy ambiciózus fiatal csapat, a Freelusion, továbbjutva a középdöntőn, elnyerte a legjobb táncos produkciónak járó címet, és a milliók által nézett gálaműsorba is meghívást kaptak.
A társulatot ezután elárasztották a különböző felkérések. Jelenleg Las Vegasban, a híres Planet Hollywoodban van aláírt szerződésük, ahol az USA egyik legnépszerűbb illuzionistájával dolgoznak együtt. A társulat tavaly jelentkezett az első, Amar, the lighthunter című, egész estés előadásával. A produkció magyarországi premierjét október 12-én tartják az Erkel Színházban. Ennek apropóján beszélgettünk az éppen Magyarországon tartózkodó művészeti vezetővel, Papp Tímeával.
KULTer.hu: A hip-hop felől indultál, kortárs táncot tanultál Rotterdamban, Európa egyik (vagy talán a) legelismertebb kortárs profilú táncművészeti főiskoláján, és most évek óta a show világában dolgozol. Hogyan vezetett pontosan ez az út idáig? Pécsről Los Angelesbe…
A hip-hop már tízéves koromtól az életem része. A torna-balett-versenytánc után jött ez a szabad vonulat: a hip-hop és a break egészen más irányt mutatott, mint amit az intézményes rendszerekben tanulni lehetett. Akkoriban jött be a Music TV Magyarországra, és eleinte onnan másoltuk a mozdulatokat. Felvettek Pécsre a Táncművészeti Szakközépbe, és az elvégzése után indultam el külföldre.
Hollandia a nyugatot jelentette, ahol mindent első kézből kaphattam meg. A street dance műfajokat is, amellett, hogy az alap a jazztánc volt.
Nekem ott megnyílt a világ. A volt pécsi iskolám viszont mindig hazavárt, már a rotterdami főiskolás éveim alatt is sokszor kérte a volt tanárom, hogy tartsak órákat, hogy „hozzam haza a tudást”. Akkor kezdtem el koreografálni – az év végi vizsgákra tanítottam be számokat. Ebben ki tudtam magam élni, tanárnak tanultam, élveztem a feladatot. Aztán 23 évesen már nemcsak a pécsi szakközépben tanítottam, hanem kinevezett tanársegédi állásom volt a pécsi egyetemen és a Pécsi Balettnek koreografáltam, de aztán amikor Pestre kerültem az MTF koreográfus szakára (ami váratlanul, 30 év után éppen újraindult), megint egy másik világ nyílt meg, és budapesti színházakban kaptam lehetőséget. Így talált meg az egyik kereskedelmi csatorna, ahol nyolc évig dolgoztam különböző show-műsorok koreográfusaként.
A Freelusiont a testvéremmel együtt alapítottuk, Amerikába a moszkvai és a brit Got Talenten keresztül vezetett az út.
KULTer.hu: A táncművészet világában nagyon távol esnek a különböző műfajok egymástól, ha csak a skála néhány elemét nézzük: néptánc, klasszikus balett, break, musical, szalontáncok… Még egy koreográfus (pláne egy kezdő) sem felelhet meg minden elvárásnak. Hogyan birkóztál meg a feladatokkal? Miben érezted, érzed magad otthonosan?
A saját mozgásanyagommá a hip-hop és kortárs tánc keveréke vált, de korszakaim voltak. Sokszor dolgoztam megrendelésre, és ezek határozták meg, hogy éppen miben mélyültem el jobban.
Volt egy rövidebb kortárs tánc időszakom, azután négy évig csak musicalek jöttek.
Musical musical hátán! Ódry Színpad, József Attila Színház, Madách… És egyszer csak azt éreztem, hogy akkor most ez elég, nem tudok tovább csak musical koreográfiákat készíteni. Akkor jött a tévé, ahol úgy éreztem, hogy van mozgásterem, mert be tudom vinni azt a fajta hip-hopot, ami akkor még Magyarországon ismeretlen volt. Erica C és Robby D, valamit Kozsó jelentette akkor a műfajt itthon, de ez nem az volt, amit én nyugaton megismertem.
Nyilván én is a show hip-hopot készítettem a televíziónak, de mégis alkalmam volt arra, hogy be tudjam vinni a new style-t.
Ez egy új irányzata volt a hip-hopnak, ami nagyon megfogott, mert a hip-hop elemeire épített, de sokkal szabadabb volt. Persze előfordult, hogy charlestone-t kellett készítenem, de amikor modern műfajt vártak, akkor mindig new style-ban alkottam. És ahogy mondtam, a saját mozgásanyagom a hip-hip és kortárs fúziója lett.
KULTer.hu: Sosem okozott gondot számodra, hogy két egymástól ennyire távol eső műfajt vegyíts?
A hip-hop számomra mindig szerelem volt. A mai napig tartó szerelem. Bármilyen műfajban alkottam, a hip-hop mindig ott volt mellette. Los Angelesben még néha most is elmegyek hip-hop, street funk, popping órákra. Nem kérdés számomra, hogy a két műfaj vegyíthető.
KULTer.hu: Láttam már ilyen próbálkozásokat, viszont én többször azt éreztem, hogy nem megy együtt a kettő, mert a két műfaj nem felerősíti egymást, hanem inkább elvesztik az erejüket.
Pedig tud ez nagyon-nagyon jó lenni. Biztosan nem a megfelelő produkciókat láttad.
A franciáknál vannak kiemelkedő művelői ennek a fúziónak.
Képzelj el egy képzett testű táncost, aki viszont a hip-hopot tényleg éli, használja a teljes eszköztárat, a forgásokat, ugrásokat, miközben megvan a mozdulatok plasztikussága…
KULTer.hu: Most mutatjátok be az Amart, az első egész estés saját előadásotokat Magyarországon. Itt tudjátok megmutatni leginkább a saját „hangotokat”, stílusotokat. Mire lehet számítani? Milyen műfajt fogunk látni?
Fantasy világban játszódó táncszínház. A teret virtuális vetített tér alkotja.
Olyan, mintha élő szereplők egy videojátékba tévedtek volna, sok trükköt és illúziót vetettünk be.
Teljes, egész estét betöltő, egy ilyen jellegű produkció a világon is egyedülálló. Külön büszkeség, hogy saját anyagi és szellemi forrásból készült. Egy fantasztikus csapatot sikerült összehozni.
KULTer.hu: Te jegyzed koreográfusként az Amart?
Nem, művészeti vezetőként vettem részt a produkcióban. Az alapok letételében és most az utolsó csiszolásban vagyok jelen. A távolság miatt pedig e-maileken, skype-on követtem a folyamatot. A koreográfus Kurucz Sándor, vele 15 éve dolgozom együtt. Táncosként kezdte nálam, majd a legjobb asszisztensem, társkoreográfusom lett, és ma már büszkén nézem a munkáit, fantasztikus, igazi őstehetség! A rendező Kováts Tibor, aki egy kivételes tehetségű balettművészből lett koreográfus. Így van közös nyelv, gyorsabb a munka.
KULTer.hu: Úgy tudom, hogy a Freelusionös évek során távolabb kerültél a koreográfusi feladatoktól. Mi pontosan a mostani munkád a csapatban?
Én tervezem meg a produkciók teljes látványvilágát – az együttes művészeti vezetője vagyok.
Leginkább a látványtervezéshez hasonlít a munkám, de ez nem fedi le teljesen azt, amit csinálok. Video mapping specialista a pontos elnevezés. A nagy képet festem, a részletekre hasznosabb, ha külön szakember van, összefogom, irányítom a produkciókat. De nem egyszer ugrom vissza a koreográfusi szerepbe vagy javítok jelmezeket, cipelek kellékeket, csinálom a hajakat, minden részletében ott vagyok, amennyire csak tudok.
KULTer.hu: Akkor ez már nem koreográfia…
Tulajdonképpen az. Nem embereket mozgatok, hanem a teret körülöttük.
KULTer.hu: Éppen fut egy másik projekt is itthon, amiben szintén részt vettél művészként. Most mutatták be az Operában a Carmina Buranát. Ebben is video mapping specialistaként dolgoztál vagy esetleg koreográfusként is? Hogyan találtak meg?
Bogányi Tibor és Könnyű Attila ötletgazdák kerestek meg minket és az Operaházzal karöltve indult ez a közös projekt. A színpad elrendezését, a vetítési felületeket terveztem meg, illetve eleinte a látványvilág kialakításában is szerepem volt. Távolról ebben egy idő után már nem tudtam részt venni. Viszont koreográfusként újra a produkció része lettem.
KULTer.hu: Színpadi illúziókat tervezel 3D-ben, ami szinte beszippantja a nézőket egy fantáziavilágba. Szerinted a manapság nagyobb az igény az illúziókban létezésre?
A mese, a varázslat mindig lenyűgözi az embereket, elrepít, kikapcsol és valami gyermekit csalogat elő a bensőnkből. Mindig volt rá igény, de most a technika is megvan hozzá. Illetve új technika. Ha a kínai árnyjátékra vagy színházi trükkökre, bűvészekre gondolsz, most csak ennek a tárháza bővült.
Engem a műfaj ejtett rabul, de nem nézőként, hanem alkotóként.
KULTer.hu: Te magad mennyire élsz az illúziókban? Inkább képzeletvilágban élő művésznek tartod magadat vagy a földön két lábbal álló szakembernek?
Mindkettőnek: szeretek élni az illúziók által keltett álomvilágban. A láthatatlan térben, a nem létező viszonyrendszerben, a korlátok nélküli dimenzióban. Ugyanakkor tisztelem és élem az általunk valóságnak megélt 3D-t. Szeretem a csodáit, elfogadom a nehézségeit. A legszebb, amit ad, az a test és a végtelen mozgás tárháza. A tánc, a mozgás által megélt élmények. De számomra az igazi csoda a két világ átjárhatóságának bemutatása. Itt találom az izgalmakat, ezt érzem feladatomnak. Megmutatni a láthatatlant.
A borítófotó forrása a Freelusion Facebook-oldala.
