Évről évre egyre nehezebb dolgom van, mikor TOP 10-es listát készítek az eltelt 12 hónap magyar filmjeiből. Idén konkrétan négy olyan alkotás is volt, amelyek, akárhogy is matekoztam és akármennyire is szerettem volna, nem férhettek bele a legjobb 10-be.
Az, hogy végül épp az alábbi négy film maradt le a listáról, nüanszokon múlott, és tényleg mindegyiknek ott van a helye az év legjobbjai között. Ezért fontos, és talán nem csalás, külön-külön megemlékezni róluk.
Lajkó – Cigány az űrben: Lengyel Balázs groteszk történelmi szatírája, mely által végre filmfőszerepet játszhatott Keresztes Tamás.
Nyitva: Bárcsak minden magyar romantikus vígjáték ilyen lenne! Vicces, de nem alpári, hiteles, de nem unalmas, Radnay Csilla és Kovács Lehel pedig fantasztikusak.
Tegnap: Kenyeres Bálint debütáló nagyjátékfilmje a mindig nagyszerű Vlad Ivanovval a főszerepben. Modernista alapokon nyugvó tudatfilm emlékekről, szerelemről, a múlttal való szembenézésről szépen komponált, emlékezetes képekkel.
Nagyi projekt: Kreatív dokumentumfilm három nagymamáról, akik különböző aspektusokból élték végig a történelem viharait. Eközben az unokák is súlyos kérdésekkel szembesülnek saját identitásukat és a múlthoz fűződő viszonyukat illetően.
Már a fenti listából is érezhető, hogy ismét erős évet zárt a magyar filmgyártás, rengeteg szórakoztató, fontos és aktuális munka került ki rendezőink kezei közül. Íme, a tíz legjobb:
10. Pálfi György – Az Úr hangja
Pálfi György a Taxidermia óta először készített filmet tisztességes költségvetésből, és jó szokásához híven ismét meg is osztja közönségét. Érdekes darab Az Úr hangja, azon kevés magyar film egyike, amit egynél többször láttam idén, és gyakorlatilag az egyetlen, amelyik a második megtekintés után kezdett el igazán működni. Pálfi (újra) az adaptálhatatlant kísérli meg filmre vinni, ezúttal egy izgalmas műfaji házasítás keretében. Sci-fibe oltott melodráma kerekedik Stanisław Lem filozofikus töltetű regényéből, kreatív vizuális megoldásokkal, rengetegféle apparátus felhasználásával a 16 mm-es kamerától kezdve a mobiltelefonig, miközben a végre főszerepben remekelő Polgár Csaba által játszott Péter igyekszik újra összehozni a ’80-as években széthullott családját. Ha elsőre nem állt össze Az Úr hangja, érdemes adni neki még egy esélyt, hogy ráébredjünk: az idegen civilizációk felfedezése analógiába kerül a sosem látott apa keresésével, saját múltunk és identitásunk kutatásával.
9. Ujj Mészáros Károly – X – A rendszerből törölve
„Színvonalas, merész és okos műfaji film” – így jellemeztük kritikánkban Ujj Mészáros Károly második egész estését, mely egy éles stílusbeli váltást jelent a bohókás, fekete humorú romantikus komédia, a Liza, a rókatündér után. Az X egy éjsötét krimi-thriller hibrid, frappáns aktuálpolitikai utalásokkal és némi társadalomkritikával fűszerezve. Ujj Mészáros rengeteg szálon, de végig biztos kézzel vezeti a komplex történetet, miközben szép lassan feltárulnak politikai machinációk, a rendőrség korrupciós ügyei, illetve a főszereplő nyomozó, Éva (akit az ismét fantasztikus Balsai Móni játszik) lelki traumái. A látványvilág nemzetközi színvonalat képvisel, a hangulat a skandináv krimiket idézi, és ugyan nem az instant szórakoztatás a fő célja, az X mégis egy üde színfolt a magyar műfaji film palettáján, ráadásul kifejezetten magas újranézési faktorral rendelkezik, ami egy krimi elemekkel operáló történet esetében külön bravúros.
8. Zurbó Dorottya – Könnyű leckék
Eredményes évet zárhatott a magyar dokumentumfilm, ez pedig Zurbó Dorottya első önálló rendezésének is köszönhető. Kafiya, a Szomáliából Magyarországra szökött tizenéves lány történetét hihetetlen érzékenységgel vitték filmre a készítők. A főszereplő épp érettségire készül és próbál boldogulni egy számára idegen környezetben, a néző pedig e küzdelem hétköznapjait követi. A lány példaértékű kitartásról, Zurbó Dorottya és csapata pedig emberségről és empátiáról tesznek tanúbizonyságot, miközben a vásznon azt látjuk, ahogy a főszereplő a magyar történelemmel ismerkedik, úszni és kötelet mászni tanul vagy épp modellkarrierjére készül. Nincs erőltetett moralizálás vagy pátosz, így a Könnyű leckék egy kreatív megoldásokkal teli, hiteles és mélyen emberi dokumentumfilm, mely egy égetően fontos és aktuális témáról tud érvényes állításokat és kérdéseket megfogalmazni. Nagy szükség van a mai közhangulatban egy ilyen alkotásra.
7. Reisz Gábor – Rossz versek
Már látatlanban mindenki VAN 2-ként hivatkozott Reisz Gábor új filmjére, ám a Rossz versek sokkal több egyszerű másolatnál vagy utánérzésnél. Bár ezúttal is egy szakítás a kiindulópont, és a főhős, Merthner Tamás szüleit is ugyanúgy Takács Kati és Kovács Zsolt játsszák, a Rossz versek koncepciója sokkal kidolgozottabb, a filmnyelv koherensebb, a tézisek megalapozottabbak az elődhöz képest. Madeleine-élmények sorozata elevenedik meg a vásznon, miközben a rendező által játszott főhős próbálja megérteni saját múltját, feldolgozni régi traumáit és sérelmeit, megtalálni egy friss szakítás okát, valamint csak úgy simán elfogadni önmagát olyannak, amilyen. Ezen az úton pedig öröm végigkísérni Merthner Tamást: a Rossz versek csordultig van ötletes képi megoldásokkal, formanyelvi bravúrokkal, miközben generációs életérzés sugárzik belőle. Reisz Gábor úgy tudott elmesélni egy érezhetően személyes történetet, hogy közben kicsit mindannyian magunkra ismerünk.
6. Milorad Krstić – Ruben Brandt, a gyűjtő
Oscar-esélyeket jósolnak a szlovén származású, Magyarországon élő és alkotó Milorad Krstić különleges animációs filmjének, mely műfaját tekintve egy képzőművészeti és popkulturális utaláshalmazba oltott krimi/noir/heist movie hibrid. Krstić érezhetően a művészetek és a popkultúra felől közelített az anyaghoz, így aztán a film minden kockája intertextusok, kikacsintások tucatjait rejti magában: a készítők virtuóz módon idézik meg van Gogh-ot, Warholt, Botticellit vagy épp Britney Spearst, miközben stílusos, gyönyörűen meganimált karakterek mozognak egy különös világban. Mindezeken túl a freudi mélylélektan is képbe kerül, méghozzá a címszereplő művészterapeuta komplexusai kapcsán: Ruben Brandt traumái szolgáltatják az alapot ahhoz, hogy a doki pácienseiből verbuválódott csapat a világ múzeumait járva felbecsülhetetlen értékű festményeket raboljon el. Ezzel párhuzamosan Krstić sikerrel ejti rabul közönségét, amire egész estés magyar animáció már nagyon rég volt képes.
5. Schwechtje Mihály – Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂
Schwechtje Mihály Filmalap-támogatás nélkül készített első nagyjátékfilmje hiánypótló darab: végre egy magyar rendező a mozgókép nyelvén beszél arról, milyen démonokkal küzdenek a mai tizenévesek. A Remélem… elsősorban az online térben történő zaklatásra, annak eredetére és következményeire fókuszál, teszi mindezt egy okos és meglepetésszerű nézőpontváltással, hiteles párbeszédekkel, impozáns képi megoldásokkal. Schwechtje sokat játszik a képarányokkal és a különféle apparátusokkal (pl. telefonnal felvett jelenetek is vannak, s előfordul, hogy a számítógép képernyőjét látjuk), közben viszont érezhetően fontos számára az autentikusság, így a díszletek és jelmezek is inkább a realizmus felé húznak. Épp ezért nagy teher nehezedhetett a színészekre, ám ennek ellenére Herr Szilvia hibátlanul alakítja a főszerepet, sőt, az összes fiatal szereplő hitelesen, maníroktól mentesen játszik. A Remélem… megrázó, aktuális témákat boncolgató nagyjátékfilmes bemutatkozás egy figyelemre méltó rendezői tehetségtől.
4. Nemes Jeles László – Napszállta
A Saul fia nemzetközi diadalútja után hatalmas elvárások előzték meg Nemes Jeles László második egész estés filmjét, ennek fényében pedig különösen nagy eredmény, hogy a Napszállta ennyire jól sikerült. Leiter Írisz (Jakab Juli) története nagy léptékű, allegorikus és szerteágazó, hiszen ezúttal a főhős az első világháború előtti Budapest labirintusában bolyong, titokzatos bátyja és egy éppen szerveződő merénylet után kutatva. Ahogy kritikánkban is megírtuk: a Napszállta többször nézős film, mintha úgy lenne megkomponálva, hogy a harmadik megtekintésre alakuljon ki a teljes kép, ám az első két alkalommal is mindig valami mást tud nyújtani ez a két és fél órás kosztümös dráma. Nemes Jeles ellentmondást nem tűrve, nézőit komoly próbatétel elé állítva mutatja be a civilizáció alkonyát, annak a folyamatnak a kezdetét, amely az ipari méretű, szervezett emberirtásban tetőzött be. Nem egy könnyen fogyasztható film, de érdemes felfejteni, mi minden lakozik a felszín alatt.
3. Csuja László – Virágvölgy
2018-ban Csuja László debütáló nagyjátékfilmje nagy feltűnést keltett Közép-Európa egyetlen A-kategóriás mustráján, Karlovy Vary-ban, teljes joggal. A Virágvölgy egyszerre merít a kis- és a mágikus realizmusból, néhol a fikciós dokumentarizmusra hajaz, máskor szépen komponált beállítások szervezik, miközben akár szociológiai látleletként is értelmezhető. Csuja László a mai húszasok-harmincasok kilátástalanságát projektálta a filmbe, két főszereplője, azaz a csecsemőrabló Bianka és a fogyatékkal élő Laci elveszett, a világ működését kevéssé ismerő, kívülálló fiatalok. Épp ezért kialakítják a saját maguk látszatidilljét, amelynek fenntartásáért sorozatosan bűncselekményeket kell elkövetniük. Így próbálják megőrizni hamis, törékeny boldogságukat. Meglepően koherens, maníroktól mentes rendezői bemutatkozás lett a Virágvölgy, és szükség is van arra, hogy a generációs szorongásokat ilyen radikálisabb, absztraktabb eszközökkel is kifejezzék a magyar filmkészítők.
2. Szilágyi Zsófia – Egy nap
Szilágyi Zsófia első rendezését a szakma rögtön a román újhullám filmjeihez hasonlította, nem alaptalanul. Az Egy nap érzékenyen, a kisrealizmus eszköztárát felvonultatva, szikár formanyelv használatával mutatja be, milyen kihívásokkal néz szembe egy többgyermekes magyar anyuka nagyjából egyetlen nap leforgása alatt. A film kulcsa tehát a hitelesség: végig érezhető, hogy a rendező nagyon jól ismeri a magyar középosztálybeli nők démonait és az őket kínzó dilemmákat, ez a példaértékű alázat pedig a színészvezetésen és a színészek munkáján is tetten érhető. Szamosi Zsófia az év női alakítását nyújtja Anna szerepében, ám Forgács Kristóf alias Füredi Leó, illetve a gyerekszínészek is egytől egyig remekelnek. Az Egy nap metszően aktuális, fontos és maradandó alkotás, mely megmutatja, hogy igenis lehet, sőt kell a mindennapi gondokról és feszültségekről izgalmas, hatásos és őszinte filmet készíteni.
1. Tuza-Ritter Bernadett – Egy nő fogságban
Önmagában az is megsüvegelendő teljesítmény, hogy Tuza-Ritter Bernadett remekműve az első magyar film, ami eljutott a Sundance Filmfesztiválra, ám az a helyzet, hogy az Egy nő fogságban az elmúlt évek legmegrázóbb, legszebb és az egyik legfontosabb magyar filmje. Ez a kivételes dokumentumfilm a szó legnemesebb értelmében eszköztelen: a rendező szinte végig egyedül volt jelen a forgatáson a modern kori rabszolgaságban tengődő középkorú nő, Maris mellett, miközben fokozatosan résztvevő megfigyelővé vált és Marissal közösen kezdték el keresni a kiutat. A rendező két és fél éven át forgatott Marissal, ez az idő pedig mindkettejük számára sorsfordító erejű volt. A 70 perces játékidő alatt tanúi lehetünk annak, ahogy Maris ráébred, hogy lépnie kell, miközben közte és a rendező között egy nagyon szoros barátság szövődik. Elemi erejű, hiteles darab az Egy nő fogságban, amelynek tétje és jelentősége jócskán túlmutat azon, hogy Tuza-Ritter Bernadett példátlan alkotói odaadásról tanúbizonyságot téve a magyar dokumentumfilm új aranykorát hozta el. Itt egy ember sorsáról van szó, aki végeredményben e film által tudott felszabadulni.
