Magyar alkotást díjaztak Párizsban a 14. alkalommal megrendezett Mobil Film Fesztiválon (Mobile Film Festival): a zsűri Klopfstein-László Bálint Ciklus című kisfilmének ítélte a 20 ezer eurós pénzjutalommal járó Európa Nagydíjat.
„Az alkotás rendkívüli módon megérintette a zsűrit a témájával és azzal a méltósággal, ahogy feldolgozta azt” – mondta a díjkiosztón a zsűri elnöke, Audrey Pulvar francia tévés személyiség, a Fondation pour la Nature et l’Homme (A Természetért és az Emberért Alapítvány) elnöke.
A menstruációs szegénység tabutémájáról szóló kisfilmet Klopfstein-László Bálint rendező Molnár Nonával közösen írta.
Alkotótársaik Upor András, Orosz Bálint és az operatőr Hatvani Krisztián voltak. A főszerepet Drinka Fanni alakítja. Upor András producer így mesélt a kisfilm születéséről: „A gazdasági egyenlőtlenség egyik fontos aspektusa az úgynevezett menstruációs szegénység, amelyen keresztül a nőket érintő megaláztatást és azt a megbélyegzést is meg akartuk mutatni, amit a szegénység okozhat.”
A rendező egyik fő célja az volt, hogy a történetet beszéd nélkül, kizárólag képekben vigye filmre.
A társszerző Molnár Nona szerint az egyik legfőbb kihívást azt jelentette, hogyan lehet ilyen rövid műfajban érthetően, de nem túl direkt módon, a főszereplő számára nem megalázóan bemutatni a nemiséggel járó hátrányokat és a szegénységet egy nagyon érzékeny életkorban.
A Mobil Film Fesztiválra mobiltelefonnal vagy táblagéppel készült, egy perc hosszúságú alkotásokkal lehet nevezni.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának közelgő 70. évfordulója alkalmából a szervezők az idei fesztivált az emberi jogok témakörében rendezték meg, mottója a „Stand up 4 Human Rights” (Állj ki az emberi jogokért) volt. A felhívásra 88 országból érkezett 715 alkotásból a versenybe az előválogatás alapján 51 kisfilm kapott meghívást 19 országból.
A kedd esti díjátadó ünnepségen kilenc kisfilmet díjazott a tíztagú nemzetközi zsűri.
A három fődíj, a Nemzetközi Nagydíj, a Francia Nagydíj és az Európa Nagydíj is 20 ezer eurós, filmkészítésre fordítható pénzjutalommal jár. A nyertes filmek itt tekinthetőek meg.
Forrás: MTI