Diana Wang 一步成诗 (Vers) című albumát 2017–18 fordulóján a kínai zenei szcéna legnagyobb meglepetésének tekintették. A bostoni Berklee College of Music-ban végzett dalszerző-énekesnő 2013-ban, a Helló, love lesson című első nagylemezzel kezdte pályafutását, de csak majdnem hároméves hallgatás után, a 2016-ban napvilágot látott, az énekessel azonos nevet viselő kislemezzel keltette fel igazán a piac és a popzenei ipar érdeklődését. Azóta nem követi a kínai popzene főáramát, a csupa C-pop vagy K-pop stílusú dal ellenére törekszik a keleti földön nem túl szimpatikus – hiszen széles körben nem elfogadott – R&B útját folytatni, vagy mint rajongóinak a véleménye tükrözi, újrakezdeni zenei karrierjét.
Pedig az R&B, amivel sokszor találkozni az amerikai popzenékben, semmi idegen, új vagy meglepő dolgot nem tartogat az ázsiai hallgatóság számára.
Az énekesnő harmadik munkája, amely sikeresen elnyerte a szélesebb közönség tetszését, éppenséggel a kínai tradíció R&B-vel való ötvözésének kísérlete.
A 12 dalon át tartó utazás a Verssel, a lemezzel azonos című kulcsdallal kezdődik. A szöveg első négy mondatával – amely a 12. századi poéta, Xing Qi-ji 元夕 (Lampiom fesztivál) című szerelmes versének átirata – meseszép hangzásvilágba helyezi a hallgatót. Az egész éneklésen keresztül gazdag, lágy fejhangot és a dreampopra jellemző, úgynevezett lélegzési hangokat (breathy tone) megfelelően alkalmazva egy szép, álomszerű hangulatot teremtett meg, amely illeszkedik a dalszövegben is érvényesülő „hiábavaló szerelem keresése” témához.
Nem fogjuk furcsállni, hogy a lemez kiadója új, alternatív R&B-nek nevezte a promóció során, amennyiben meghallgatjuk a harmadik és az ötödik számot.
Előbbi dal, a 主角 (Főszereplő) kezdőrészében a dallam olyan mesterkéletlenül szólal meg, mintha a zenei folyam simán, természetesen kifolyna a szívből, szemben a megszokott popzene alkotási rutinjával. Ilyen határozott és magabiztos hozzáállással a korábbi munkáiban alig találkoztunk. A 2011-ben debütált tehetséges énekes eddig nem volt igazán népszerű a kínai zenei szcénában. Nem tudjuk elképzelni, hogy a fiatal lány milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt hét évben, azonban ezt a dalt szerintem egyfajta bátor és erőteljes válasznak tekinthetjük a negatív értékelésekre: a zenei világában ő az egyetlen főszereplő. Az ötödik dal címe 你的女孩 (Leányod) és a hangszerelése is egyszerű és tiszta, a kezdettől folyamatos dobhang a refrén előtt beolvad a dallamosabb háttérzenébe. Ahogy a refrén is szól, s mint azt egy interjúban is mesélte, a Hollandiában született és felnőtté vált énekesnő ezzel az érzelmes zenével emlékezik vissza az ott töltött gyermekkorra: „elmentem, visszajövök, te mindig itt vársz engem.”
Az egész albumról személyes kedvencem a hatodik szám, a 明天 (Holnap), amelyhez a 穆桂英挂帅 (Tábornoknő Mu Gui-ying) című pekingi operadarabból merített ihletet.
Ez a dal zeneileg és szövegileg leleplezheti az énekesnő törekvését, hogy beépüljenek a kínai elemek az amerikai R&B stílusba. A lassú tempójú dallamban könnyed hangjával létrehoz egy magányos és bánatos hangulatot, de a háttérben időnként megszólaltatott guzheng nevű tradicionális hangszer visszaidézi a régi harcok korát, mintha visszavinné a hallgatóságot az ezer évvel ezelőtti harcmezőre. Az utolsó szakaszban az énekesnő édesanyja, egyszersmind egy kiváló pekingi operaszínésznő az operadarab egyik leghíresebb részét énekli. Szép, szentimentális hangját elektromos gitár kíséri. Ebből az abszurd összekapcsolódásból – a tradicionális éneklésmód és a modern elektromos hangszer hangja – egyfajta elkerülhetetlen, végzetszerű búskomorság érződik: a történetben, miután a főkarakter, Mu Guiyingnek férje és fiai mind feláldozták az életüket a harctéren, habozás nélkül személyesen vezetik harcba a sereget. A furcsán összehangolt hangzagyvalék fokozatosan gitárszólóvá lesz, s a zaj után végül csak csend marad, a hallgató is elveszhet gondolataiban.
Nagyon dicséretre méltó, hogy ez az összesen 12 számmal rendelkező album magas fokon egységes stílus és koncepció szempontjából: a főstílus mindig az R&B, de zseniálisan elkerülik a számok a monoton egyhangúságot. Ez a fent nem említett többi dalnál is érezhető: ilyen például a 徕卡味 (Leika)-ban szereplő laza retró R&B, vagy a Random Day című dalnál a változásgazdag dallamból alakult véletlenszerűség hangulata.
Diana azonos éneklésmódot használ a Verstől majdnem a legvégéig, folyamatosan éteri, lélegzési hanggal és fejhanggal énekel.
Be kell vallani, hogy az énekesnő, aki igazából a zenei tanulmányai során is az R&B stílus irányába tájékozódott, első, édes, lágy, balladaszerűen dallamos nagylemeze sajnos nem számít kiemelkedő műnek, ez már az akkori reakciókból is látszik. Ha félretesszük, nem elemezzük most az okait (friss énekes volt, az ügynökség elvárása stb.), jól láthatjuk, hogy miután nem „édelgett” tovább az úgynevezett fősodorra koncentráló piaccal, azonnal sikerült megtalálnia saját stílusát a második lemezen, és az R&B hangzású EP-ből indulva mélyebben felfedezte önálló zenei világát. Pont ebből jött létre a jelenlegi remekmű, a Vers. Igazán kreatívnak és csodálatosnak tartom a lemezben tapasztalható kínai elemek ügyes használatát, ami véleményem szerint a munkát az átlag fölötti mesterművé változtatta alternatív, különleges stílusával.
Az összes megjelent kínaias vagy kevert stílusú popzenei munka közül valószínűleg ez a „legkínaiatlanabbak” egyike.
Annak ellenére, hogy sokan megpróbálnak minél több kínai elemet beépíteni a zenébe, a dalszövegbe, ráadásul egyetlen dalban akarják tucatnyi klasszikus hangszer hangját érvényesíteni, a Versben igyekeztek minél kevesebb hagyományos elemet használni (a Holnapban kevésszer előfordult guzheng hangja, a Versben négy módosított verssor, stb.). Ebből következőleg nagyon frissnek találja a nagyérdemű, ugyanakkor a jelenlegi trendnek tökéletesebben megfelel, és közben meglepő is marad.
Természetesen ennek az albumnak is van hiányossága.
Például, mint fent említettem, a lemez egységes, légies stílusa érdekében az énekesnő végig lélegzési hanggal és fejhanggal énekel, ám így a természetes hangja alig fordul elő a lemezen. Valójában a meghallgatás után, az azonos éneklésmód korlátlan használásának eredménye nem más, mint az, hogy igen nagy fáradtságot okoz a hallgatóságnak. Ráadásul a 12 dal közül semelyiket nem könnyű kiénekelni egy nem zeneszakos, átlagos rajongónak, ami biztosan befolyásolja a zenék népszerűségét, és akadályozza a szélesebb körű terjedését. Azonban, talán az igazi zeneszerető művésznek semmi sem fontosabb, mint szabadon énekelni egy olyan dalt, amelyet tényleg kedvel. Különben nem lépett volna ki a Warner Music Grouptól, és nem egyik barátja stúdiójában készíttette volna el ezt a pionírnak tekinthető lemezt.
Diana Wang: 一步成诗 (Vers), Fu Music, 2017.
