Tavaly ősszel jelent meg az Analog Balaton második nagylemeze, a Repedés. Az album az utóbbi pár év lenyomatát képezi, többféle…
Bővebben
Tavaly ősszel jelent meg az Analog Balaton második nagylemeze, a Repedés. Az album az utóbbi pár év lenyomatát képezi, többféle…
BővebbenA Coldplay huszonnégy éve adta ki nagysikerű első nagylemezét, a Parachutesot, melynek emblematikus borítójáért nagyjából 400 forintot fizetett a WH…
BővebbenA Chat Pile 2022-es, első albumával, a God’s Country–val robbant be az extrém zenei szcénába. A formáció zenei jellegét tekintve…
BővebbenHa geometriai formaként képzelem el a Semmi című albumot, akkor a korábbi anyagokhoz képest egészen új térdimenziók szükségesek az ábrázolásához. Nagybetűs…
BővebbenA nem kijárat nem csak egy zenekar neve, ez a testvérem, Kabai Lóránt (1978-2022) 2003-ban megjelent második kötetének címe is.…
BővebbenEgy kis kitérővel kezdek. 2021 márciusa előtt is tudtam, kicsoda Krúbi – ismerőseim mutatták a klasszikusokat, konstatáltam, hogy nem rossz…
BővebbenLegutóbb 2019-ben jelentkezett új albummal a 30Y (ki az akit még megölelnél), és érezni is az azóta eltelt viszonylag hosszú…
BővebbenBjörk lemezei mindig is egymástól jól elkülöníthető, egyedi zenei és képi világgal rendelkeztek. Ha csak a legutóbbiakat nézzük, diszkográfiája legsötétebb…
BővebbenEgy folyamatosan változó, de egyre inkább a bizonytalanság felé sodródó világban többnyire a jövőbe tekintés marad az ember számára. De…
BővebbenA Péterfy Bori & Love Band 2007-es megalakulásától kezdve a magyar alternatív színtér meghatározó szereplője. Ezt bizonyítja többek között az…
BővebbenMi a fontosabb: az autenticitás vagy a művészi ihletettség? A befogadás vagy az alkotás katarzisa? Lehet-e egyáltalán fontossági sorrendet megállapítani?…
BővebbenHosszú várakozás után április végén megjelent a Fran Palermo harmadik nagylemeze. Bár az eredetileg tervezett bemutatóhoz képest majdnem egy évet…
BővebbenA Felső Tízezer albumainak legfőbb vonzerejét a Szabó Benedek és a Galaxisokban is játszó Sallai László arcpirítóan őszinte dalai jelentik.…
BővebbenMi a közös a démonokban és a klímaváltozásban? Grimes legújabb lemezén egy izgalmas koncepcióval állt elő, aminek fókusza a klímakérdés,…
BővebbenA King Gizzard & The Lizard Wizard ezúttal majdnem másfél évig váratta friss lemezével a rajongóit és a zeneszerető közönséget.…
BővebbenAz elmúlt hetek nagy tanulsága, hogy Lovasi András zoránosodik, a 30Y meg LGT-sedik. Ez a mondat persze túlzás és egyszerűsítés,…
BővebbenDiana Wang 一步成诗 (Vers) című albumát 2017–18 fordulóján a kínai zenei szcéna legnagyobb meglepetésének tekintették. A bostoni Berklee College of Music-ban végzett…
BővebbenA Stand Firm címet adta új albumának a Brains; ez egyúttal jelzi mindazt, ami a legújabb dalok központi témája. Magyarország egyik…
BővebbenHanni El Khatib neve talán még nem cseng ismerősen a vájt fülű progresszív rock rajongók körében sem, pedig a filippínó…
BővebbenKét év alatt aligha érhet el többet egy fiatal hazai zenekar, mint a Middlemist Red 2012-es megalakulása óta. A pszichedelikus rockban…
Bővebben