Minden eddiginél magasabb összeget gyűjtött jótékony célra az Írók a szegény sorsú gyerekekért nevű Facebook-csoport 2018-ban. Az alapító, Papp-Für János költő-zenész összegzése szerint ezúttal több mint 700.000 forinttal segíthetik a hátrányos helyzetű gyerekeket.
A csoportban amatőr és profi írók-költők dedikált köteteire, kézirataira licitálhat bárki, a licit kötetek esetén általában háromezer forintról indul és egy hétig tart. 2018 során mintegy 707.577 forintot gyűjtött így össze a csoport, ez a jótékony kezdeményezés elindítása óta a legmagasabb befolyt összeg.
A pénzből két zeneiskola hátrányos helyzetű diákjainak vásárolnak hangszereket.
A programot kéziratokkal vagy dedikált kötetekkel 2018-ban támogatták:
Abdai Gyöngyvér, Áfra János, Berta Zsolt, Csillag Tamás, Dezső Kata, Erdős Virág, Garaczi László, Géczi János, Jenei Gyula, Jónás Tamás, Kemény István, Kemény Zsófi, Király Farkas, Kiss Kelebi István, Kiss Ottó, ifj. Kolosits Zoltán, Kürti László, Lackfi János, Lajtos Nóra, Magolcsay Nagy Gábor, Márffyné Horváth Henrietta, Nagy Bandó András, Novák András, Nyirán Ferenc, Oberczián Géza, Orosz T. Csaba, Papp Gréta, Pozsgai Katalin, Rózsássy Barbara, Szokolay Zoltán, Tallér Edina, Tóthárpád Ferenc, Türjei Zoltán, Turczi István és Vesztergom Andrea.
Papp-Für János a licitálóknak is megköszönte a segítséget, a beérkező felajánlásokkal a program folytatódik idén is, itt lehet csatlakozni a Facebook-csoporthoz, és követni a liciteket.