Az 1927-ben Kondoroson született Csernus Tibor grafikus, festőművész élete valódi igazolása annak a már-már elcsépelt mondásnak, miszerint senki nem lehet próféta a saját hazájában. De mit is tehet egy különleges tehetséggel megáldott művész, akit itthon egyéni alkotói látásmódja miatt elszigetelni és betörni próbálnak? Keresi a helyet, ahol alkothat és megértésre talál.
Bernáth Aurélt tekintette mesterének, és igazi hangját végül Párizsban találta meg, ahol Hantai Simontól is tanult.
Először 1957-ben járt a francia fővárosban, másodszor, 1964-ben pedig már emigrálási szándékkal érkezett. Három évtizeden át dolgozott abban a mintegy 50 négyzetméteres műteremben, melyet Párizs önkormányzata utalt ki a számára, a Bateau-Lavoir negyedben. A műveiből nyílt kiállítás január 27-ig tekinthető meg a Várkert Bazárban, eredeti berendezésével megőrzött emlékműterme pedig állandó jelleggel kapott itt helyet még 2015-ben. A KogArt Alapítvány működött ebben közre, akik a festő hagyatékának gondozói, és feldolgozhatóvá, kutathatóvá kívánják tenni az életművet. A kivételes, csak Csernusra jellemző stílusban készült nagy méretű, tablószerű képek két emeleten kaptak helyet a Testőrpalotában.
Az első szó, ami a kiállítási térbe lépve eszembe jut, hogy fényképszerűek az alkotásai.
Egy-egy pillanatot annyira élethűen örökít meg, hogy néha olyan érzésünk támad, mintha 3D-ben csöppennénk bele Párizs mindennapjaiba. A rendkívül színes képeken kávéházak, terek elevenednek meg, utcai jeleneteket látunk. Azt érezzük, hogy ha még egy lépéssel közelebb megyünk, mi is ott fogunk állni a kis bisztró pultjánál, ahol az egyik képen önmagát és szobrászművész feleségét festette meg. Érdekes jellemzője képeinek, hogy több alkotáson is megjeleníti saját magát. Nem lehet közömbösen elhaladni egy bokszmeccs egyik pillanatát ábrázoló képe előtt, mintha ott lenne kéznyújtásnyira a ring, ahol éppen néhány perc szünetet tartanak a küzdők és a bíró is. Szokatlan, de nagyon hatásos módon bánik Csernus a fényekkel, még életszerűbbé téve ezzel a festményeket.
A kiállítás nagyon érzékletesen mutatja be, hogy mennyi előtanulmány készült egy-egy festményhez. Újságkivágások, fényképek inspirálták a képeken szereplő alakok végső megformálását, de ihletet merített ismerőseiből, barátaiból is. Láthatjuk egy-egy kép alakjai, embercsoportjai beállítására, elhelyezésére irányuló ötleteit.
Folyamatosan kísérletezett, nem csak figuráival, de a különböző stílusokkal is.
Művészetét áthatja a posztimpresszionizmus, a francia avantgárd, a szürnaturalizmus és a hiperrealizmus. Nagyon nehezen lehetne azonban bármelyikbe egyértelműen besorolni, hacsak nem mondjuk azt, hogy létezik egy önálló Csernus Tibor-féle stílus, mely kizárólag rá jellemző a festők közül. Kifejezetten érdekelte az aktfestés, számos női testet ábrázoló tanulmányt láthatunk a falakon.
A tárlat ízelítőt ad a repülőgépmodellek iránti szenvedélyéből is, foglalkoztatták a gépek, a repülőgépek és a hajók.
Repülőgépmodellek lógtak műtermében, és egyik, számomra leghatásosabb képén egy háborús tengeralattjárót látunk, amely a vízből félig kiemelkedve szeli a tenger habjait. A repülőgépek iránti szenvedélyéhez kapcsolódik az úgynevezett Lindbergh-sorozat, mellyel Charles Lindbergh, az Atlanti-óceánt elsőként átrepülő amerikai pilóta életének állított emléket.
Grafikusként is dolgozott, és amikor érezni kezdte a hazai kultúrpolitika ellehetetlenítését, könyvek illusztrálásából igyekezett megélni.
Láthatjuk a legkülönbözőbb irodalmi művekhez készített borítórajzait: Kafka A fegyencgyarmaton, Gogol Holt lelkek és Roger Martin du Gard A Thibault család című alkotásához készített többek között találó, érzékletes rajzokat.
Az irodalommal való kapcsolata különösen fontos volt a művészetében, és meghatározta egész pályáját.
Egészen fiatal kora óta szerette a verseket, saját bevallása szerint alkotás közben is gyakran mondogatott verseket magában. Különösen nagy hatással voltak rá Edgar Allan Poe mélylélektani novellái, melyek vizuális adaptációját is elkészítette. A tárlaton A Morgue utcai kettős gyilkosság, az Egy hordó amontillado vagy A holló című művek hatására készült, drámai hatású festményei kerülnek bemutatásra.
Lajta Gábor festőművész, grafikus, művészeti író gondolatai kísérik végig a tárlatot, aki szerint Csernus nagy intenzitással akarja újraalkotni a világot a festővásznon olyan stílusban, ahogyan csak ő tud festeni. Célja szerinte az, hogy a kép olyan legyen, mint a világ, ha már a világ sosem lehet olyan, mint a kép.
Egészen megdöbbentő, de rendkívül bensőséges élmény belépni az emlékműterem szobába.
Valóban úgy van berendezve, ahogyan azt megelőzően a fotókon már láthattuk. Mintha a festő csak néhány perce hagyta volna magára a szobát és mindjárt visszatérne. A festékek, vásznak, ecsetek sokaságában felfedezhetjük kedvenc lemezeit, kazettáit, ezek tanúsága szerint nagyon kedvelte a komolyzenét. Az elmaradhatatlan repülőgépmodell is itt lóg a falon, és egy nagyméretű, kissé már megkopott, kék kanapé, amelyen a pihenés perceit tölthette. Szinte személyesen is találkozhatunk vele, ha megtekintjük a szomszéd helyiségben folyamatosan vetített, róla szóló Az idő festője című 2005-ös portréfilmet, melyet Keserű Judit készített.
Egy kis várostörténeti bemutatóban is részünk lehet.
A szervezők külön figyelmet szenteltek a Bateau-Lavoir, a Montmartre egyik épületegyüttesének bemutatására, ahol Csernus műterme is helyet kapott annak idején. Ma Émile Goudeau térnek hívják ezt a helyet. Eredetileg a Szajnán „állomásozó” mosodahajókról kapta a nevét, amelyek sok szegénysorban élő művésznek biztosítottak lakóhelyet. Csernus idejében már egy rendezettebb környék képét mutatta a tér, majd egy 1970-ben lezajlott tűzvész után nyolc év alatt újjáépítették. A fényképek az alkotásra inspiráló környezetről árulkodnak.
A tárlatot végigjárva egyetérthetünk Lajta Gábor szavaival, miszerint Csernus Tibor a hagyományokat tisztelve kereste folyamatosan az újítás lehetőségét.
Perfekcionista volt, mindez abban mutatkozott meg, hogy mindig a legjobb megoldást igyekezett megtalálni az ábrázolásban. Nagyvonalú ecsetkezeléssel dolgozott, intellektuális igénnyel, az alkotás hátterében álló műveltség is éppoly fontos volt a számára, mint maga a művészi munka.
A Csernus és a Montmartre – Egy műterem titkai című kiállítás a budapesti Várkert Bazárban, a Testőrpalotában tekinthető meg 2019. január 27-ig.
A fotók forrása a Várkert Bazár.
