gyál gyömrő tokió
péntek este mindenki játszik
például monopolyt
van aki a fémkutyát egy autóút mellé
a vasalót egy városligeti padra teszi
hogy a járókelők tetszés szerint simítsanak vele
ingujjat ráncokat tévedéseket
más az összekötő hidakon mutatóujjal
metrókocsikat tol egyik pályaudvarról a másik felé
engem a szerelvény közepére tesz pedig
mindig hátulról haladok előre olyankor én is játszok
ahhoz ülök aki tetszik nem keresek senkit
csak ismerős tenyereket szivárványhártyákat
amik a sötétben ugyanúgy tükrözik vissza a fényeket
a karambolok a végeken történnek
középen biztonságos mindkét irányba lehet menekülni
mégsem értem hirtelen játszani is elfelejtek
mikor a szemközti ülésről ismerős arc
mosolyog rám kedvesen mert nem tudja
nemcsak őt de minden távolsági hívását ismerem
érdektelen londoni időjárásról népszerű turistapontokról
tudom a kezdőbetűt ami a végállomásról
hazaköveti a startmezőre de nem emlékszem mit mondtál
pontosan hova megy a város neve micsoda
talán gyál gyömrő esetleg tokió
bével mondod
semmilyen város nem
lehet túl nagy ahhoz hogy össze
ne fussunk egy szobortalan
tér helyett itt a mozgólépcsőn
a le meg fel közben
nem tudom az egész mennyi
lesz időben és távban
mennyit kell kibírni
úgy mintha ez természetes lenne
meg kell becsülni
kilépni mint az építkezéseken
a telekhatárokat meg kézilabdapályákon
a lekopott büntetővonal helyét
a telepi aszfalton és milyen napod
volt helyett már csak úgy köszönök
napszaknak megfelelően mint az igazoltató
rendőröknek elő van írva
vagy egyszerűen csak annyit mondok heló
itt a távolság végén amit nem léptem ki
egyszer csak elfogyott összeért
te meg mint annyiszor most is
bével mondod hogy szerbusz
ami sosem volt vicces
de most lesz a legszomorúbb
Borítófotó: Moholy-Nagy László
