Goda Gábor koreográfusnak ítélte oda idén az Eck Imre-díjat az elismerésről döntő kuratórium. A kitüntetést vasárnap, a Cseppkánon című előadás előtt adták át Budapesten, a Müpában.
Mint Eck Júlia, az Eck Imre Közalapítvány kuratóriumának elnöke a díjátadón elmondta:
Goda Gábor hasonlóan innovatív szemléletmódot képvisel a 21. században, mint Eck Imre tette a 20. században.
Goda Gábor a díj névadójához hasonlóan egy kísérletező, kreatív művész, aki olyan alkotóműhelyt hozott létre, amelyben a társulat tagjai, munkatársai és alkotótársai is egyben.
Eck Imrének az újító gondolkodás, új táncnyelv és új alkotóműhely létrehozása volt a célja, így jött létre az első magyarországi modern balett társulat, a Pécsi Balett.
Az alapítvány kétévente jutalmazza Eck Imre-díjjal azokat az alkotóművészeket, aki az alapítói okiratban megfogalmazottak szerint szemléletmódjukban és világlátásukban folytatói az Eck Imre által teremtett színházi kultúrának. Ennek értelmében egyszerre képviselik a magyar és európai értékeket, a művészeti ágak komplexitásában fejezik ki az emberi élet érzelmi-gondolati világát és viszonyrendszerét, továbbá az alkotás és a befogadó élő kapcsolatát szolgálják.
Goda Gábor meghatározó koreográfus, rendező, író és előadóművész, 1985-ben alapította társulatát, az Artus-t.
Tanított a Budapest Színművészeti Főiskolán, a Budapest Tánciskolában és a Kortárs Tánc- és Színházi Műhelyben, vendégjátékai több kontinensen is szerepeltek. Jelenleg is futó előadása a Füst, avagy a színház elfoglalása a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban, amelynek létrehozásában a rendező alkotótársaként vett részt.
Forrás: MTI, borítófotó: Pécs MJV