Az Irodalom Éjszakája keretében március 28-án (csütörtök) 19 és 23 óra között 22 ország 23 írójának 23 szövegét 23 helyszínen olvassa fel a Csokonai Színház 23 művésze. Debrecen az első vidéki város, ahol otthonra talál ez az irodalmi happening.
A városban igazi irodalmi csúcsforgalom várható.
A Csokonai Színház 23 színésze kilép a színház falai közül, hogy kiléptesse az irodalmat is a „rendes” helyéről, a könyvek csendes lapjairól. A felolvasások izgalmát a kivételes környezet is fokozza. Kedvenc színészeink olyan helyeken fogadnak minket, melyek a nagyközönség számára amúgy ritkán látogathatók vagy ahol nem várnánk felolvasásokat.
Helyszínül szolgál színházi nézőtéri büfé, színészbüfé, művészbejáró, galéria, mozi, étterem, rockkocsma, szálloda, középiskola, fodrászat és kiskereskedelmi szaküzlet.
„Március 28-án megtesszük a magunk ünnepi lépését, hogy pár óra erejéig lelassuljon az idő, kinyíljon a tér és a hétköznapi ügyintézések során keresztül-kasul szaladgált városi utcák tartalmas beszélgetésekkel kísért séták helyszínévé alakuljanak át, 23 igazi szellemi-lelki töltekező állomással” – ajánlja a programot a debrecenieknek Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója.
A rendezvény különleges hangulatú felolvasások sorozata:
19 és 23 óra között a közönség a helyszínek között vándorol, mindenhol 10-15 perces szövegrészletet hallgathatnak meg. A színészek félóránként megismétlik a felolvasást, egy szöveg összesen nyolcszor hangzik el az est folyamán. A felolvasások közötti 15 perces pihenőidőben cserélődik a közönség. A tájékozódást programfüzet és térkép segíti.
Az eseményhez pecsételő játék is kapcsolódik, melynek résztvevői értékes könyvjutalmat nyernek.
2018 a családok éve volt, ehhez kapcsolódva a 2019-es Irodalom Éjszakája a családi fészek témáját állítja középpontba. Javarészt pályájuk elején járó írók önéletrajzi ihletésű szövegeit hallgathatjuk meg, melyek közül több magyar fordításban eddig elérhetetlen volt, de Ámosz Oz is szerepel, az izraeli író Barátok között című szövegét a MODEM-ben olvassa fel Mercs János.
A Facebook-esemény itt érhető el.