Az igazságbajnok plüssállat története

Ha egymást viszonylag jól ismerő barátok, családtagok gyűlnek össze egy közös vacsorára, kiderülhetnek olyan részletek egy-egy ember életéről, amelyeket nem szeretne megosztani még a legközvetlenebb hozzátartozóival sem. Ám még kiélezettebb helyzeteket tud eredményezni, ha valamely apropó folytán egymásról vajmi keveset tudó famíliák találkoznak, mégpedig azzal a szándékkal, hogy jobban megismerjék egymást.

A 2019. március 29. és április 6. között a Csokonai Színházban zajló XIII. DESZKA Fesztivál idei díszvendégének, az író-rendező Pass Andreának A vándorkutya című, eredetileg a Vígszínházban bemutatott darabja ez utóbbira példa. A produkció három, egymás számára addig ismeretlen család találkozásával foglalkozik.

A titkok feltárulása a szatíra műfaja mellett a manapság népszerű grip lit, azaz pszichológiai krimi jegyeit is magán hordozza.

A három család közös vacsorája azonban Pass Andrea dramaturgiailag kiválóan felépített darabjában csak a végkifejlet. Mire ezek az emberek oda jutnak, hogy (a szüzsé szintjén) találkozzanak, a színpadon már nagyon sok minden előkészíti a találkájukat, illetve összeköti sorsukat. Először is az, hogy a családok óvodás gyermekei egy csoportba járnak. De talán még ennél is fontosabb, hogy van egy, a darab címében szereplő plüsskutyájuk, amely minden héten az egyik családnál „üdül”, hogy azután a következő hét hétfőjén átkerüljön a következő famíliához, s miközben vándorol, a gyerekek rajta keresztül osztják meg a társaikkal, mi minden történt náluk egy hét alatt.

Ám az, hogy a plüssállat mennyire nem a gyerekek, valójában sokkal inkább a felnőttek életét befolyásolja, abból is látszik – sőt, már a darab elejétől szembeötlő –, hogy óvodást egyet se látunk a színpadon:

Bencét, Zsófit és Franciskát csak emlegetik a szüleik, s a plüsskutyájuk sem igazán rájuk kíváncsi.

Hanem – derül ki fokozatosan a darabból – a felnőttek életéből lát és hall meg sokkal több mindent, mint azt a szereplők szeretnék. Hogy mi mindent, azt Pass Andrea remek montázsszerű jelenetek formájában tárja elénk. A darab egyik legkiválóbb megoldása, hogy egy-egy család kutya kiszimatolta titkairól nem egymás után értesülünk, hanem a színpad előterébe került pár mögött párhuzamosan látjuk a másik két pár életét is.

Mindig az a família van elől, amelyiknél a plüsskutya tartózkodik, így nemcsak párhuzamosan, de körforgásban rajzolódik ki előttünk az óvodások szüleinek kálváriája.

A famíliák közül első pillantásra talán a legbékésebbnek a gyakran emlegetett óvodás kislányé, Zsófié tűnik, ahol a férfiak anyóssal szembeni türelmetlenségéről szóló sztereotípiát egy az egyben lebontó férjjel, Misivel (Jászberényi Gábor) találkozunk, aki sokkal jobban viseli a demens nagymama, a Halász Judit alakította Hanna emlékezetkieséseit, súlyos feledékenységét, össze-vissza hablatyolását, mint a felesége, azaz Hanna vér szerinti lánya, Klára.

Halász Judit, mint általában, most is remekel a szerepében.

Épp az ő beszólásai, a „semmit nem értek és nem tudok” lakáson belüli téblábolás fordítja először szatírába a darabot, hiszen azt érezzük a játékából, hogy állapota ellenére nagyon is tudja magát kívülről, felülről szemlélni. Erre egyedül a lánya nem képes, akinek erőszakosságát, anyja elleni ármánykodásait Majsai-Nyilas Tünde hitelesen alakítja, s akiről a későbbiekben épp a kutyán keresztül járja az a hír, hogy…

Ez a hír azonban ekkor még nem derül ki, hiszen Pass Andrea darabjában meg kell ismernünk a másik két famíliát is, ahol a képlet, ha lehet, még elszomorítóbb: a Franciska szüleit megtestesítő Jutka és Kornél a családon belüli erőszak sajátos formáját tárja elénk. Ahol kétségtelen, hogy a férj erőszakoskodik a feleséggel, de az is, hogy ez a lelkileg sérült, Karácsonyi Zoltán által remekül megformált férfi nem véletlenül erőszakos a feleségével. A Jutkát játszó Tar Renáta ugyanis az őrületbe kergeti a férjét azzal, hogy elzárkózik mindenféle intim együttléttől. A harmadik családban pedig végképp kuszák a szálak. A sármőr Vilmos, akinek karakterét Hirtling István már csak a kinézetével is tökéletesen meg tudja formálni, kettős életet él. A közös fiuknak, Bencének életet adó Edinával (Petrik Andrea) hét közben él együtt „vadházasságban”, míg törvényes feleségéhez hétvégén jár „haza”, úgy, hogy sem a Bence-anyuka élettárs nem tud a másik nő, Melinda létezéséről (Gilicze Márta), sem pedig fordítva.

Láthatóan tehát mindenkinek van takargatnivalója.

Épp ezért a vándorkutya már jóval ezelőtt démonizálódik a szülők szemében, hogy az Edina szervezte vacsorához érnénk.

A kabala antropomorfizálódik, maga lesz a háznál „nem kívánatos személy”, akitől félni kell,

mert „mindent látása” miatt jelenlétében nem lehet fenntartani a tisztes, erkölcsös polgári lét látszatát. Ebből a szempontból remek megoldás, hogy mint Hitchcock Psychójában, ahol Norman Batesnek is az anyjával van súlyos problémája, úgy Klára is a mamáját utálja, ám mivel erről a kutya tud a legtöbbet, Majsai-Nyilas Tünde Kláraként a film híres fürdőszoba-jelenetét megismételve a történet egy pontján nem az anyját, hanem a szemében az őt (is) szimbolizáló plüsskutyát szurkálja szerteszét.

Az eset a pszichológiából ismert indulatátvitel jelenségével magyarázható.

A darab innentől fordul át grip litbe, miközben azzal, hogy a kutyát ezt követően épp a demens mama fogja megsajnálni és összevarrni, a szatirikus él további erősítéséről sem feledkezik meg. Ám ekkor – bár a feszültség már a tetőfokára hágott – még mindig nem tartunk a vacsoránál, ahol aztán minden és mindenki kiborul.

Az alapkonfliktusok is újra előtérbe kerülnek – talán ez az az ismétlődő elem a darabban, ami felesleges, hiszen ezekről az eddigi montázsjelenetekből már értesültünk –, majd pedig egy közös játék során új, addig nem sejtett, titkos vágyak is felszínre törnek. Az „azt mondta a kutya, hogy…” játék lényege, hogy bárki, akihez a kutya kerül, elmeséli, mit hallott rajta keresztül az óvodás gyerekétől bármely másik jelenlévő személyről. S ebbe a játékba, amikor a társaságból egy-két ember, vonakodva bár, de belemegy, eljutunk a pszichothriller műfajáig. A feltáruló titkok, amelyeket itt most szándékosan nem árulok el, annyira durvák, hogy a „megszoksz vagy megszöksz” kérdése merül fel minden egyes szereplőben, a semmit se értő nagymama kivételével.

Ám a darab ekkor – váratlanul – ismét társadalmi szatírába csap át.

Hiába a csúnya egymásnak esések, majdnem gyilkosságok, a „megszöksz” helyett mégis a „megszoksz” kerekedik felül. Érzékeltet velünk Pass Andrea egy súlyos társadalmi problémát: mint a legtöbben, az ő hősei is a „struccpolitikát” választják, s a szemüket lehunyva élik tovább az életüket, mintha mi se történt volna ennél a vacsoraasztalnál. Ez talán még szánalmasabb és sajnálatra méltóbb, mintha felborultak volna a kapcsolatok. Mert a válás legalább igaz gesztus lenne, lebontaná az élethazugságok ez esetben Pass Andrea felépítette – s a színészek által remekül közvetített – világát.

Pass Andrea: A vándorkutya, Vígszínház. Rendezte: Pass Andrea. Játsszák: Majsai-Nyilas Tünde, Karácsonyi Zoltán, Halász Judit, Tar Renáta, Jászberényi Gábor, Petrik Andrea, Hirtling István, Gilicze Márta. XIII. DESZKA Fesztivál, Debrecen, Víg Kamaraszínház, 2019. április 1.

A fotókat Dömölky Dániel készítette.