Cserháti Éva regényrészlete

A Sellő titka 

Most maguk is hallhatták, a rendőrséget az én történetem nem érdekelte, hát ezért jöttem el az újsághoz. A fejesek nem érnek rá, hogy végighallgassanak egy öregembert még egyszer. Igaz? Megvolt a vádemelés, kit érdekel a többi? Minek időt vesztegetni a vén hülyére? Mindegy, nekem elég, ha maga felveszi. Nekem is jogom van elmondani az én oldalam, hát nem? Ezt is mostanában tanultam a nagy liberalizmusban, hogy „jogom van”. Azelőtt nem volt rá szükség, hogy ilyeneket mondjunk. De hát, ha annak a Breiviknek joga van, akkor nekem is van. Ezt mondtam az ügyvédemnek is.

Ha úgy vesszük, gyilkos vagyok. Öltem. A családomban szinte mindenki ölt. Önvédelemből, az eszme nevében. A szabadságért, a hazáért. (Hallgat.) Amíg volt miért. Ez nem különleges dolog a mi köreinkben, csak nem szoktunk róla beszélni. Nem úgy, mint gyilkosságról. Nem tudom, ezek után fogunk-e. Nem hiszem. Annyi minden történt a nyáron. De a politikusok mindent kisajátítanak. A hőstetteinket is, a gaztetteinket is. Ez a helyzet. Ott van például a szavazás. Oxi! Nemet a megszorításokra! (Nevet.) Azt hitték a görögök, hogy 2015-ben is olyan egyszerű lesz a németek ellen szavazni, mint 1940-ben volt. Ne nézzen így rám! Nem, nem gondolom, hogy minden német fasiszta. Igen, öltem fasisztákat, monarchofasisztákat. Mi így hívtuk őket a polgárháborúban.

Nem világos? A görög polgárháborúról beszélek. Mi a kormánycsapatok ellen harcoltunk a demokratikus hadsereggel. Az apám is, a bátyám is, meg a nővérem, később az anyám is, és végül én.

Maga ölt már? Nem hinném, nagyon fiatal hozzá, de talán meg fogja érteni. Fontos, hogy megértsék, hogy miért kellett idejönnünk, hogy miért maradtunk itt végül. Hogy miért kellett itt maradnunk. Én hazamentem volna, ahogy a többiek is. Sokáig úgy készültem, hogy egyszer hazamegyek. Hova haza? Hát Szveta Petkába. Ott születtünk mindannyian, Mihail, Szonja, Lena, akit Lencsének becéztünk, és az öcsém, Angyelko. Mind ott születtünk Szveta Petkában. (Hallgat.) Persze így nem találja meg a térképen, nem úgy hívják. Ajía Paraszkevi a neve. A törökök kiűzése után változtatták meg. Pont, mint maguk, kiűzték az oroszokat, és jött a tisztogatás. Átmosták a várost, lekaparták róla a kommunista lepedéket. Így írta az újság, ezekkel a szavakkal, jól emlékszem. Ki a Leninnel, le a Majakovszkijjal! (Nevet.) Moszkvából csak a gázvezeték maradt, meg a maffia. Mondtam is akkor Katerinának, hogy olyan ez, mint nálunk, csak fordítva. A magyaroknál meg minden a régi nevét kapja vissza. A mi falunk régi neve Szveta Petka volt. És mindenki így emlegette. Kérdezték a görög követségen nyolcvanban: Születési helye? Mondom, Szveta Petka, Florina megye. Lencse is így mondta. Nem a görög nevét. Eszünkbe sem jutott, hogy ez még most is számítana. Pedig számított, nagyon is. Ezért nem kaptunk látogatási vízumot, aztán útlevelet sem. Egy falunév miatt.

A borítófotót Birgitta Zoutman készítette.