Kedves Gretel,
még mindig nincs velem semmi különös,
és nem is szeretnék róla beszélni,
csak úgy akarok élni, hogy ne kelljen
senkinek félrenéznie. Nem akarom hallani,
hogy minden nap ajándék, mert még
az ajándékoknak is nemük van, és én nem
akarok magamnak választani.
Nem akarok műtétet.
Jobb elfelejteni a pillanatot, amikor
kiderült, nem lehetek az, aki vagyok.
Úgyse értheted a pánikot vagy a szégyent
egy rajongó fiútól kapott csók miatt.
Az összezavarodást se ismerheted,
amikor a mellettem futó lányra
néztem. Talán épp te voltál?
Szerinted fiú vagyok vagy lány?
Melyikre hasonlítok inkább?
Nem mutattad meg, mire képes
egy zsidó lány, nem kaptad meg
a nácik aranyát.
Gyerekként csak annyi tűnt fel,
hogy a nővéreim sokat öltözködtek,
fésülködtek, én meg inkább mentem
a fiúkkal kócosan futkározni. Éreztem,
nem lány vagy fiú vagyok,
hanem a kettő közt. De utáltam a malacokat
az udvaron, a vágást, hogy nekem jut
a mosogatás. Apám úgy gondolta,
ha már végül lánynak kereszteltek,
akkor hordjak szoknyát, és ne ugráljak.
Látod? Nem tudok másról beszélni.
Miután a rendőr lebuktatott,
nem versenyeztem, és ha nem vettem volna
férfiruhát, komolyabb következménye is
lett volna. Még bármikor börtönbe
küldhetnek. Akkor épp fiúnak vagy
lánynak tekintenek majd? Megválaszthatom
a kínzóim nemét?
A családommal Brémában maradtam,
és abból éltem, amit legjobban utáltam.
Kezdtem rájönni, férfiként még
a háborúban mosogatva is jobb élni.
Heinz Ratjen
(fiókban maradt levél)
Kedves Marcel Duchamp,
tegnap visított a motoros fűrész a szomszédban.
Egész nap darabolták a fát, mintha a fejemet
hasítanák szét. A brazil pojáca, Nestor Amaralt lemezét
tettem fel este, és elmúlt a fejgörcsöm.
Roberttel hetek óta lefekvés előtt mindennap
megnézzük a Borneótól keletre című
filmjét. Nem bírom elviselni a terjengősségét,
de Rose Hobart színésznővel a legnagyobb
szerelembe estem. Félreraktam
minden más munkát, és esténként
a filmet vágom újra, hogy megszabadítsam
az erdei emberektől. A párbeszédekre
sincs szükség, a némafilm kifejezőbb,
a hangosban túl sok a mellébeszélés.
A csodálatos Rose Hobart – közben
megszerettem ezt a nevet – abba a rémes
dzsungelbe is elmegy a férjét megkeresni,
miközben egy turbános alak, a gonosz,
el akarja csábítani. A kedves Rose nem
hagyja magát. A turbános erre krokodilokkal
és kannibálokkal fenyegetőzik. Egészen rémes,
verset is írhatnék róla, annyi szenvedés
van benne. Odakint az esőcseppek apró gyöngyei
gyűlnek a kivágott fák levelein.
Nekem meg igyekeznem kell, mert már hajnalodik,
és tisztába kell tennem Robert szaros fenekét.
A borítófotó forrása a prae.hu általános művészeti portál.
