Hőtan
a padló réseiből felbugyogó
szürkületben ülni
meztelenül mint a jég
a légzés
egy pergamenbőrű öregasszonyé
benn rekedni
poshadni jár a huzat
az ablakok töréspontig hajlítják hátukat
a légnyomásban
elaludni ülve
a test ragacsos légycsapdájában
egy álom hártyáján át követni
ahogy felületére döglenek a sötétség állatai
a kaparászó hangok
a Celsius-fokok
a légzés egy asztmás kisgyereké
ölében áttetszővé válni mint a jég
Eseményhorizont
nemrég egy 17 milliárd naptömegű
fekete lyukat azonosítottak
mióta ezt tudom már hiába nézek fel
nem látom az eget
pedig ott van hibátlan kék
mint egy 4,5 milliárd éven túl gyógyuló
ütlegelés nyoma
a cserbenhagyás légkörében vár
valami bürokratikus ügymenetre
újabban egy alakról álmodom
vén és vékony mint egy húr
mintha isten akkor még csak
pálcikaembert tudott volna rajzolni
ilyenkor mindent fekete-fehérben látok
a téridő szerkezete ősrégi ingatag fémváz
amit a szem befog nem tudni
hogy vitrinbe vagy szemétre való
valahogy mégis egy gigászi égető képe
zuhan az agyba ami az ég szélét eszi
meg hogy borzasztóan nehéz lenne kirángatni
végtagjainkat a kupacra hányt galaxisok
szálkás farostlemezei közül
az alak aki persze én vagyok
mozdulatlan mint egy kés
Borítófotó: Pinterest
