Az Ilf–Petrov szerzőpáros kultikussá vált szatirikus regényét, a Tizenkét széket Magács László koncertszínházi előadásként viszi színre, amelyhez a szövegkönyvet Vecsei H. Miklós írta. Závada Péter dalszövegei Ratkóczi Huba dallamai által kelnek életre.
„Klavgyija Ivanovna halálos ágyán megvallja vejének, Ippolit Matvejevicsnek, hogy a szovjethatalom elől elrejtett briliánsai egy diófa székben rejtőznek. Az egyetlen gond, hogy tizenkét ilyen szék van, amelyek különböző gazdákhoz kerültek. Ippolitnak tehát ki kell nyomoznia a sorsukat, csak így juthat hozzá a vagyont érő kincshez. A kincs szaga Ippolithoz vonzza a vállalkozó szellemű papot, Fjodor atyát és a jóképű szélhámost, Osztap Bendert is. Fél Oroszországot bejárják, mire a székek nyomára bukkannak.”
A nyomozás képekben, epizódokban történik, ahol a színészek – akár egy-egy festmény elképzelt alakjai – csupán megjelenítik a karaktereket, azokká nem lényegülnek át igazán. Ez a megoldás harmonikusan illeszkedik a koncertszínházi formába: a dalok egyszerre segítik a megértést, ám ezzel egy időben el is távolítanak a cselekmény szoros befogadásától, követésétől. Dramaturgiai és konkrét képekről beszélhetünk, amelyek egyrészt a történet felépítéséből adódnak.
Egy szék felkutatása egy epizódnak tekinthető. Másrészt az előadás vizuális síkon is képekbe rendeződik.
A Bartos Letícia által megálmodott díszlet egy olyan fémrács a színpad elején, amely kisebb-nagyobb, látszólag szabadon elhelyezett képkereteket alkot. Ezek a keretek leválasztják a játékteret a nézőtérről, s a mögöttük, bennük látható jelenetekre az előadás állóképekbe rögzített helyzeteiként tekinthetünk, amelyek tőlünk független eseményeket ábrázolnak fiktív karakterek segítségével.
Ugyanakkor a keretekről nem csupán a festmények juthatnak eszünkbe. A díszlet ezen elemeit értelmezhetjük tükrökként, amelyekben saját életünk groteszk, torz valója sejlik fel előttünk. Habár a főszereplők Moszkvába és egyéb, a regényben szereplő orosz városba is ellátogatnak, az előadás képzeleti realitása nem sokban különbözik saját valóságunktól.
Hazugság, korrupció, álpártok és gyilkosság – „hőseink” bármire képesek, hogy megszerezzék az áhított vagyont.
A keretekhez és a két pódiumhoz kellékek nem kapcsolódnak. Az előadást vizuálisan azonban a kereteken kívül alapvetően meghatározza a végig színen lévő Ilfpetrov Zenekar. A színpad hátsó részén kapnak helyet, előttük pedig egy részben átlátszó molinó feszül. Ezen keresztül az elején jobban látjuk a zenészeket, később pedig, az előadást kiegészítendő, vetítés kap helyet. Egy háttérképen minden nyomozós jelenet elején láthatjuk, hány széket kell még felkutatniuk a főszereplőknek. A dalok alatt pedig karaoke-szerűen jelenik meg a dalszöveg – a még pontosabb befogadhatóság érdekében talán, ami kissé megosztja a figyelmet a színészek és a vászon között.
A székek utáni nyomozás a képeken belül tizenkét dalban tárul elénk. A koncertelőadás koncepciója által új, modern oldalról közelítünk az alapszöveghez. A zene és a dalszövegek egyenértékűvé válnak a dialógusokkal és a narrációval.
A koncertélmény egyenrangú a színházi élménnyel, vagy talán még hangsúlyosabb annál.
A zene nem puszta illusztrációja a színpadi eseményeknek – ha csak a dalokat hallanánk, akkor is koherens cselekményt kapnánk. Zeneileg és szövegét illetően is emlékezetes a Kard és Sas Szövetségének pénzt kunyeráló, valamint a rendszer kizsákmányolásáról szóló dala. A fülbemászó dallamok alatt sokszor fut a már eljátszott jelenetet ismétlő szöveg. A dalok tehát az epikus hagyomány által használt szongokra emlékeztetnek. Ezek a darab egy részében kifejezetten jól illeszkednek a jelenetekhez, ugyanakkor néhány esetben merészebb, több tartalmat kifejező szövegeket is elbírna a koncert – parallel az előadás alaphangulatát képező rockzene „odamondogatós” stílusával.
Az erős zenei anyaghoz kitűnően passzolnak a különböző improvizatív műfajokra jellemző megoldások és az illusztratív játékmód.
Rövid prológban, irodalmi-történelmi leckeként ismertetik velünk az alapművet, a szerzőpárost, és az 1920-as évek Oroszországát. A szereplőket külön-külön ismerjük meg, ahogyan az alaphelyzetet is, ami szintén kapcsolódik a vásári komédiás játékmódhoz. Az ötfős társulat komplett falvak, bérházak lakosságát jeleníti meg: Ippolit és Osztap Bender karakterén kívül minden színész több szerepben mutatja meg sokoldalúságát. Láng Annamária bújik a történet szinte összes női karakterének bőrébe. Emlékezetes alakítást nyújt nem csak Klavgyija Ivanovnaként, hanem Osztap Bender öreg menyasszonyaként egyaránt. Rába Roland Fjodor atyája a maró, szatirikus humor és a kisszerű tragédia sajátos elegyével idézi meg számunkra az orosz kisember és a Szergij atya pátoszának és abszurditásának kettősségét. Kevés szöveges szerepben láthatjuk Bodóczy Zoltánt, az ugyanakkor hamar világossá válik, hogy énekhangja nélkülözhetetlen a koncertélmény szempontjából.
A színpad két oldalán fogasok állnak, takarások nincsenek. A színészek egyszerű, fekete alapruházatukra nyílt színen öltik fel az egyes karakterek megformálásához szükséges kiegészítőket. Ippolit megformálója, Hegedűs D. Géza nagy érzékenységgel tapint rá karaktere kettősségére. A mindenre elszánt akarat és agresszió ötvözete ez az átverhető hiszékenységgel. A sármosnak mondott és karizmatikusnak tűnő Osztap Bender szerepében Vecsei H. Miklóst láthatjuk, akinek sármja inkább flegma, enervált cinizmusként jelenik meg, ami kontrasztot állít a többi karakter eltúlzott gesztusaival gondosan felépített komikus világnak. Amellett, hogy főszerepet játszik az előadásban, a szövegkönyv szintén az ő munkáját dicséri.
A viszonylag hosszú és szövevényes alapműből átfogó és igényes színpadi anyag jött létre.
A cselekmény követhetősége érdekében több jelenetben is hallható narráció, ami a gyakori helyszínváltások miatt elengedhetetlennek bizonyul. Az ismert és elismert alapmű kreatív adaptációja ez a – Szöveg és Zene sorozat részként bemutatott – koncertszínházi előadás. A karakterek és szituációk a zene által nyerik el éles kontúrjaikat.
Ilf–Petrov: Tizenkét szék. Rendezte: Magács László. Játsszák: Láng Annamária, Hegedűs D. Géza, Vecsei H. Miklós, Rába Roland, Bodóczy Zoltán és az Ilfpetrov Zenekar: Ratkóczi Huba, Kolozsi Péter, Oláh Bence, Porteleki Áron. TRIP Hajó, Budapest, 2019. május 12.
A képeket Jókúti György, Kiss Zsuzsanna és Mohai Balázs készítette.
