A 25. születésnapja alkalmából rendezett filmfesztiválra készülve a Cirko-Gejzír művészmozi minden hónapban meglepi vendégeit egy különleges eseménnyel. A nagy sikerű júliusi szabadtéri vetítés után augusztus 25-én 13:30-kor a Cirko-Gejzír történetének egyik legfontosabb filmje, Tarr Béla Sátántangója tér vissza a moziba.
A Cirko-Gejzír a Lőrinc pap téren nyílt meg 25 évvel ezelőtt.
Alapítói civilek voltak, akik elsősorban emberi jogi témájú, érzékenyítő, illetve fontos szerzői filmeket akartak megmutatni a budapesti közönségnek. A mozi azóta elköltözött: most már az V. kerületi Balassi Bálint utcában található.
Három teremben vetít minőségi művészfilmeket, művészi igényű vígjátékokat és romantikus filmeket, dokumentumfilmeket, valamint fesztiváldíjas alkotásokat.
A művészmozi szeptember 20. és 29. között ünnepli 25. születésnapját. A Cirko25 – Ami kimaradt filmfesztiválra olyan fontos filmeket válogatnak össze a közönségnek, amelyeket Magyarországon moziban még nem mutattak be.
Előtte azonban a Sátántangó digitálisan felújított változatával várja a nézőket a mozi augusztusban.
A 435 perces, monumentális mű digitálisan felújított változatának a premierje az idei Berlinalén volt, a magyar közönség elsőként a Cirko-Gejzírben láthatja.
A hagyományoknak megfelelően két szünettel vetítik a filmet, és zsíros vagy vajas kenyérrel lepik meg a nézőket.
A Krasznahorkai László könyve alapján készült film főhősei egy mindenfajta hasznos termelésből kikapcsolt mezőgazdasági géptelepen élnek. Számukra már megszűnt minden érték, amihez képest életük értelmét meghatározhatnák; minden feloldódott az időben, az évszakok periodikus változásában lassan már ők maguk is az enyészet részeivé válnak.
Valójában mindannyian egy Messiásra várnak, arra, aki kivezeti őket ezekből a nyomorult hétköznapokból,
megmenti őket ebből a mindent elnyelő esőzuhatagból és sártömegből, arra, aki feloldozza őket eddigi bűneik alól. A regényből Tarr Béla rendezett ikonikus filmet, mely második nekifutásra készült el. A több mint hétórás filmet végül 1994-ben mutatták be, abban az évben a 44. Berlinálén Caligari-díjjal ismerték el.
