A FISZ-táborba idén rekordszámú fiatal alkotó és értelmező jelentkezett, amely mikrostruktúrájában sokat elárul a magyar irodalom aktuális helyzetéről.
A két líraműhely mellett (műhelyvezetők: Nádasdy Ádám és Lövétei Lázár László) három prózaműhely (Selyem Zsuzsa, Schein Gábor, Szilasi László), kritikaműhely (Károlyi Csaba) és a PesText kihelyezett műfordító workshopja (Horváth Viktor) működött a táborban.
Jóval nagyobb az érdeklődés a próza iránt, ugyanakkor a kritikusok helyzete már csak a szeminárium helyszínének kiválasztása miatt is beszédes:
a kritikusok kint vannak – hangzik el –, házon és irodalmon kívül egyaránt, ahová az első nap után már a fotós sem jár, de ez a tranzitzóna nem gátolja meg őket abban, hogy pikírt megjegyzéseket fogalmazzanak meg, jóllehet a bosszú sosem vezérelv náluk.
A zsúfolt program nemcsak azt mutatja, hogy néhány nap alatt rengeteg információt, szakmai tudást szerettek volna átadni a szervezők.
Sokkal inkább arra mutat rá, hogy a FISZ év közben is aktívan kiveszi a részét az irodalmi életből, legyen szó tehetséggondozásról vagy nemzetközi kapcsolati hálók kialakításáról (nemcsak szépirodalmi, hanem irodalomtudományi kötet, illetve a Kalligrammal közös Horizontok világirodalmi sorozat bemutatása).
Ez a tendencia a tábor mindennapjait is meghatározta, ahol jóllehet a fókusz elsődlegesen a fiatalokra esett, de a délutáni beszélgetések meghívottjai (Balla Zsófia, Bereményi Géza, Csányi Vilmos, Háy János) a generációk közti kontaktzónát hivatottak megteremteni, rávilágítván az alkotói lét hasonló, valamint az idő okán megváltozott problémáira. A korán kelők és akik már a reggeli műhely előtt nem akartak dolgozni szövegükön, bevezetést kaphattak a szépirodalomba, a programszervezésbe, valamint az idén szeptemberben először megrendezésre kerülő PestText nevű nemzetközi irodalmi fesztiválról is informálódhattak, illetve annak még tartó irodalmi pályázatára buzdították őket. Egy-egy műhelymunka eredményét talán a díjazottak között is viszontláthatjuk.
A FISZ, reflektálva a műanyagmentes júliusra, előzetesen jelezte a táborlakóknak, hogy hozzanak magukkal repoharakat,
amely felett a többség nem siklott el, és végig az ördögkatlanos, margós vagy valyós poharakat használták. Emellett sokak örömére lehetőség volt más módon is kapcsolatba kerülni a környezettel.
Az állatbarátok nemcsak Csányi Vilmos kutyájának, Jankának, hanem póknak, rókának, siklónak egyaránt örülhettek,
ami azzal a következménnyel is járhat, hogy az idei pólók borza kevésbé lesz népszerű jövőre, és inkább egy íróka kerülhet majd rá. Mi sem bizonyítaná jobban a róka népszerűségét, mint az, hogy alig kezdődött el a táborzáró, Szövegpokol nevet viselő felolvasás, a kedves kenyérrabló állatra rögtön három szöveg is reflektált tematikusan.
Selyem Zsuzsa műhelyének felolvasása pontosan érzékeltette, hogy nemcsak a műanyaggal lehet fenntarthatóbbá tenni a tábort; a felolvasott szövegek hosszúságának redukálása az időrablás ellen kiváló módszer, ugyanakkor a közös felolvasás rámutatott a műhelyben való együttdolgozás közösségteremtő erejére is.
Természetesen nemcsak a felolvasások során lehetett kiváló szövegeket hallani, a két csomópont a büfé és a nappali lett, ahová érdemes volt visszatérni elhagyott tárgyakhoz, Wi-Fiért, Élet és Irodalomért vagy konnektorért, Élő Csenge pedig itt talált rá elhagyott disztichonjára. Olyan is akadt, akit álmában sem hagyott el a FISZ szelleme, és azt álmodta, hogy Kali Ágnesnek Marosvásárhelyen szobrot emeltek. (Előbb KAF-nak kellene, nem?)
Függőben maradt feladat hangzatos és jelentéses rímpárt találni Szokolya-Királyrétre.
Horváth Benji javaslata – Szorong a lilás ég – talán még legyőzhető, de addig a Királyrét. Igyál/írjál még! marad a betartandó felszólítás.
FISZ-tábor, Szokolya, Királyrét, 2019. július 17–21.
A fotókat Gondos Mária Magdolna készítette.
